2011. okt 08.

Vettel szoros csatában szerezte meg a pole-t Button előtt

írta: FormaNet
Vettel szoros csatában szerezte meg a pole-t Button előtt

Szuzukában sem sikerült megtörni a Red Bull kvalifikációs dominanciáját, Sebastian Vettel mindössze kilenc ezredmásoperccel volt gyorsabb Jenson Butonnál, így a német idei 12. pole-jának örülhetett. A második sorból Lewis Hamilton és Felipe Massa rajtolhat, míg a harmadik sort Fernando Alonso és Mark Webber bérelte ki.
 
 
A tavalyi japán versenyhétvége kaotikus szombati napjával éppen ellentétben az idei szuzukai  időmérő edzés ideális időjárási körülmények között zajlott, a levegő hőmérséklete 23, az aszfalt 37 fokosra melegedett.
Bruno Senna a harmadik edzésen leamortizálta Renault-ját, ami a szerelőknek a kvalifikáció első 20 percének végére éppen csak sikerült helyrehozniuk, így a brazilnak nem kellett így kihagynia az időmérőt, nem úgy Nico Rosbergnek és Vitantonio Liuzzinak akik nem tudtak egyetlen egy gyorskört sem megtenni, így a 107 százalékos szabály miatt az FIA külön engedélye szükséges majd holnapi versenyükhöz. Mivel műszaki probléma hátráltatta mindkét versenyzőt, ezért minden bizonnyal vasárnap a teljes mezőny felsorakozhat majd a rajtrácsra.

 
 
Q1
Jarno Trulli 1:36.571-es nem éppen hibátlan körével adta meg az alaphangot, majd az olaszt követte Vitalij Petrov és Paul di Resta már 1.34-es körökkel. Az élmenők közül Sebastian Vettel kezdte meg elsőként gyorskörét, és 1:33.051-gyel átvette az irányítást, mögé pedig csapattársa Mark Webber sorolt be, de csakhamar Fernado Alonso, Jenson Button, majd Lewis Hamilton is maga mögé utasította a bikákat. Senna és Liuzzi az utolsó percekben hajtott ki a pályára, Nico Rosberg egy ellenőrző kör után azonban mindvégig a bokszban maradt, a német versenyző hidraulikus probléma miatt hagyta ki az időmérőt. A továbbjutók sorrendje itt el is dőlt, hiszen a szokásos kieső zónához a szerencsétlenül járt Rosberg csatlakozott. Vitantonio Liuzzi hasonló gondokkal küzdött már a délelőtt folyamán is, végül az olasz sem tudott gyorskört futni.
A Q1 második felében a nagyok már visszavonultak, közben a középmezőnyből már többen is felrakták az opciós gumikat, így nem volt meglepő, hogy a top csapatok versenyzőit Kobajasi Kamui és Adrian Sutil is átugrotta, végül a hazai közönség kedvence, Kobajasi 1.32.626-os idővel zárt az élen.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Q2
A Red Bull és a McLaren pilótái hajtottak ki elsőként a pályára, közülük először Vettel, majd a hétvége eddigi legjobb idejével (1:31.139) Hamilton vette át a stafétabotot. A Ferrarik csak az ötödik-hatodik helyre elegendő időt autóztak, a hetedik helyre pedig Michael Schumacher hozta be a Mercedest. Ez a sorrend már nem változott, és a hátralévő percekben már csak az utolsó három helyért ment a csata, amit végül Petrov, Senna és Kobajasi triója kaparintott meg. Sergio Perez kormányszervó meghibásodása miatt nem vehetett részt ebben a küzdelemben, így a sauberes lett a Q2 első kiesője, melynek sorrendje végül a következőképp alakult: Adrian Sutil, Paul di Resta, Rubens Barrichello, Pastor Maldonado, Sebastien Buemi, Jaime Alguersuari, Sergio Perez.
 
 
Q3
A kvalifikáció utolsó etapjában elsőként Kobajasi mutatta meg magát közönségének egy felvezető kör erejéig, de a japán nem erőltette tovább a dolgot, mint ahogy a Renault valamint Michael Schumacher sem, vagyis mindössze a három top csapat pilótáinak sorrendje volt kérdéses, végül egy rendkívül szoros csatában Vettel szerezte meg a pole-t.
Az első gyorskört Alonso futotta meg, ám a spanyol a Spoon kanyart kissé elvétette, így el is vette a gázról a lábát. Első nekifutásra öt versenyző iratkozott fel az időmérő táblára, Hamilton (1:30.617),  Button (1:30.736), Vettel (1:30.825), Webber (1:31.156), és Massa (1:31.287) sorrendben.

A hajrában Hamilton kicsit elbambult a felvezetőkörén, és már nem maradt ideje javítani, Vettel azonban ismét hibátlan gyorskört rakott össze, és átvette a vezetést. A három szabadedzés leggyorsabb versenyzője, Jenson Button maradt az utolsó remény a McLaren számra, ám a brit kilenc ezreddel elmaradt a leendő kétszeres bajnoktól. 

Az időmérő végeredménye:

Az időmérőt követően az első 10 sorrendje kis mértékben változott: Az FIA Kamui Kobajasit a 7. helyre rangsorolta Michael Schumacher elé, mivel a top10 utolsó négy versenyzője közül egyedül a japán kezdett bele egy mért körbe. Michael Schumacher az utolsó percekben szintén kihajtott a pályára, de csak felvezető körre maradt ideje. A Reanult versenyzőinek sorrendje is felcserélődött, és Vitalij Petrov hiába került be jobb idővel a Q3-ba, mivel sem az orosz, sem csapattársa, Bruno Senna nem futott mért kört, ezért az alacsonyabb rajtszám miatt a brazil indulhat a kilencedik helyről. 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 formula 1 japán nagydíj szuzuka időmérő sebastian vettel