2011. máj 16.

A Lotus Gascoyne mellett újabb szakemberrel erősít

írta: FormaNet
A Lotus Gascoyne mellett újabb szakemberrel erősít

Mark Smith megkezdte munkáját új csapatánál, a Team Lotusnál. A Force India technikai vezetője már tavaly júniusban aláírt a maláj alakulathoz, de addig nem csatlakozhatott, míg eleget nem tett kötelezettségeinek a Force Indiánál.

A szakember most műszaki igazgatóként áll munkába, és már „gyárlátogatást” is tett Tony Fernandes csapatánál. Smith ezentúl kiveszi a részét az idei konstrukció tovább fejlesztéseiből, valamint a jövő évi autó tervezéséből. 

 
„Nagyon izgatott vagyok az új kihívás miatt. Első alkalommal látogattam el a gyárba, és megtekintettem az összes szervezeti egységet. Azt kell mondjam, teljesen lenyűgözött az amit láttam. Eddigi pályafutásom során számos fantasztikus csapattal dolgoztam együtt, köztük a Jordan, a Renault, a Red Bull Racing és a Force India. Néhány győzelemben is volt már részem, amit rendkívül élveztem, de bajnoki címet még egyik alakulattal sem sikerült ünnepelnem. A Team Lotusszal ez lesz a legfontosabb célunk. Valóban lenyűgözött az, amit 2010-ben elért a csapat. Ilyen rövid idő alatt képesek voltak egy jó autót alkotni. Ez óriási eredmény, és erre építkeznek most 2011-re, és már nagyon várom, hogy én is segítsek a célok megvalósításában” - lelkesedett az új munkatárs.
 
Smith érkezésével kapcsolatban örömét fejezte ki csapatfőnök Tony Fernandes is, és elmondta, hogy az új műszaki igazgató, és Mike Gascoyne (a Lotus technikai igazgatója) már dolgoztak együtt, ami alapja lehet a Team Lotus hosszú és fényes jövőjének. 

„A Team Lotus egy hosszú távú projekt, és amióta belevágtunk, az a célunk, hogy megalapozzuk a tartós sikert. Mike hosszú távú együttműködése is szerves részét képezi a terveinknek, és továbbra is biztosítani szeretnénk részére az eszközöket a helyes beruházásokra. Erre a stratégiára Mark Smith szerződtetése is jó példa. Mark egy rendkívűl tehetséges, szenvedélyes és keményen dolgozó csapathoz csatlakozik. Olyan szakemberekhez, akik rövid idő alatt már számos, jelentős eredményt elértek, és idén a kihívás az, hogy a következő szintre lépjünk, majd 2012-ben még feljebb”- nyilatkozta a csapatfőnök.
 
Szöveg:FormaNet, Varga Viktória
 
 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 tony fernandes mark smith team lotus