2011. júl 13.

Az F1-es csapatok szeszélyesek - Éles kritikák Bahreinből

írta: FormaNet
Az F1-es csapatok szeszélyesek - Éles kritikák Bahreinből

A Bahreini Nagydíj idén már biztosan nem lesz a száguldó cirkusz egyik állomása, ám a főszervező, Zayed Alzayani a Brit Nagydíj hétvégéjén úgy érezte, mindenképpen hallatnia kell a hangját, és komoly kritikával illette az F1-es istállókat, és Max Mosley-t.

Alzayani személyesen is ellátogatott a versenyre, és úgy gondolja, az alakulatok túlzottan „szeszélyesek”. Az arab főszervező szerint, ha a száguldó cirkusz az emberi jogok megsértése miatt nem szeretne Bahreinbe visszatérni, akkor emiatt szinte az összes nagydíjat törölni kellene. Ezen véleményét nem is rejtette véka alá, a brit Evening Standardnak adott nilatkozatában.
 
"A következő évben az Egyesült Államokba mennek. Ott mi a helyzet Guantanamóval? Ott nem sértik meg az emberi jogokat? Bernie nemrégiben azt mondta nekem, hogy ha az F1-es futamoknak az emberi jogok betartása lenne a kritériuma, akkor a jövőben Forma-1-es futamot csak Belgiumban és Svájcban rendezhetnénk" - érvelt a főszervező, majd ez után a csapatokat vette célkeresztbe.
"A csapatok meglehetősen szeszélyesek. Csalódott vagyok, mert három hónap alatt két végletes véleményt is meg kellett tapasztalnom. Először azt, hogy mi vagyunk a kedvenc helyszín, és imádnak itt lenni. Úgy érzik, mintha Bahreinbe haza jönnének. Azután meg nem akarnak hozzánk jönni. Igen, közben valóban történtek események, de nem voltak azért olyanok, hogy ennyire szélsőséges véleményt alkossanak rólunk."
 
A főszervező elmondta, hogy Ecclestone valóban sokat tett azért, hogy a verseny visszatérjen még az idén, de azt tagadta, hogy mindez csupán arról szólt volna, hogy ne veszítsen egy halom pénzt, ha elmarad a verseny.
 
"Ő (Ecclestone) akkor ezt mondta nekem: A csapatok valóban tiltakoznak, de ha akarod én nyomást gyakorlok rájuk. Meg fogjuk rendezni. És valóban adott egy lehetőséget, hogy december 4-én megrendezhessük a futamot. Ez azonban nem arról szólt, hogy attól tartott, ha elmarad a futam Bahreinben, azzal elveszíti a pénzét."
 
Alzayani Max Mosleyt, az egykori FIA elnököt is kritizálta azon kijelentései miatt, amit az FIA delegáltja, Carlos Garcia jelentése után tett. Garcia volt annak a delegációnak a vezetője, amely az FIA Barcelonai döntése előtt vizsgálódott az országban, és jelentésében mindent rendben talált, ennek eredményeként döntött először úgy a testület, hogy még idén visszatért az F1 Bahreinbe.
 
Mosley akkor úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon kedves embert küldtek Bahreinbe, aki azonban sem angolul, sem arabul nem beszél, ezzel megkérdőjelezte a vizsgálat hitelét.
 
A főszervezőnek erről is meg volt a véleménye: "Úgy tűnik, Max Mosley meglehetősen naív. Voltak ugyanis tolmácsok. Én sem beszélek kínaiul, mégis üzleteket kötök Kínában. Max túl hangos volt, és pontatlan. Erkölcsről beszélt, de ha neki van erkölcse, akkor azt minden bizonnyal nem használta. Úgy hiszem Max azért neheztel Bahreinre, mert ő volt az aki hivatalosan kérte a koronahercegtől a futam törlését."
 
A Bahreini Nagydíj főszervezője finoman oda szúrt a brit szervezőknek is, mondván az országban semmi jelét sem látta a versenypályán kívül, hogy Formula-1-es futamot rendeznek a hétvégén. Elmondta, hogy náluk a verseny az év legnagyobb  rendezvénye, és olyankor mindenhol érzékelhető a száguldó cirkusz jelenléte. Ezzel szemben Angliában semmiféle olyan hangulatot sem tapasztalt a pályán kívül, ami arra utalna, hogy megérkezett a Formula-1. Úgy véli, országa nagydíja sokkal nagyobb rendezvény, mint a britek versenye. Alzayani nem törődött azzal a ténnyel sem, hogy a versenyen 122 ezer szurkoló látogattott el Silverstone-ba, míg a Bahreini verseneken 36 ezer fő már komoly látogatottságot jelent.
 
Bahrein tervezi a visszatérését a száguldó cirkuszba, miután a 2012-es versenynaptárban ismét megkapta a szezonnyitó futam rendezésének jogát.
 
Idén az eredeti, márciusi időpont előtt az ország a GP2 Ázsia sorozatnak is helyet adott, melyet végül úgy függesztettek fel, hogy a versenyzők és csapatok már az országban tartózkodtak. A főrendező a verseny elhalasztását azzal indokolta, hogy a zavargások miatt sok mentőautót kellett átcsoportosítani, így a versenyre nem állt rendelkezésre kellő mennyiségű mentő.
 
"Egy versenyre minimum 18 betegszállítónak kell rendelkezésre állni, és mivel a zavargásokban emberek sérültek meg, így azok egy részét át kellett irányítani a megmozdulások helyszíneire. Ezért nem tudtuk vállalni a verseny lebonyolítását."
 
Ez a nyilatkozat új fejezetet nyithat az ország és a Formula-1 kapcsolatában, mert az érintettek minden bizonnyal nem hagyják szó nélkül az őket ért kritikákat. A mini arab államból továbbra is ellentmondásos hírek érkeznek, de úgy tűnik az uralkodó osztály egy részének most leginkább az a fontos, hogy utólag – legalább is részben – megmagyarázza a bizonyítványt, és az ország súlyos társadalmi problémáit amennyire csak lehet (a legjobb védekezés a támadás elvén) elbagatellizálja.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

f1 forma1 bahrein max mosley bernie ecclestone bahreini nagydíj bahreini zavargások f1 szezonnyitó