2011. okt 07.

Az Indiai Nagydíjra mégis visszatérnek a kemény Pirellik

írta: FormaNet
Az Indiai Nagydíjra mégis visszatérnek a kemény Pirellik

A Pirelli meghatározta milyen keverékeket kapnak a csapatok az idén debütáló Indiai Nagydíjra, illetve a szezon utolsó két futamára. Bár előzőleg arról volt szó, hogy idén a kemény keverékek már nem térnek vissza, az új, ismeretlen indiai pálya miatt azonban az olasz gyártó úgy döntött, hogy felülírja elképzelését. Különlegessége a dolognak, hogy a megszokottól eltérően Indiában a kemény lesz az opciós, a lágy pedig az elsődleges abroncs.
 
Szokatlan gumi-elosztással találkozhatnak majd a csapatok Indiában, ugyanis az általánostól eltérően a lágyabb gumik lesznek az elsődleges keverékek, miután a Pirelli úgy határozott, hogy a még ismeretlen versenypálya miatt mégiscsak szükség lesz a kemény keverékre. Ez legutoljára a Brit Nagydíjon került bevetésre, de mivel több csapat is szenvedett ezzel az opcióval ezért úgy döntöttek, hogy az idény további részében már nem használják.
 
"Az indiai pálya még számunkra és a csapatok számára is teljesen ismeretlen, ezért visszük a legtartósabb abroncsunkat, ami minden kihívásnak megfelel majd" – indokolta a döntést a Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery.
 
Minden versenyhétvégén 11 garnitúrával gazdálkodhatnak a versenyzők, és eddig mindannyiszor öt lágyabb és hat keményebb gumi volt az elosztási arány. A Pirelli már nem egyszer panaszkodott, hogy a keményebb gumikból mindig megmarad egy szett, miközben az opciós abroncsokkal pedig spórolnak a csapatok, ezért javasolta is, hogy esetleg cseréljék fel az arányokat. A gumiszállító most azzal szeretné segíteni a versenyzőket, hogy a lágy abroncsokkal ne kelljen spórolniuk, vagyis többet tesztelhessenek, ezáltal jobban kiismerjék az aszfaltcsíkot.
 
Abu Dzabiban és Brazíliában már visszaáll a „rend”, és közepes valamint a lágy gumikat kapják majd az alakulatok. Mivel az előbbi helyszín már nem ismeretlen az olasz gyártó számára, ezért Paul Hembery biztos benne, hogy ez a párosítás tökéletesen működik majd.
 
 "Abu Dzabiban egy ismerős területre érkezünk, ahol tudjuk, hogy a közepes és a lágy keverékek megfelelnek a pálya adottságainak. Interlagosban szeretnénk jól zárni az évet, és a közepes és a lágy gumik párosítása már jó néhány szoros versenyt eredményezett, sok előzéssel és érdekes stratégiákkal."
 
FormaNet, Varga Viktória

  

Szólj hozzá

f1 pirelli formula 1 indiai nagydíj kemény gumik