2011. okt 13.

Formula album - Koreai Nagydíj

írta: FormaNet
Formula album - Koreai Nagydíj

A Formula album idén az egyes nagydíjak legelső versenyeit eleveníti fel, amihez ez esetben nem kell mélyre ásni a Formula-1 múltjában, hiszen a Koreai Nagydíj tavaly debütált a szériában, így eddig mindössze egyetlen egy futam árválkodik a létesítmény történelmében. Az első Koreai Nagydíj azonban több szempontból is emlékezetes maradt, hiszen nem csak az egyik leghosszabb futamként írta be magát a statisztikákba, de a szoros bajnoki csatában is nagy fordulatot hozott.

Herman Tilke által tervezett versenypálya bemutatkozója nem indult zökkenőmentesen, hiszen sokáig még azért is aggódni kellet, hogy egyáltalán elkészül-e időben, és például a lelátókat még a versenyhétvége első felében is építették.  Ettől függetlenül a pénteki edzések nagyjából zökkenőmentesen zajlottak, bár néhány részen módosítani kellett a kerékvetőkön, amik túlságosan megdobták a kocsikat, mindemellett a boxutca bejáratát is elég furfangosan sikerült megoldani a tervezőnek.
 
A szombati kvalifikáción a két Red Bull bizonyult a leggyorsabbnak, Sebastian Vettel és Mark Webber mögött pedig Feranado Alonso és Lewis Hamilton sorakoztak fel a rajtrácsra, míg a világbajnoki csata ötödik résztvevője, Jenson Button csak a 7. helyet tudta megszerezni. A viszonylag zökkenőmentes szabadedzések, és kvalifikációt követően az igazi káosz vasárnap kezdődött.
 
Első Korea Nagydíj - 2010. október 24.
 
A vadonatúj aszfaltnak még ideális körülmények között sem volt megfelelő tapadása, de ami gumit felhordtak két nap alatt a versenyzők, azt a szombat éjszaka érkező, és másnap délutánig tartó eső lemosta. A mezőny esőgumikon sorakozott fel a rajtrácsra, a versenyirányítás pedig előbb 10 perccel eltolta a rajtprocedúrát, majd három biztonsági autó mögött megtett kör után bő háromnegyed órára leállította a futamot.
Az eső ugyan nem esett annyira, hogy ne lehetett volna elengedni a mezőnyt, és a pilóták szerint a tapadás hiánya sem volt vészes, de mivel az új aszfalt még olajos volt, ezért egyáltalán nem vezette el a vizet, ezért Charlie Whiting óvatosabb volt a megszokottnál.
A kényszerszünet, és későbbi a biztonsági autós fázisok miatt az első Koreai Nagydíj végül 2 óra 48 percig tartott, és már naplemente után, ért véget. A mezőny egyébként az 55 körös futamból összességében 24 kört a Safety Car mögött töltött.
 
 
Nem csupán a körülmények, de a verseny is hasonlóan drámaian alakult:
A hosszú várakozás után a 18. körig még biztonsági autó mögött folytatódott a verseny, ezt követően az élen a két Red Bull megőrizte vezető helyét, de az első áldozatra nem kellett sokat várni. A bajnokság éllovasaként érkező, második helyen autózó Mark Webber elvesztette uralmát a műfüvön megcsúszó kocsija felett, aminek eredményeként autója megpördült és falnak csapódott. A pályára visszacsúszó Red Bullt Fernando Alonso még ki tudta kerülni, ám a Lewis Hamiltont szépen megelőző és negyedik helyen álló Nico Rosberg már nem menekült. A roncsok eltakarításának idejére ismét behajtott a SafetyCar, melynek még mindig nem ez volt az utolsó látogatása, hiszen a kiesők száma tovább gyarapodott.
Előbb Jarno Trulli törte össze a Lotust, amikor Bruno Sennával összeakadt, majd Lucas di Grassi is falnak csapta a Virgint, illetve Sebastien Buemi az egyik tempós egyenes  végén megcsúszva nekicsapódott Timo Glocknak, és ez az utóbbi baleset egy újabb biztonsági autós periódust eredményezett. 
Időközben előkerültek a köztes abroncsok, az élen pedig Sebastian Vettel tartotta pozícióját, mögötte Alonso a kerékcserét követően elvesztette második helyét Hamiltonnal szemben, ám az újraindításnál a spanyol sikeres támadást indított a McLaren ellen. 
A verseny elejéhez hasonlóan, a hajrá sem maradt igazi dráma nélkül. A mindvégig nagyszerűen versenyző Sebastian Vettel autójában ugyanis kilenc körrel a leintés előtt elfüstölt az a Renault motor, amely már a harmadik versenyen szolgálta a német pilótát.
Az első helyet így Fernando Alonso örökölte meg, míg mögötte Hamilton és Massa autóztak a dobogós helyekért. Ez a sorrend a leintésig már nem is változott, a trió mögött  Michael Schumacher, Robert Kubica, Vitantonio Liuzzi, Rubens Barrichello, Kobajasi Kamui, Nick Heidfeld és Nico Hülkenberg zárt a pontszerző helyeken.
Összesen 15 versenyző látta meg a kockás zászlót, a futam leggyorsabb körét - 1:50.257 -  a 42. körben a Ferrari spanyolja futotta meg.
 
A Red Bull első (és utolsó) alkalommal nem szerzett pontot az idényben, és a szoros bajnoki küzdelemben ez a szezon vége előtt két futammal igencsak megkeverte a lapokat. A futamgyőztes Alonso átvette a vezetést Webbertől, aki kiesésével máris 11 pontos hátrányba került. Hamilton 21 ponttal volt elmaradva Alonsótól, míg a negyedik helyen álló Vettel, éppen egy futamgyőzelemre (25 pont). Jenson Button gyakorlatilag itt már kiszállt a játékból, hiszen csak a 12. helyen szelte át a célvonalat, így 42 egységre növelte lemaradását a bajnoki küzdelemben.

 

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 formula 1 2010 koreai nagydíj formula album