2011. júl 09.

Száraz pályán Vettel volt az utolsó szabadedzés legjobbja Silverstone-ban

írta: FormaNet
Száraz pályán Vettel volt az utolsó szabadedzés legjobbja Silverstone-ban

Sebastian Vettel pénteken az esős körülmények miatt nem tudott érdemi munkát végezni, a kvalifikáció előtt azonban ismét visszavette idén már megszokott helyét, és ugyan nem óriási fölénnyel, de végül az élen zárta az egy órás szabadedzést. A Red Bullokhoz jelenleg a Ferrarik tudtak közel kerülni, Fernando Alonso csak pár századdal maradt el Vetteltől, Felipe Massa pedig Mark Webber után a negyedik helyen végzett.
 
 
A versenyhétvége utolsó szabadedzését sem kerülte el a csapadék, bár a csapatok nagy örömére az eső mindössze pár percig zavarta a körözést.
Az edzés száraz pályán kezdődött, de nagyjából húsz perc elteltével eleredt az eső, de a gyors zápor az egy órás szabadedzés felénél el is állt.
 
Ekkor már csak Vitantonio Liuzzi, Lewis Hamilton, és Sebastian Vettel nem futott még mért kört, az élen állók sorrendje pedig Mark Webber, Kamui Kobajasi és Michael Schumacher volt, közülük egyedül az ausztrál neve mellett állt 1:34-es idő, amit még a kemény slickkeken teljesített.
 
A rövid zápor nyomai gyorsan eltűntek az aszfaltról, és a tréning második felére már előkerültek a lágy Pirellik is, de ennek ellenére is, a felszáradó aszfalton már villámgyorsan javultak a köridők.
Legelsőként Fernando Alonso lépte át az 1:32-es álomhatárt úgy, hogy a ferraris még nem tettette fel a lágy gumikat. Közben Webber kocsijából valami szivárogni kezdett, így a kettes számú Red Bull sokáig nem tudott beleszólni a további köridőkbe, és mindössze az utolsó pár percre tért vissza a pályára, ekkor már az opciós gumival, amivel rögtön vissza is tornázta magát a tabella tetejére, bár csak Fernando Alonso mögé, a második helyre.
 
Sebastian Vettel tegnap nem tudott az eső miatt értékelhető időt autózni, most azonban pótolta „hiányosságait”, és az edzés vége előtt öt perccel átvette a vezetést egy 1:31.401-es idővel.
Mögötte Alonso és Webber is beférkőzött 1:32 alá, sőt a spanyol mindössze hat századmásodperccel maradt el német riválisától.
A negyedik helyen Felipe Massa végzett, míg a McLarenek egy 6. és egy 13. helyezést produkáltak, a Mercedes versenyzői pedig egy nyolcadik és egy 11. hely jutott.

Michael Schumacher - hasonlóan Mark Webberhez - szintén kénytelen volt egy hosszabb szünetet beiktatni munkájába, ugyanis kocsija váltóproblémával küszködött, így a német versenyző az edzés első felében, ezt követően pedig már csak a legvégén gurulhatott pályára.   

A Sauber és a Williams meglepően jól szerepelt: Pastor Maldonado az ötödik, míg Kamui Kobajasi a hetedik legjobb időt autózta. 

A Hispania újonca, Daniel Ricciardo tegnap délután, és most is gyorsabb volt csapattársánál, Vitantonio Liuzzinál. A talonba tett Narain Karthikeyan eddig még egyetlen egy versenyen sem tudott Liuzzi elé kerülni, így vasárnap érdekes lesz megfigyelni, hogy az ausztrál újonc megtöri-e az olasz kollégája csapaton belüli "menetelését". 

A harmadik szabadedzés eredménye:

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon 

Szólj hozzá

f1 formula 1 vettel red bull szabadedzés silverstone brit nagydíj