2011. aug 23.

Eddie Jordan szerint Heidfeld már Belgiumban sem áll rajthoz

írta: FormaNet
Eddie Jordan szerint Heidfeld már Belgiumban sem áll rajthoz

Nick Heidfeldre igencsak rá jár a rúd, sőt ha hinni lehet az egykori csapatfőnökből tudósítóvá lett Eddie Jordannek, akkor a hétvégén már nem indul a Belga Nagydíjon sem.

Arról már többször is írtunk, hogy a Renault vezetői nincsenek megelégedve a Robert Kubicát helyettesítő német pilótával, ám Eddie Jordan szerint most komoly lépésre szánta el magát az istálló.

A BBC oldalán Jordan nem kevesebbet állít, mint azt, hogy már a hétvégi Belga Nagydíjon sem Heidfeld vezeti az egyik Renault-t, helyére Bruno Senna érkezik. Az ír kommentátor azt is tudni véli, hogy a legendás Ayrton Senna unokaöccse több milliós szponzori támogatást szerzett brazil cégektől, ami jelentős érv a hirtelen pilótaváltásra.
 
A Renault a hírre még semmilyen formában nem reagált, és valljuk be, Eddie Jordan jóslatai sem mindig teljesülnek, de azért teljesen nem alaptalan az efféle feltételezés. A Renault pénzügyei az elmúlt évben nem alakultak túlzottan fényesen, sőt tavaly éppen a nyári szünet után fordultak Bernie Ecclestone-hoz, azzal a kéréssel, hogy az F1 bevételeinek Renault-ra eső részéből bizonyos előleget kérjenek, melyet akkor a FOM vezér megtagadott. Azóta ugyan a Lotus beszállt az istállóhoz főszponzornak, de ki tudja, ez jelenleg mekkora anyagi stabilitást jelent az alakulat számára.
 
Ha Senna valóban bekerül Heidfeld helyére, annak minden bizonnyal a pénz lesz a legfőbb oka, mert ugyan a csapat vezetői egyértelműen jelezték, hogy elégedetlenek a német versenyzővel, azzal azért tisztába kell lenniük, hogy Senna a tapasztalatlansága okán nem valószínű, hogy komolyabb eredményekre lenne képes, így versenyeztetése a konstruktőri pontversenyben komoly kockázatot jelent.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Csatlakozz hozzánk a Facebookon
      

 

 

 

Szólj hozzá

f1 renault forma1 nick heidfeld belga nagydíj eddie jordan bruno senna