2011. aug 23.

Problémamegoldás McLaren módra - Belga Nagydíj 1987

írta: FormaNet
Problémamegoldás McLaren módra - Belga Nagydíj 1987

Az 56. Belga Nagydíjra készülődve, a McLaren Mercedes hivatalos honlapján egy különleges kettős győzelemről emlékezik meg, amiben nagy szerepet játszott a pilóták, Alain Prost és Stefan Johansson harmonikus kapcsolata.

Egy csapatnak sosem könnyű a megfelelő pilótapárost megtalálni, és különösképpen fontos ez a top csapatoknál, hiszen a konfliktusok előbb utóbb a pályán is megmutatkoznak, amik esetenként súlyos világbajnoki pontokban is mérhetőek. A McLaren ezt saját példájából tanulhatta meg, hiszen a wokingi gárda F1-es történelméhez köthető az egyik legnagyobb csapaton belüli rivalizálás, a Senna-Prost duó között.
 
A brit istállónak jelenleg nincs ilyen problémája, hiszen Lewis Hamilton és Jenson Button ez idáig ideális párosításnak bizonyult, és talán éppen ez az idilli hangulat hozta elő az 1987-es belgiumi emlékeket, ahol a brit alakulat pilótái megmutatták hogyan kell egy csapatban játszani. A Vodafone McLaren Mercedes hivatalos weboldalán elevenítette fel az emlékezetes Belga Nagydíjat.
 
1987-ben, a visszavonuló Keke Rosberg helyére érkezett a svéd származású Stefan Johansson, a már kétszeres világbajnok, Alain Prost mellé. A két versenyző kölcsönös tiszteletéből nagyon hamar barátság született, amit mi sem bizonyít jobban, mint az idény harmadik futamán, a Belga Nagydíjon történt eset, amikor az 1-es számú MP4/3-ban ülő francia, Johansson segítségével szerezte meg második (és egyben utolsó) belgiumi futamgyőzelmét.
 
Ez az év a McLaren-TAG technikai partnerségének utolsó éve volt, ami a versenyképességben is megmutatkozott. Bár a Porsche V6-os TAG turbó motorjai még mindig elég erősek voltak ahhoz, hogy a versenyeken jól szerepeljenek, de az időmérőkön már nem tudták felvenni a harcot a Lotus és a Williams által használt Honda erőforrásokkal.
 
A különbség Spa-Francorchampsban is egyértelműen megmutatkozott, ahol a Williams pilótája, Nigel Mansell szerezte meg a pole-t, mellőle csapattársa, Nelson Piquet indulhatott, míg Prost  - Mansell legjobb idejéhez képest - közel két másodperces hátrányban csak a hatodik, Johansson pedig csak a 10. rajtkockát tudta megszerezni. 
Vasárnap zökkenőmentesen rajtolt el a mezőny, ám a második körben egy baleset miatt meg kellett szakítani a versenyt, majd az új rajtnál a Lotusban ülő Ayrton Senna rugaszkodott el a legjobban, de Mansell pillanatokon belül támadott, aminek egy ütközés lett a vége. Sennának rögtön véget ért a versenye, és a brit pilóta sem járt sokkal jobban, mert a kicsúszást követően a mezőny végére került, majd sérült autója miatt a 17. körben ő is kénytelen volt feladni a küzdelmet. A Senna-Mansell incidens után Nelson Piquet vette át a vezetést, de a motorvezérlő rendszer hibája miatt csakhamar ő is kiesett, sőt a második helyen haladó ferraris Michele Alboreto is a technika ördögének áldozata lett, így Prost egyszer csak az élen találta magát.
 
Innentől kezdve elvileg csak hoznia kellett a tőle megszokott diszkrét, ám rendkívül hatékony formáját, vagyis kímélni az abroncsokat, a fékeket és a sebességváltót.
Az élen haladó francia a 26. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, ugyanakkor egy kis probléma is adódott, mert autójában nem működött a fedélzeti számítógép üzemanyagszint jelző rendszere, így Prostnak fogalma sem volt, hogy mennyire keményen nyomhatja a gázpedált ahhoz, hogy az üzemanyag kitartson a célvonalig.
Johansson ekkor már a második helyen száguldott, és ha Prostnak idő előtt kiürült volna az üzemanyag tankja, akkor a svéd pilóta élete első F1-es diadalát ünnepelhette volna.
 
A csapattárs azonban nem az üldöző, hanem éppen ellenkezőleg, a segítő szerepet vette át, amikor Prost mérnöke arra kérte, hogy autójában az üzemanyagnyomást állítsa be ugyanarra a értékre, melyet az 1-es számú McLaren mutatott, majd ezt követően tájékoztassa a csapatot a fogyasztásra vonatkozó adatokról. Az információkat aztán továbbították Prostnak, aki később elmondta, hogy sokszor nem hallotta pontosan mit mondanak neki a csapatrádióban, de azt azért konstatálta, hogy nyugodt a hangulat, így arra következetett, hogy nincs nagy probléma. Prost végül majd fél perces előnnyel szelte át a célvonalat csapattársa előtt.
 
 
 
 
 
 
A McLaren a tökéletes problémamegoldó képességének és Johansson sportszerű együttműködésének köszönhetően, az 1986-os Monacói Nagydíj után egy újabb kettős győzelmet ünnepelhetett.
A rendkívül szimpatikus svéd versenyző F1-es pályafutása alatt összesen 79 nagydíjon indult, ebből 12-szer dobogón végzett, ám annak legmagasabb fokára egyszer sem állhatott fel.
 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 formula1 alain prost stefan johansson 1987 belga nagydíj