2011. aug 05.

Pirelli: A szezon három legizgalmasabb futama előtt állunk

írta: FormaNet
Pirelli: A szezon három legizgalmasabb futama előtt állunk

Még szinte el sem kezdődött a nyári szünet a Formula-1-ben, a Pirelli máris bejelentette, a következő három versenyen milyen keverékű gumikon versenyezhetnek a pilóták. A Ferrari felsóhajthat, mert a számukra legkedvezőtlenebb kemény keverék nem szerepel a listán.

A Belga és Olasz Nagydíjra az olasz cég a közepes és a lágy keverékeket szállítja, míg Szingapúr utcáin az autók a lágy és a szuperlágy gumikon versenyezhetnek majd. A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery elmondta, a kiválasztás minden szempontból megfelel a pályák adottságainak, bár az aszfaltcsíkok különbözősége miatt eltérő stratégiákra számít.
 
„Ez az első szezonunk (a visszatérés óta) a Formula-1-ben, és minden versenyen többet és többet tanulunk, a legapróbb részletekre is igyekszünk odafigyelni a gumiválasztásnál. Fontos számunkra, hogy minden információt begyűjtsünk. A szezon három legizgalmasabb futama előtt állunk, és hisszük, hogy a gumikat sikerült úgy kiválasztani, hogy jól illeszkedjenek a pályák karakterisztikáihoz, melyek meglehetősen különbözőek, de talán éppen ezért lesznek izgalmasak a versenyek. Természetesen mindig lesznek ismeretlen tényezők, mint például az időjárás, de a mostani választásunkkal szeretnénk hozzájárulni a csapatok mind jobb teljesítményéhez, és a versenystratégia átgondolt kialakításához.”
 
A Belga Nagydíj lesz az idén a harmadik olyan verseny, ahová a közepes és a lágy keverékeket viszi az olasz gumigyártó. Előzőleg az Európa Nagydíjon, a meleg valenciai pályán, és a Német Nagydíjon, a kifejezetten hűvös Nürburgringen versenyezhettek az autók ilyen gumipárosítással. Szuper lágy és lágy gumikat Monacóban, Kanadában, és Magyarországon kaptak a csapatok, így a szingapúri futam a negyedik verseny lesz, ezekkel a keverékekkel.
 
A Pirelli jelenleg teszteket végez Monzában, ahol Lucas di Grassi vezeti a tesztautót.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
    

 

   

 

 

Egy klikk a szöveg alatti bannerre, ezzel a FormaNet Magazin technikai fejlesztéseit támogatod

Szólj hozzá

f1 pirelli forma1 formula1 belga nagydíj gumikeverék olasz nagydíj szingapúri nagydíj paul hembery