2011. aug 27.

Senna is meglepődött mai eredményén

írta: FormaNet
Senna is meglepődött mai eredményén

Bruno Senna frappáns választ adott kritikusainak, miután a szombati időmérőn, nem csak csapattársát, Vitalij Petrovot sikerült megelőznie, de hetedik helyével a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso előtt rajtolhat a vasárnapi futamon.
 
 
A pénteki nap igen szerencsétlenül indult a Nick Heidfeldet váltó brazil pilóta számára, miután az első szabadedzésen, vizes pályán megcsúszott, és összetörte Renault-ját. Bár az ilyen baleset még a legnagyobbakkal is előfordulhat, Senna kapcsán most nyilván rögtön felerősödtek azok a hangok, hogy a HRT egykori pilótája igencsak rossz döntés volt a Renault részéről.
 
A mai időmérőn azonban a 27 esztendős versenyző megmutatta, hogy rászolgált a bizalomra, hiszen a rossz időjárási viszonyok között is kényelmesen bejutott a kvalifikáció utolsó szakaszába. Senna az időmérőt követően elmondta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy bekerülhet a legjobb tíz közé.
 
"Igazán elégedett vagyok az időmérővel, ennél jobban nem is kezdhettem volna első hétvégémet a Lotus Renault GP versenyzőjeként. Hogy őszinte legyek, nem gondoltam volna, hogy a top10-ben végzek. Kicsit ideges voltam amikor a Q3-ban slick gumikon kellett kimennem a még nedves aszfaltra, mert nem sikerült sokat vezetnem a száraz pályára való abroncsokon tegnap, és ma reggel sem. Ezt szem előtt tartva abszolút elégedett vagyok a hetedik hellyel."
 
A brazil reméli, hogy vasárnap jó versenyt futhat, de tisztában van azzal is, hogy tapasztalatlanságából adódóan hátrányban lehet rutinos társaival szemben.
 
"Azt hiszem, ha a körülmények stabilak lesznek, az nagy megkönnyebbülés lesz számomra, ha pedig a feltételek folyamatosan változnak, akkor nagyon nehéz. Tanulnom kell még mind a slick-, mind pedig az eső gumik működését magas üzemanyagszint mellett. A mezőnyben mindenkinek jóval több verseny van már a háta mögött mint nekem, szóval lépésről-lépésre kell haladni, de azért remélem, holnap sikerül egy jó eredményt elérnem."
 

 
 
 
 
Idén a  Renault - a belgiumi időmérőt megelőzően - mindössze háromszor képviseltette magát két autóval a Q3-ban, legutóbb Montrealban, így nem meglepő, hogy mindenki nagyon boldog a mai nap után. 
James Allison technikai igazgató megdicsérte a csapat új versenyzőjét, és bízik abban, hogy holnap délután is hasonló eredményeket érnek el a pilóták.
 
"Örömömre szolgál, hogy mindkét versenyzőnk az első tízben kezdi meg a holnapi versenyt, és különösen elégedett vagyok Bruno debütáló kvalifikációs eredményével, hiszen bizonyította számunkra, hogy nehéz körülmények között is megállja a helyét. Amikor a köridők gyorsan változnak, és nem lehet tudni, hogy egy adott kanyarban éppen milyen lesz a tapadás, akkor az nyilvánvalóan egy nagyon nehéz dolog. Különösen úgy, hogy nem volt még ideje kiismerni az autót, ráadásul ez a versenynaptár egyik legnagyobb kihívást jelentő pályája. Nagyon elégedettek vagyunk mindkét versenyzőnk eredményével, és remélem, hogy ezt holnap is megismétlik, vagyis a verseny végén is a legjobb tízben lesznek."

  

FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 renault formula 1 időmérő belga nagydíj bruno senna