2011. aug 20.

A Hispania köszöni, jól megvan a FOTA nélkül is

írta: FormaNet
A Hispania köszöni, jól megvan a FOTA nélkül is

A Hispania Racing Team a jelek szerint egyre jobban van, és a spanyol Thesan Capital befektetői csoport  általi felvásárlást követően önbizalma is egyre nagyobb, legalább is ami a pályán kívüli dolgokat illeti. A csapatfőnök, Colin Kolles, akinek nemrégiben még az állása sem volt teljesen biztos, mostanában figyelemreméltó kijelentésekkel ad életjelet alakulatáról.
 
A csapat felvásárlása után határozottan kijelentette, hogy a HRT továbbra is spanyol istálló marad, annak ellenére, hogy a Thesan Capital mögött - gazdasági szakértők szerint - japán tőke áll. A hét elején Kolles arról beszélt, hogy a csapat pénzügyi helyzete jobb, mint sok más F1-es alakulaté, ami egy ilyen tranzakció után egyáltalán nem meglepő.
 
Önbizalmának további jeleként a napokban Kolles arról is beszélt, hogy a HRT továbbra sem lép vissza a FOTA-ba, mely szervezet a csapatok érdekvédelmi szövetsége, és igen fontos hatalmi tényező a száguldó cirkusz világában. A szervezet látja el az F1-es csapatok érdekvédelmi képviseletét mind az FIA-val, mind a FOM-mal folytatott tárgyalásokon, egységes fellépést biztosít az istállók részéről az egyes szabályok megalkotásánál, pénzügyi döntéseknél, ezzel jelentősen növeli a csapatok érdekképviseletének „hatékonyságát”.
A szövetség rövidesen főszerepet kap a 2012 végén lejáró Concorde egyezmény újratárgyalásánál, amit a jelek szerint kisebb-nagyobb csatározás előzhet meg, hiszen a jelenlegi helyzetben - valamilyen tekintetben - mindenki szemben áll mindenkivel.
A FOTA egykor a Bernie Ecclestone által vezetett FOCA ( Formula One Constructors Association) szerepét vette át, annak lehetőségeit jelentősen kibővítve, és mára elkerülhetetlen a döntéshozataloknál. (Az egykor Ecclestone vezette FOCA-nak fontos szerepe volt az 1981-ben aláírt első Concorde egyezmény kikényszerítésében, csak akkor a fehér lovag még a barikád másik oldalán állt.)
 
A FOTA munkájában a HRT kivételével minden istálló képviselteti magát, az elnök a McLaren csapatfőnöke Martin Whitmarsh, az alelnök a Renault főnök Eric Boullier. A szövetség irányító testületének (végrehajtó bizottság) két fő munkacsoportja van, a technikai munkacsoport, melynek vezetője James Allison, és a sport munkacsoport melyet Christian Horner vezet. Ezek az állandó munkacsoportok, de a felmerülő aktuális problémákra, feladatokra ad-hoc munkacsoportok is alakulnak. Tehát egy valóban létező, aktív, és valós érdekvédelmi szövetségről van szó, igen jelentős szereppel a száguldó cirkuszban.
 
A HRT csapatfőnökének azonban erről egészen más a véleménye. Az újonc spanyol istálló januárban lépett ki a szervezetből, különösebb indoklás nélkül, és úgy tűnik, most utólag próbálnak indokot adni tettükre. Kolles az ügy kapcsán kissé ellentmondásba kerül kijelentéseivel, mert egyrészről azt állítja, hogy a FOTA tevékenysége során csak a nagy csapatok érdekeit támogatja, másrészről viszont eleve megkérdőjelezi a szövetség létezését, mondván, a FOTA csupán egy név, de valós szervezet ,és ezáltal érdekképviselet nincs mögötte.
 
"Tudtommal a FOTA csak egy név, a való világban nem létezik ilyen. Mi nagyon boldogok vagyunk, így ahogy van. Gondolhatunk arra, hogy vannak emberek, aki szeretnék képviselni a problémáinkat, de azt hiszem a saját gondjainkat sokkal jobban megértjük, mint a FOTA elnöke, aki lehet, hogy más struktúrában gondolkodik, így egyáltalán nem látom szükségét annak, hogy valaki más tárgyaljon helyettünk a mi üzleti dolgainkról. Azt hiszem elég jók, és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezekről saját magunk tárgyaljunk."
 
Érdekes ilyen mondatokat hallani, olvasni, egy nemrégiben még az „intenzív osztályon fekvő” kiscsapat főnökétől, akiknek egy külső szemlélő véleménye szerint talán még nagyobb szüksége lenne egy hatékony érdekképviseletre. Az okokat keresve két dolog állhat a háttérben. Az egyik szerint év elején nem volt annyi pénz, hogy befizessék a tagdíjat, és ezt most már úgy próbálják eltusolni, hogy szinte elvi kérdést csinálnak a dologból.
 
Lehet azonban egy másik ok, mégpedig a sértődöttség. Az újonc csapatok 2009-ben úgy csatlakoztak a Formula1-hez, hogy az FIA a költségsapka bevezetésével kedvező financiális helyzetet teremtett, igaz, csak rövid időre. Ugyanis a FOTA a Williams kivételével megtorpedózta a tervet, sőt akkor (is) még egy alternatív széria gondolata is felmerült. Végül olyan egyezség született, hogy a költségeket kisebb szakaszokban csökkentik, ám addigra már megérkeztek az új belépők, akik még a kedvező pénzügyi helyzet okán neveztek. Mellesleg Ecclestone is örült az érkezőknek, mert volt időszak, amikor a fehér lovag attól tartott, ha nem sikerül a megegyezés, kiürülhet a rajtrács. Az egyezségnek (hogy a kis csapatok a költség sapka eltörlésével ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe) része volt az is, hogy a „nagyok” dizájn elemekkel, technológiával segítik talpon maradásukat. Igaz az utóbbi időben nem egy ilyen technológiai megállapodás kötetett, ami minden bizonnyal segítség a fejlődéshez, olykor azonban valóban úgy tűnt (leginkább tavaly), hogy bizony a másik oldal nagyon gyorsan megfeledkezett arról, hogy a vérfrissítés a széria érdekeit is szolgálja.
 
 
 
 
 
A 2010-es szezon a Hispania, a Virgin, és talán részben a Lotus számára is a csetlés-boltlás éve volt a pályán, és a folyamatos szidalmazásoké a pályán kívül. A nagy csapatok, és az F1 vezetői magukra hagyták őket. Azt láthattuk az elmúlt másfél évben, hogy ezek után mindhárom újonc külön utat járt be, és talán a Hispania (és Colin Kolles) az, aki nem tudja elfelejteni, hogy egykor az egész Formula-1 becsapta, vagy legalábbis megtévesztette őket a fényes ígéretek illúziójával. Ezek tükrében talán érthető, hogy a pénzügyi stabilitás megteremtése után a Hispania önbizalma miért nőt meg hirtelen, és miért nem csatlakoznak egy olyan szervezethet, amely a hitük szerint cserbe hagyta őket.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
            
 

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 fota colin kolles hispania rt thesan capital költség sapka