2011. aug 14.

Amikor a pénz a legfőbb érv - F1 közvetítések

írta: FormaNet
Amikor a pénz a legfőbb érv - F1 közvetítések

Bernie Ecclestone véleménye hamar megváltoztatható, amennyiben kellően meggyőző érvekkel szembesítik, és a FOM vezért mint tudjuk, leginkább a pénzzel lehet meggyőzni, vagy akár jobb belátásra téríteni. Nincs ez másképpen most sem, amikor a tét nem más, minthogy a brit Formula-1 szurkolók 2012-től a szezon felét fizetős csatornán lesznek kénytelenek nézni, már aki meg akarja fizetni a BSkyB évi 470-600 fontos előfizetési díját.

 
A történet még a nyár elején kezdődött, amikor egy a Formula-1 felvásárlására összeállt konzorcium a sajtón keresztül, nem hivatalosan ajánlatot tett az F1 kereskedelmi és közvetítési jogainak átvételére. Az alkalmi konzorciumnak tagja volt többek között a nemrégiben lehallgatási botrányával az egész angol belpolitikát megrázó Rupert Murdoch médiabirodalma, a News Corporation.
 
Ecclestone akkor komolytalannak nevezte az ajánlatot, sőt kijelentette, hogy hozzá, és legfőképp a jogilag tulajdonosként jegyzett CVC-hez semmiféle hivatalos megkeresés nem érkezett. Akkor egyértelmű volt a véleménye arról, hogy az F1 nem eladó, bár azt azért hozzátette, hogy hacsak valaki nem ajánl egy elképesztően nagy összeget. Az egyik fő érve az eladás ellen az volt, hogy a News Corp. fizetős csatornákat üzemeltet, és futam közvetítéseknek mindenképpen szabadon fogható televíziós csatornán kell maradnia.
 
A fizetős csatornára való áttérést a 2012 végéig érvényben lévő Concorde egyezmény is kizárja, ráadásul az istállók szponzori szerződései is olyan feltételekkel kötettek, hogy az szintén kizárja a fizetős csatornán történő sugárzást, miután feltételezhető, hogy az jelentősen csökkentené a nézőszámot.
 
Mostanra azonban sokat változott a helyzet, miután a BBC bejelentette, hogy gazdasági érdekei miatt a futamok felének közvetítési jogát átadja a BSkyB csatornának. A futball közvetítésekkel való ütközés, a wimbledoni tenisztorna kiemelt státusza mögött érvként a pénz is megjelent. 
 
Miről is van szó? A BBC egyik legnagyobb konkurense a Channel4, ami 2012-től szerette volna átvenni a közvetítéseket (mellesleg ez a társaság az ITV-vel megszűnt szerződés után is pályázott a közvetítési jogokért), miután a BBC ki akart vonulni az F1-ből. Ezt azonban a csatorna nem nézhette tétlenül, így tető alá hozott egy megállapodást a BSkyB-vel, ami a futamok felének közvetítésére vonatkozik, és ez már nem ütközik a Concorde megállapodás ide vonatkozó pontjába, hiszen a jogok továbbra is a szabad sugárzású BBC-nél maradnak, olyan kitétellel, hogy a BSkyB számára is biztosított mind a 20 futam élő közvetítése, kizárólagos jogokkal.
 
A pénzügyek úgy néznek ki, hogy a Channel4  öt millió fonttal nagyobb összeget ajánlott, mint amit jelenleg fizet a BBC, tehát 45 millió fontot. A BBC taktikája viszont pontosan az, hogy a felváltva sugárzással a jelenlegi csatorna 15 milliót, míg a fizetős BSkyB 45 millió fontot fizet Ecclestone cégének, ami 15 millió fonttal több, mint a jelenlegi összeg, és tízzel több annál, amit a konkurencia fizetett volna. Kell ennél jobb érv?
 
 
 
 
 
 
Pedig a Channel4 komoly portfoliót állított össze a pénzügyi ajánlat mellé, ahol az elképzelésekben több órás műsor szerepelt volna a közvetítéseken kívül, részletes szakértői elemzésekkel, dokumentumfilm részletekkel, és F1-es történelmi felvételekkel. A csatorna lefedettsége a teljes országra kiterjedő, így nem maradtak volna sehol sem F1 nélkül a rajongók. Az ajánlat azonban nem győzte meg a fehér lovagot, aki talán a konkrét számoknál tovább nem is jutott az olvasásban.
 
Egy ilyen elképzelés megvalósulása a brit szurkolók számára álomszerű lehetett volna, de erre még legalább 2018-ig várniuk kell, mert a jelenlegi konstrukció (ha csak nem történik valami rendkívüli) addig lesz érvényben. A felháborodott brit nézők jelenleg egy petícióhoz gyűjtenek aláírásokat az interneten, amivel akár kormányzati, vagy parlamenti beavatkozást is kérvényezhetnek, ennek kimenetele azonban kérdéses. A csapatok közül az ügyben eddig csak a Williams elnöke, Adam Parr szólat meg, aki megértést kért a szurkolóktól. Egy dologban lehetünk csak biztosak, a 2012 végén lejáró Concorde egyezmény újratárgyalásának egyik sarkalatos pontja lehet a televíziós közvetítések viszonyainak kérdése, ám az egyezmény újratárgyalása következmények nélkül nem boríthat fel érvényben lévő, az egész Formula-1-et érintő szerződéseket, a másik fél hozzájárulása nélkül.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 
Szólj hozzá

bbc f1 channel4 forma1 formula1 bernie ecclestone bskyb f1 pénzügyek