2011. nov 10.

Kimi Räikkönen is megszólalt a Williamses találgatások kapcsán

írta: FormaNet
Kimi Räikkönen is megszólalt a Williamses találgatások kapcsán

A hetek, sőt hónapok óta tartó találgatások egyik háttérben meghúzódó főszereplője, Kimi Räikkönen végre úgy érezte, hogy neki is illik megszólalni a személye, és a Williams csapat kapcsolatáról, és jó szokásához híven, nem mondott semmi olyat, amiről az F1 világa már ne értesült volna.

Toto Wolff, a Williams egyik részvényese a múlthéten hivatalosan is megerősítette azt a tényt, hogy igenis tárgyalások folynak a Formula-1 2007-es világbajnokával, és amennyiben bármiféle megállapodás, vagy döntés születik, úgy a legrövidebb időn belül tájékoztatnak minden érdekeltet, és érdeklődőt.
Miután ez a bejelentés ugyan nem jelent egyelőre semmi konkrétumot, ezért a finn bajnok úgy érezte, abból semmi baj sem lehet, ha ő is megerősíti ezt az állítást.
 
"Megbeszéléseket folytatunk velük (Williamsszel), de nincs semmilyen irányú megállapodás. Semmi sem változott” – nyilatkozta Räikkönen, célozva a már évek óta tartó állapotra, hogy jelenleg sem biztos még a jövőjét illetően.
 
A finn klasszis visszatekintett az elmúlt két év rali versenyeire, valamint rövid NASCAR kitérőjére, és a tőle megszokott rövid véleményt így fogalmazta meg:
"Ez nagyon szórakoztató, és ahhoz képest, amikor elkezdtem, sokat fejlődtem. Nem reméltem semmi különöset, bár mindig igyekeztem olyan gyorsan menni, ahogy csak tudtam. Néha jó eredmények voltak, néha meg nem annyira jók.”
 
Michael Schumacher három év kihagyás után tért vissza a száguldó cirkuszba, és keményen meg kell küzdenie a visszatérése kapcsán felmerülő gondokkal. Räikkönen is eljátszott a gondolattal, miféle kihívás lenne számára az F1-be való visszatérés.
 
"Ez egy olyan dolog, amit legtöbbet csináltam az életemben. Sokkal nagobb kihívás kipróbálni valami mást is.”
 
A 18-szoros nagydíj győztes úgy véli, nem sokat változott a Formula-1 2009 óta.
 
"Ahogy a televízióban látom, nem sok változás van. A legfőbb különbség a gumi.”
 
Kaj Lindström, Kimi navigátora szeretné a finn pilótát továbbra is a raliban tudni.
 
"Ez a saját döntése lesz, de jó lenne látni, meddig jutna el a raliban. A fejlődés egyetlen módja az, hogy vezessen. A legelején azt mondtam neki, hogy ha a csúcsra akar jutni, akkor ez egy négy éves projekt lesz.”
 
 
A kérdés továbbra is az, hogy a finn pilóta hol folytatja pályafutását 2012-ben. A hírhez talán részben kapcsolódik a Williams csapat azon bejelentése, hogy az Abu Dzabi Nagydíj sajtótájékoztatóján a csapatot maga Sir Frank Williams képviseli, ami némi alapot adhat azoknak a találgatásoknak, hogy a hétvégén komoly bejelentésre készül a Grove-i alakulat. Néhány nap, és talán mindenki okosabb lesz, Kimi Räikkönen visszatérése, vagy a szériától való távolmaradása kapcsán.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

rali f1 williams forma1 kimi raikkönen kimi visszatérése