2011. ápr 21.

Így pontozunk mi - Kínai GP

írta: FormaNet
Így pontozunk mi - Kínai GP

A FormaNet magazin új sorozatában minden egyes nagydíjat követően górcső alá vesszük a top10-es listát, és részben szubjektíven pontozzuk a versenyzőket. Elsősorban a futamon nyújtott teljesítményük tükrében, de természetesen olykor egyéb körülményeket sem hagyunk figyelmen kívül. Az 1-est nálunk most Nick Heidfeld kapja, így hozzá - és persze saját magukhoz - viszonyítva értékeljük a pontszerzőket. Mivel ez csak a mi véleményünk, így kíváncsian várjuk az olvasók pontjait is, egy 1-10-ig terjedő skálán.
 
1. Lewis Hamilton 10/9
Hamilton (vagy legalábbis nem Vettel) győzelme úgy kellett már a sportág kedvelőinek, mint egy falat kenyér, hiszen a tavalyi világbajnok manapság igencsak ráijesztett azokra a rajongókra, akik jól emlékeznek még Schumacher lehengerlő éveire, amikor már Bernie és "csapata" is lázas ötletelésbe fogott, hogyan lehetne ebből az unalomba fulladt Ferrari dominanciából kikászálódni. Most Lewis és alakulata dobott egy mentőövet, és csak azért nem 10 pontosat, mert az nálunk csakis kizárólag Mark Webberé lehet. A 2008-as szezon bajnoka egy kis problémával indította sanghaji futamát, és valószínűleg még a McLaren szakemberei sem voltak meggyőződve arról, hogy az általa kormányozott MP4-26-os célba is ér. A rajtnál csapattársához hasonlóan élelmesen kihasználta a pole-ból induló Vettel hibáját, és rögtön előreugrott egyet, majd Button mögött a második helyen csendes autózásba kezdett. A jó ütemben történő bokszkiállásoknak, valamint az élen álló Red Bull abroncsai halálának köszönhetően, nem sokkal a leintés előtt nyerő helyzetben találta magát, és előzési manőverét siker koronázta. Nem mellesleg Hamilton most kivételesen jobban használta a pirelliket mint Button, amiért külön dicséret jár, ráadásul a utolsó bokszlátogatása előtt még csak a negyedik helyen állt, így még egy-két jól időzített előzésre is szüksége volt ahhoz, hogy a tavalyi Belga Nagydíj után ismét megérdemelten (és megkönnyebbülten) álljon fel a dobogó tetejére.
 
2.Sebastian Vettel: 10/8
A tavalyi világbajnok a Kínai Nagydíj időmérőjén ismét lealázta kollégáit, hiszen nem kevesebb, mint hét tizedmásodperccel volt gyorsabb a mellőle induló Jenson Buttonnál. A nagy öröm azonban nagyjából itt véget is ért, hiszen a vasárnapi rajtnál el is dobta elsőségét. Ezután a csapattal együtt a két kiállás mellett döntöttek, ami kezdetben jó ötletnek bizonyult, de a verseny utolsó szakaszára annyira elhasználódott kemény keverékű Pirelli, hogy Vettelnek esélye sem maradt védeni pozícióját, amikor Hamilton támadásba lendült. Becsületére (és az RB7-es kiválóságára) legyen mondva, még így is megtartotta a 18 pontot érő második helyet, és ha Hamiltonnal szemben nem is, de Buttonnal szemben kifizetődött a két kiállásos taktika, amiben persze Jenson is segítségére sietett a bokszba. Vettel tulajdonképpen többet nem is hozhatott volna ki ebből a szituációból, és még így is 21 pontos előnnyel várhatja az első európai versenyt. Csak az a fránya rajt sikerült volna…
 
3. Mark Webber: 10/10
Nem is érdemes túlragozni a maximális pontszám indoklását, hiszen aki látta a versenyt, ismeri a sikersztorit. Új lágy gumik, vagy éppen remek stratégia ide vagy oda, ennyi szerencsétlenség (technikai hiba, csapathiba) után így küzdeni, csakis a legjobbak sajátja lehet. Nem mellesleg egy ilyen hajszában hibázni is sokkal könnyebb, mint az élen kocsikázni.  A 18. rajtkockából induló Webber 14 előzést produkált a pályán (elsősorban akkor miután lerakta kemény keverékű gumikat), így dőreség lenne azt mondani, hogy ez a siker csak az abroncsoké. Most még Webber kritikusai is elismerően csettintenek, és külön megnyugtató, hogy a Red Bull is lemoshatja magáról a „csak azért van két pilótánk, mert ez így szokás” vádakat. Legalábbis egy időre. 
 
4. Jenson Button 10/6
A kvalifikáción csak Vettel tudta túlszárnyalni, így a brit versenye nagyon ígéretesnek tűnt, a rajt után pedig egyenesen álomszerűnek, hiszen az év elején lesajnált McLaren vezetett, Jenson Buttonnal a volánnál. Ami viszont ezután történt - akármilyen jóindulattal is -, az igen mókás volt. Ha Sergio Perez téved el a bokszutcában, az valószínűleg néhány napon belül feledésbe merül, de egy közel kétszáz Formula-1-es nagydíjon résztvevő, precizitásáról híres világbajnok bambasága - ha tetszik ha nem - bekerül az F1-es karikatúrák tömkelege közé. (Jensonnek ráadásul nem is Vettellel kellett volna érkezni, hanem egy körrel előbb) Sebaj, Jensont úgyse nagyon láthattuk még hibázni, így a nagy számok törvénye alapján éppen ideje volt. A kemény keverékeken most ő sem tudott kimagaslót alkotni, és valamilyen oknál fogva most nem hozta a megszokott gumikímélő formáját, így végül még a dobogóról is lecsúszott.
 
5. Nico Rosberg: 10/9
Webber után, kétség kívül Rosberg volt a hétvége csúcspontja, még úgyis, hogy a gyengébb autójával nem tudta megállítani sem a McLareneket, sem a Red Bullokat. Szombaton az előkelő negyedik helyre kvalifikálta magát, majd a rajtnál még a harmadik helyig visszacsúszó Sebastian Vettelt is megszorongatta. Jó időben történő bokszkiállásoknak köszönhetően 14 kör erejéig még az élen is száguldozhatott, végül sem a gumik, sem a W02-es nem bírta a strapát, és a német kénytelen volt lejjebb csavarni motorján annak érdekében, hogy maradjon elég nafta a célig. Végül egy ötödik hellyel kellett beérnie, ami idén eddig a Mercedes legjobb eredménye. Hibátlan futama után talán kicsit igazságtalan ez az ötödik hely, de az élet már csak ilyen, és nem is érdemre osztogatják a pontokat. Az azonban egyre biztosabb, hogy ha a Mercedes valóban javulni fog az európai állomásokra, akkor Rosbergen nem fog múlni a siker.
 
6. Felipe Massa: 10/8
A Maláj Nagydíj után is 8 pontot kapott a brazil, és az elmúlt hétvégén legalább ennyire jól versenyzett, amit nagy öröm látni azután, hogy még el sem kezdődött a szezon, máris újabb és újabb ötletekkel volt tele a média a Massa helyére pályázó „alkalmasabb”(?) egyénekkel. A kvalifikáción ugyan nem sikerült túlszárnyalnia csapattársa legjobb idejét, ám ezt az apró problémát már rögtön a rajtnál megoldotta, és Sepang után ismét hamarabb szelte át a célvonalat Alonsónál. Ez pedig nem túl gyakran fordult még elő a spanyol f1-es karrierje alatt. Kínában Felipe még a versenyt is vezette (igaz nagyon rövid ideig: 3 kör), de egy Mercedeshez hasonló, korai-, és háromkiállásos taktikával talán többre ment volna. Ezt már sosem fogjuk megtudni… Azt mindenesetre jó látni, hogy Felipe „visszatért”.
 
7. Fernando Alonso: 10/7
Nem csak csapattársához, de önmagához képest is le kellett pontoznunk Alonso sanghaji szereplését, még akkor is, ha igen látványos csatát vívott egykori legnagyobb riválisával, Michael Schumacherrel. És még akkor is, hogy az elbaltázott stratégiákat gyűjtő csapata mindkét versenyzőjét hagyta szenvedni a meglepően gyorsan elhasználódó kemény keverékeken. Alonso két hellyel hátrébb végzett a versenyen, mint ahonnan elindult és tulajdonképpen (Schumi előzés és egy rossz időben felnyílt hátsószárnyon kívül) alig észrevehetően teljesítette az 56 körös futamot. Nem csoda, hogy a „vergődő Schumacer” kicsit már uncsi szalagcímeket, most a „motiválatlan Alonso” váltotta fel, de ismervén a 29 éves pilóta képességeit, ezt nyilván még senki sem veszi komolyan. A gyengélkedést egyelőre fogjuk rá a nyuszira. Pardon! A lovacskára.
 
8. Michael Schumacher: 10/7
A hétszeres világbajnok Sanghajban is egy élvezetes versenyt tudhat maga mögött, hiszen a rajtnál öt helyet ugrott előre, jókat csatázott a középmezőnyben, és még Fernando Alonsóval is. Végül négy ponttal gazdagította csapatát úgy, hogy - Rosberghez hasonlóan - neki is takarékoskodnia kellett az üzemanyaggal. Időmérőjét azonban ismét elbaltázta, és idén még egy alkalommal sem sikerült beverekednie magát a Top10-be. Csapattársánál tíz hellyel hátrébb kezdhette meg a vasárnapi futamot, amiben persze szerepet játszott a Vitalíj Petrov okozta piros zászló és talán még az újra vacakoló hátsószárny is, de (Schumi saját bevallása szerint is) leginkább az elrontott gyorskör. A Mercedes most már valóban javuló formát mutat, így sürgősen itt lenne az ideje, hogy ne csak ifjú kollégája, de a 41 éves veterán is megvillantsa oroszlánkarmait.
 
9. Vitalíj Petrov 10/6
A kvalifikáció középső szakaszában önhibáján kívül néhány versenytársának okozott némi fejfájást, mindemellett hétvégén ismét jobb volt csapattársánál, Nick Heidfeldnél. Egy hellyel előrébb végzett, mint ahonnan elindult, és a verseny számtalan előzéséből úgy rémlik, hogy ő is kivette a részét egy-két alkalommal. De őszintén! Emlékszik rá valaki, hogyan is sikerült ez a kilencedik hely?
 
 
 
 
10. Kobajasi Kamui: 10/7

A Kínai Nagydíj időmérőjén, az általában jogosan agyondicsért japán srác kikapott újonc csapattársától, és csak a 13. rajtkockából vághatott neki versenyének. A futam alatt szinte folyamatosan pozíciókért harcolt, és végül - a már kopott abroncsokon - Paul di Restától is sikerült elvennie az egy pontot érő tizedik helyet úgy, hogy menet közben Adrian Sutil egy kis lyukat vájt kocsijának orrkúpjára. Ebben a szezonban eddig mindannyiszor az első tízben zárt (nem rajta múlott, hogy a melbournei eredményt később lenullázták), ám a három eredmény közül ez idáig ez a legrosszabb, így most egy kicsit szőrös szívűek vagyunk vele.  

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 top10 formula 1 2011 pontozás kínai nagydíj