2011. máj 17.

Nincs realitása a Ferrari ellenszéria elképzelésének

írta: FormaNet
Nincs realitása a Ferrari ellenszéria elképzelésének

Az elmúlt hetek leghangosabb hírei minden kétséget kizáróan a száguldó cirkusz felvásárlásának szándékáról szóltak. A körülményeket, a cégek viszonyát a száguldó cirkuszhoz, és az ehhez kapcsolódó összefüggéseket már körbejártuk több oldalról is, most azonban az szeretnénk kicsit átláthatóbbá tenni, hogyan kapcsolódik mindez ahhoz, amivel a Ferrari már egy ideje fenyegetőzik, vagyis egy a Formula-1-el párhuzamosan futó ellenszériához.  A következő sorokban tehát az boncolgatjuk, hogy ebben a formában miért nincs valódi realitása a szakadár versenysorozatnak.

 
Először is azt kell tisztázni, hogy egyelőre nem született ajánlat, csupán egy nyilatkozat történt arról, hogy majd lesz egy a Formula-1 megvásárlására ajánlatot tévő konzorcium, amit egy telekommunikációs óriás cég, a News Corporations, és egy olasz ingatlan befektető cég, az Exor hoz létre.
 
A dologra sokan odafigyeltek, és a két nagy vállalat pénzügyi háttere, valamint világpiacon elfoglalt helye komoly súlyt adott a bejelentésnek. Az ügyet viszont komolytalanná tette az a tény, hogy az ajánlattételi szándékkal nem a tulajdonosokat keresték meg, csupán a médián keresztül üzentek, ráadásul olyan „áru” megvásárlását helyezték kilátásba, ami nincs a piacon, tehát - egyelőre legalább is – nem eladó.
 
A folyamat minden bizonnyal már korábban elindult. Talán akkor, amikor a Ferrari hangot adott azon a véleményének (mellyel egyébként több csapat is egyetértett), hogy a kereskedelmi jogok tulajdonosa az F1 bevételeinek elosztása során aránytalanul kevés pénzt juttat az istállóknak, annak ellenére, hogy a show legfőbb közreműködői. Ez teljesen jogos felvetésnek tűnhet, ám a jelenleg érvényben lévő, jövő év végén lejáró Concorde egyezményt (amely egyértelműen rögzíti ezt az arányt) az alakulatok jóváhagyóan aláírták, így ha egyet is értünk a Ferrari követeléseivel, azt azért tudomásul kell venni, hogy jogilag teljesen megalapozatlan volt a felvetés.
A maranellói gárda ráadásul kiemelten támogatott alakulat, mivel 2005-ben Bernie Ecclestone 100 millió dollárt juttatott nekik különféle jogcímeken, hogy elhallgattassa a már akkor is komoly anyagi követelésekkel fellépő Montezemolót. Ez természetesen nem tetszett a többi alakulatnak, de tekintettel arra, hogy a száguldó cirkusz legpatinásabb csapatáról van szó (illetve azokra a pénztöredékekre, melyeket Ecclestone kényszerűen nekik is odadobott), végül megnyugodtak a kedélyek.
 
A kártyalapokat jelenleg is Montezemolo osztja, csak most talán komolyabban felkészült a támadásra Ecclestone ellen. Ehhez kellően tőkeerős „marketing” partnert talált a News Corporations-ban, és véletlenül az Exor is képbe került, mint a Ferrari anyacégének, a FIAT-nak komoly befolyással bíró főrészvényese.
 
Ecclestone nyilatkozataiban már 2009-ben próbált a Ferrarinak kedvezni, amikor a költségplafon bevezetése miatt fenyegetett a Formula-1 kettészakadása, és azt mondta, az a széria lesz életképes, ahol a Ferrari indul. A jelenlegi vitás ügyekben is fő szövetségese a maranellói vezérnek, mégpedig a 2013-as új motorformula kapcsán, amit a FOM vezető is maximálisan ellenez. A jelek szerint azonban ez nem hatotta meg Montezemolót, és most már hetente beszél az új szériáról, amely – az alább írt dolgok miatt – minden bizonnyal nem lesz más, mint a nyomásgyakorlás, és fenyegetés eszköze, az új Concorde megállapodás előtt.
 
Hogy miért nincs valós realitása egy párhuzamos, alternatív szériának, annak mind pénzügyi, mind jogi vonatkozásai is vannak.
 
A Ferrari partnerei nem találnának megfelelő utat egy ellen Forma-1-hez, és nem is lennének érdekeltek annak finanszírozásában, hiszen az egyrészről óriási befektetéssel járna, melyhez további tőkeerős cégek bevonása lenne szükséges, másrészről a kockázat is hatalmas, hiszen a jelenlegi szériának több mint hatvan év előnye van.
 
Már a sorozat névadása is komoly gondot jelentene, mert nem lehetne F1, Formula1, Forma1, FormulaGP, GP1, és a versenyeket sem nevezhetnék Grand Prix-nek, mert ezen nevek használatát a CVC birtokolja.
 
Egy ilyen szériát a csapatok sem támogatnának, mert az teljesen egyértelmű lenne, hogy az Exor hatalmi pozíciója révén a sorozatban a Ferrari dominanciája érvényesülne.
 
Komoly gond lenne a versenyek helyszíneinek a megszervezése is, mivel Ecclestone felkészülve a hasonló fenyegetésekre, a pályákkal olyan megállapodásokat kötött, ami kizárja hasonló futamok rendezésének lehetőségét. Maradnának a jelenleg programon kívüli pályák, melyek viszont okkal (legvalószínűbb, hogy pénzügyi okok miatt) maradtak ki a száguldó cirkusz versenynaptárából, ezekre a pályákra pedig nagyszámú nézőt visszacsábítani rengeteg pénz és idő lenne.
 
Tudja ez nagyon jól Bernie Ecclestone is. Nem véletlen, hogy megengedhetett magának az ügy kapcsán cinikus megjegyzéseket, de az új Concorde egyezmény aláírásához ez nem lesz elég, hiszen ha a csapatok jelenlegi egységes fellépése megmarad, a kompromisszumokhoz neki is jelentős engedményeket kell tennie.
A 80 éves porondmester azért hagyott magának egy menekülési utat is – mint azt már megírtuk – azzal, hogy ha nevetségesen nagy ajánlat érkezne, akkor azért fontolóra venné az F1 eladását. Ha Ecclestone elfáradna az elkövetkező hónapok ütközeteiben, és végül megkapja azt a nevetségesen nagy ajánlatot, minden bizonnyal még a dédunokáinak sem lesznek kenyérgondjaik.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá a fórumon        
Szólj hozzá

ferrari f1 forma1 formula1 montezemolo ecclestone news corp exor ellenszéria