2011. aug 26.

Kiss Pál Tamás: Nagyobb autóval egészen más érzés a belga ringen

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás: Nagyobb autóval egészen más érzés a belga ringen

A ma reggeli első és egyetlen szabadedzéssel kezdetét vette a GP3 versenysorozat utolsó előtti versenyhétvégéje Belgiumban. A Right Guard Racing motorsport program magyar versenyzője a 18. helyen zárt. 
 
 
A Belga Nagydíj ma reggel a GP3 versenysorozat szabadedzésével kezdődött, mely rendhagyó módon az egyetlen lehetőség volt a pilóták számára a holnap reggeli időmérő előtt a pálya megismerésére. Ezen a hétvégén ugyanis péntek délután nem lesz edzés, ami minden pilóta és mérnök dolgát nehezíti, hiszen a pálya nem könnyű helyszín, ráadásul az időjárás is híresen szeszélyes errefelé. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma reggel száraz, derült idő fogadta a versenyzőket, majd kb. 20 perccel az etap vége előtt elkezdett szemerkélni, majd esni, és bekövetkezett az a jelenség is, amelyről híres a belga ring, miszerint az első szektorban nem esett, ám a másodikban és a célegyenesben igen.
 
Az első körökben egyébként nagyon poros volt a pálya, nem volt megfelelő a tapadás. Tomi számára, aki 2008-ban már versenyzett ezen a pályán a Formula Renault 2.0 svájci bajnokságában, szokatlan volt egy nagyobb, erősebb autóval menni. Az edzés első felében ismerkedett a pályával, aztán elkezdett javulni, de sajnos ekkorra már eléggé elkoptak a gumik, így nem sikerült egy igazán jó kört összeraknia, a 18. helyen zárt. A két szett gumiból viszont csupán egyet használtak fel, így az időmérőre és a két futamra maradt még összesen három szett új gumi.
 
Kiss Pál Tamás: "Nagyobb autóval még nem mentem a pályán. Nem éreztem kifejezetten gyorsnak, sőt, az egyenesek kicsit még unalmasak is voltak. Az elején nagyon poros volt az aszfalt, mire elkezdtem javítani, a gumik elkoptak. Úgy érzem, hogy nagyon sok maradt még bennem, a ritmus még nincs meg. Bizony nem bánnám, ha délután is lenne lehetőség edzeni. Most az a feladat, hogy mentálisan összerakjak egy jó időmérő kört, hogy a holnapi napon jól menjek."
 
Faster Management
 

Az edzés végeredménye

Csatlakozz hozzánk a Facebookon

 

 

 

Szólj hozzá

edzés belgium gp3 kiss pál tamás