2011. máj 15.

India vegyes érzelmekkel várja az F1 mezőnyét

írta: FormaNet
India vegyes érzelmekkel várja az F1 mezőnyét

 Az indiai pálya hivatalos átadásáig is még hátra van pár hét, a versenyig pedig  öt hónap, az azonban már most látszik, hogy a világ legnépesebb, és egyik legszegényebb országában a száguldó cirkusz megjelenése nem arat osztatlan sikert.

Az FIA Charlie Whiting vezette bizottsága szerint az építkezés megfelelő ütemben halad, így talán Indiában nem ismétlődik meg az, ami tavaly Dél-Koreában történt. Ez a tény megnyugtatható lehet, de figyelembe kell venni, hogy ez elsősorban logisztikai, pénzügyi, munkaszervezési, technológiai kérdés. Ezen dolgok együttes, optimális megléte esetén a pálya időben elkészülhet, és a verseny napján megfelelő körülmények fogadhatják a csapatokat, versenyzőket, és szurkolókat egyaránt.
 
A száguldó cirkusz indiai megjelenésének azonban van egy másik, az előzőekkel közel azonos súlyú vetülete is, mégpedig a társadalmi fogadtatás, és elfogadás.
India nemzetgazdasági szinten egy fejlődő, és stabil gazdaság, rendkívül kedvező mutatókkal. Ázsiában, és napjainkban már a világgazdaságban is igen előkelő helyet foglal el, és ezek a gazdasági jellemzők vonzzák a befektetőket. A remek gazdasági kvalitások, és potenciál mellett azonban ott van a „de”. Az ország lakosságának jelentős része, a fejlődő gazdaság ellenére is mély szegénységben él, a társadalom kasztrendszerekre tagolódik a vagyoni helyzet alapján, és a vallási sokszínűség gyakori feszültséget generál napjainkban is. A szegény ember számára a vallás szent dolog, sokszor egyedüli menekülési út a nyomasztó szegénységből, az éhezésből.
 
A Formula-1 fényűző világa ilyen társadalmi körülmények között érkezik meg idén októberben a hatalmas ázsiai országba, és az emberek éhezve élik meg, hogy több százmilliós (egyes becslések szerint 400 millió dollár) beruházással épül földjeiken az F1 legújabb pályája.
 
A gondok már most az építkezés során jelentkeztek. Egyik probléma, hogy a pálya körül élők egyik temploma az építkezés miatt megközelíthetetlenné vált, sőt a helyiek attól tartanak, hogy imahelyüket a későbbiekben le kell majd bontani. Az indiai társadalom évezredes temetkezési szokásai mélyen gyökereznek az emberekben, ennek vallási alapja van. Az építkezés során nem csak a templom megközelítése jelent gondot, de a hamvasztási helyet is át kellett helyezni, ami rendkívül sérti a helyiek vallási, temetkezési szokásait. Tovább fokozza a lakosság tiltakozását, hogy a pályához közeli falvak, melyek egymás között gyalogosan jól megközelíthetőek voltak, most csak komoly kerülők árán érhetőek el. A társadalmi tiltakozás olyan szintre ért, hogy a környék egyik vallási vezetője a lakosság felhatalmazása alapján bírósághoz fordult, és a tárgyalást május 18-ra tűzte ki a törvénykezés. A per legfontosabb momentuma, hogy a versenypálya építése, és maga a verseny rendezése, számos tekintetben háttérbe szorította a helyi emberek szükségleteit.
 
A dolognak van némi gazdasági vonatkozása is, miután a lakossági tiltakozás mellett egy gazda (akitől kisajátították földje egy jelentős részét) azt állítja, hogy eddig semmilyen kompenzációt nem kapott, és ezért népes családja megélhetése mára teljesen ellehetetlenült. Ez olaj a tűzre, továbbnöveli a társadalom ellenérzését, és esetleges tiltakozását a versenyek iránt.
 
A helyiek egyelőre csak az építkezésben látják érdekeik háttérbe szorulását, ám ha a mezőny megérkezik a maga fényűző, minden gazdagságot, és csillogást felvonultató színpadával, akkor a gyakran éhező emberek szemében ez újabb szálka lehet, ha csak paravánokkal nem takarják el a látványt.
 
Az idei Bahreini Nagydíj esete már megmutatta, hogy csupán a meglévő anyagi háttér kevés lehet az F1 fogadására, ha nincs a verseny mögött megfelelő társadalmi támogatottság. Az erre utaló jelek már Indiában is megjelentek, amire feltétlenül oda kell figyelni, hiszen a demagógia a szegénység körében hamar gyökeret verhet, és szegénységben nincs hiány a közel egymilliárd lakosú országban. Míg az arab államban a politikai elnyomás elleni tiltakozás, addig Indiában a lakosság szegénysége az, ami akadályozhatja az F1 sikeres jövőjét. Ami azonos a két országban, hogy igen széles társadalmi bázisa van a tiltakozásnak.
 
Az F1 vezetőinek, és elsősorban Bernie Ecclestonenak fontos lenne mérlegelni a Formula-1 terjeszkedésénél, hogy az adott ország gazdasági mutatói mellett a társadalmi stabilitás is legalább annyira fontos, mert hiába van sok pénz, ha ahhoz nem párosul a tömegek elégedettsége, mert az elégedetlen tömegek a politikai játszmák eszközévé válhatnak. Ezek a játszmák pedig (függetlenül attól, hogy a jó célt szolgálják) veszélyeztethetik a száguldó cirkusz szereplését.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

f1 india forma1 indiai nagydíj