2011. már 29.

Alonso szerint nem történt katasztrófa Ausztráliában

írta: FormaNet
Alonso szerint nem történt katasztrófa Ausztráliában

Fernando Alonso szerint semmi katasztrofális nem volt Ausztráliában, a Ferrari szezonnyitó nagydíjon nyújtott teljesítményét illetően. Bár a spanyol pilóta és csapata győzelemre esélyesként érkezett  a szigetországban megrendezett futamra, a valóság azonban kissé másként alakult a tervezettnél. A maranellóiak sem az időmérőn, sem a futamon nem tudtak lépést tartani a Red Bullal és a McLarennel.

 
Alonso  negyedik, míg csapattársa Massa csak a hetedik helyen végzett, és ez nem pont az az eredmény, amire számítottak.
A kétszeres világbajnok azonban úgy véli, nincs miért aggódni, hiszen mindenképpen előrébb végzett volna, ha jobba sikerül elkapnia a rajtot.
 
„A rajt nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, éppen ezért nincs ok az aggodalomra. Ahogy azt a verseny után is mondtam, 12 pont nem túl nagy lemaradás a világbajnokságban, ahogy  tavaly sem volt az. Összességében nem mondanám, hogy katasztrofális volt az Ausztrál Nagydíj. Bár időben távol voltam Vettel Red Bulljától és Hamilton McLarenjétől, de biztos, hogy a többi versenyen javulni fogunk, ha nem is Sebastianhoz, de a többiekhez képest mindenképpen. A rajtért nagyon kár, ha nem csúszom vissza a kilencedik helyre, biztos, hogy harcoltam volna a dobogó valamelyik alsóbb fokáért” – vélekedett Fernando Alonso.
 
A spanyol ugyan kissé csalódott volt, mert nem azt a teljesítményt nyújtották az autók, amire a téli tesztek alapján számítottak, de azt is hozzá tette, hogy a tesztek után még nehéz megítélni, hogy egy-egy csapat hol helyezkedik el az erőviszonyok tekintetében.
 
Alonso a Pirelli gumikról is beszélt és elismerően nyilatkozott az új abroncsokról: „Pozitív dologként ért a Pirelli abroncsok viselkedése, melyek jóval kevésbé koptak – legalább is az Albert Parkban – mint azt a téli tesztek során tapasztalhattuk. Majd meglátjuk, hogy folytatódnak a dolgok Sepangban, egy olyan pályán, ami jelentősen eltér a félig utcai melbourne-i pályától” – mondta a  kétszeres világbajnoka.

 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

ferrari f1 pirelli alonso forma1 formula1 ausztrál nagydíj