2011. aug 26.

Kobajasinak a Force India és az időjárás okoz fejfájást

írta: FormaNet
Kobajasinak a Force India és az időjárás okoz fejfájást

Kobajasi Kamui úgy véli, a Saubernek jelentős javulásra lesz szüksége a szezon hátralévő részében, miután a folyamatosan fejlődő Force India nagy fenyegetést jelenthet mostani pozíciójukra.

 
Jelenleg a Sauber a konstruktőri pontversenyben a Renault mögötti hatodik helyet foglalja el, de a svájci alakulat mindössze kilenc ponttal vezet a folyamatosan zárkózó Force India előtt.
Az indiai csapat az utóbbi két versenyen összesen 14 pontot szerzett, míg Peter Sauber istállójának mindössze két pontot sikerült elkönyvelnie.
Kobajasi úgy érzi, hogy ez a teljesítmény komoly fenyegetést jelent csapatának
 
„Nagyon jól fejlődnek, ahogy azt láthattuk az elmúlt versenyeken is. Jelenleg még előttük vagyunk, de minden bizonnyal javulnunk kell, ha meg akarjuk védeni pozíciónkat. A legfontosabb, hogy mindkét autóval pontot szerezzünk, mert az előző néhány versenyen ez sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Ez egy nehéz időszak volt, de hiszek abban, hogy lesz néhány olyan fejlesztésünk, hogy ha minden jól, megy akkor ismét sikerül pontokat gyűjtenünk. Eddig sem voltunk túl messze tőle, de valami mindig közbe jött. Mindent megteszünk ezért, hiszen csak a következetes pontszerzés elfogadható számunkra, mert csak így maradhatunk a Force India előtt.”
 
A Sauber autói idén nagyon jól bánnak a kerekekkel, jóval nagyobb távot képesek megtenni egy szett gumival mint a többi csapat, ennek köszönhetően viszont gondot jelent a gumik melegítése, ami elsősorban az időmérőn okoz problémát. Az autó eme tulajdonsága az elmúlt versenyeken nem volt túl kedvező, hiszen a Brit-, a Német-, és a Magyar Nagydíjon is igen hűvös körülmények voltak a versenyek alatt, ami további hátrányt jelentett a Saubereknek. Nem véletlen, hogy a japán pilóta már a melegebb versenyeket várja, ami még Spában nem valószínű, hogy megadatik számára.
 
"Volt néhány verseny, ahol szárazon kezdtünk, majd nedves lett a pálya, és olyan is volt, hogy esőben kezdtünk, majd felszáradt az aszfalt. A versenykörülmények instabilak voltak, és volt egy komoly problémánk is. Ez pedig a pálya hőmérséklete. Az időjárás is furcsán alakult. Magyarországon ez volt az első alkalom, hogy nem volt meleg, sőt inkább hidegnek mondanám, és hiába van erős autónk, ha annak meleg és száraz körülmények a megfelelőek. Eddig csak kevés versenyünk volt ahol ezt ajándékba kaphattuk, ezzel idén nincs túl nagy szerencsénk" – panaszkodott az időjárásra Kobajasi Kamui.

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 force india sauber kobajasi