2011. júl 27.

Kiss Pál Tamás egyedi motívummal tiszteleg szurkolói előtt

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás egyedi motívummal tiszteleg szurkolói előtt

A mai sajtótájékoztatón, melyet a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban tartottak, bemutatták Tomi autójának külön erre az alkalomra, a magyar közönség tiszteletére készült egyedi grafikáját, mely egy különleges magyar népi motívum. 
 

2011. július 29-31. között, a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj GP3-as betétfutamán ezúttal élesben versenyeznek majd a magyar közönség előtt a nemzetközi autósport reménységei, közöttük az egyetlen magyar indulóval, a Tech 1 Racing színeiben versenyző Kiss Pál Tamással, aki a számára tanulóévnek számító 2011-es szezonban már maga mögött tudhat egy futamgyőzelmet is.

Tomi elmondta, hogy nagyon várja a hétvégi szereplést, valamint elárulta a Hungaroring egyik trükkjét, miszerint a 10-es kanyar előtt érdemes lassítani, vagy más íven ráfordulni, mert így már több alkalommal sikerült ott előznie. 

 A Tech1 Racing sportigazgatója elmondta, hogy a magyar versenyző ugyan még csak „tanulóévét” tölti a GP3-ban, egyre jobb, pontosabb visszajelzésekkel szolgál mérnökeinek.

A magyar pilótának nézők százezrei szurkolnak majd a helyszínen, de a Right Guard Racing motorsport program és az RTL Klub stratégiai együttműködésének köszönhetően akár tévénézők millió is, hiszen a Forma1 mellett a GP3 futamot is élőben közvetíti a csatorna. 

Kiss Pál Tamás autóversenyző: „Örömömre szolgál, hogy bemutathatjuk az új, egyedi designt az autón, amelyet a magyar futam tiszteletére készítettünk. Igazán remek dolognak tartom, hogy egy országnak vannak olyan jellegzetességei, amire ha ránézünk, mindenki tudja, hogy magyarok vagyunk. Ezért választottuk az autóra is ezt a népi motívumot. A Hungaroringről jó emlékeim vannak, és kifejezetten jó érzéssel tölt el, hogy saját hazámban, a magyar közönség előtt versenyezhetek. Ez nem sok versenyzőnek adatik meg. A kedves közönségnek és mindenkinek, aki ellátogat majd a hétvégére jó szurkolást és kellemes időtöltést kívánok!”

Stefano Favaro, menedzser: „Örülök, mert jó eredménnyel érkezünk a Hungaroringre, hiszen a Német Nagydíj második futamán Tomi negyedik helyezést ért el. Természetesen a hazai szerepléseknek mindig van egy különleges hangulata, ezért is örülünk, hogy ezzel az egyedi grafikával kedveskedhetünk a magyar szurkolóknak, akik, reméljük, szép számmal lesznek jelen a helyszínen és a tévék képernyői előtt is. Mi mindent megteszünk azért, hogy emlékezetes hétvége legyen, és hogy minél jobb eredménynek örülhessünk együtt.”

Faster Management

Szólj hozzá

autó hungaroring gp3 kiss pál tamás