Bravúros brazilok, avagy brazilos bravúrok
A szezonzáró Brazil Nagydíj előtt rendhagyó módon nem a megszokott Formula albummal -ami idén az egyes nagydíjak legelső versenyeit eleveníti fel- készültünk, helyette szezonzárásként, és a legendás brazil versenyzők tiszteletére összegyűjtöttük az eddigi 38 Brazil Nagydíj hazai győzteseit, akik összességében kilenc alkalommal kápráztatták el a brazil szurkolótábort.
A kilenc diadal öt versenyző nevéhez fűződik: Emerson Fittipaldi, Nelson Piquet, Ayrton Senna és Felipe Massa mindannyian dupláztak hazájukban, rajtuk kívül José Carlos Pace egyetlen egy F1-es győzelmét gyűjtötte be hazai pályán.
Emerson Fittipaldi (1973, 1974)
Az első Brazil Nagydíjat 1973 februárjában rendezték Interlagosban, ahová az előző év világbajnoka, a Lotus Ford Cosworth versenyzője, Emerson Fittipaldi nagy esélyesként érkezett. A brazilok első F1-es bajnoka az időmérőn azonban elmaradt csapattársától, Ronnie Petersontól, és csak a második rajtkockát kaparintotta meg, de rajt után kiköszörülte a kvalifikációs csorbát, és rögtön az élre tört, majd (40 körön keresztül) egészen a leintésig ki sem engedte kezei közül az elsőséget. Mindemellett a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Fittipaldi mögött Jackie Stewart (Tyrrell Ford Cosworth) és Denny Hulme (Mclaren Ford Cosworth) ért célba dobogós helyeken.
Következő évben már a McLaren M23-ban ülve Fittipaldi megszerezte a pole-t, de a rajtnál két helyet veszített a mellőle rajtoló Carlos Reutemann (Brabham Ford Cosworth) és a negyedik helyről induló Ronnie Petrosnnal (Lotus Ford Cosworth) szemben. Innen kezdődött a felzárkózás, és a 16. körben már az élen száguldó egykori csapattársat, Petersont is maga mögé utasította, így zsinórban második hazai-, és egyben 10. F1-es diadalát aratta. Ebben a szezonban a brazilok sztárja további két diadallal, és négy dobogós helyezéssel megszerezte második világbajnoki trófeáját.
José Carlos Pace (1975)
Fittipaldi egymást követő két futamgyőzelme után, 1975-ben is brazil versenyzőt ünnepelhetett a lelkes szurkolótábor, mégpedig Carlos Pace személyében, aki pályafutása során csak hazájában tudott nyerni.
Az 1975-ös idény második állomásán (a szezonnyitó Argentin Nagydíjhoz hasonlóan) ismét a Shadow csapat autóját vezető Jean-Pierre Jarier bizonyult az időmérő edzés legjobbjának, míg a hazai közönség sztárpilótája, Fittipaldi a második-, a Brabhamben ülő Pace a hatodik rajthelyet szerezte meg. A rajtot követően azonban majdnem hogy megfordul a helyzet, ugyanis a kétszeres bajnok visszacsúszott az ötödik helyre, miközben Pace már harmadikként száguldott Reutemann és Jarier nyomában. A két élmenő egymással is megvívta csatáját, amiből a rajtelsőséget megszerző francia jött ki győztesen, ám a 33. körben megállt alatta a Shadow, ezzel pedig az időközben második helyre felzárkózó Pace ölébe pottyan a győzelem. Fittipaldi végül ifjú honfitársa mögött szelte át a célvonalat, így Brazília kettős hazai sikert ünnepelt. A dobogó harmadik fokára a 10. helyről induló, mclarenes Jochen Mass állhatott fel, akinek ez volt első dobogós eredménye a király-kategóriában.
Nelson Piquet (1983, 1986)
A kezdeti brazil sikerek után egy hosszú szünet következett, melyet Nelson Piquet-nek sikerült megszakítania 1983-ban, amikor az évadnyitón, a Rio de Janeiro közelében fekvő versenypályán győzelemre vezette a Brabham-BMW-t. Bár az időmérőn Piquet nem szerepelt fényesen, és csak a negyedik helyről vághatott neki a 63 körös versenynek, ám a rajtot követően máris a harmadik-, a következő körben pedig már a második helyen száguldott a pole-ból rajtoló Keke Rosberg (Williams Ford Cosworth) nyomában. A hatodik körben a finn riválist is letudta, és magabiztos versenyzéssel első hazai-, és nyolcadik F1-es győzelmét aratta. Az évadnyitó nem mellesleg botránytól sem volt mentes, ugyanis a második helyen célba érő Keke Rosberget kizárták, amiért a tankolásnál kigyulladt autójából kipattant, majd egy gyors tűzoltást követően a csapat szerelői betolták kocsiját, és folytatta a versenyt.
1986-ban szintén az évadnyitó versenynek adott otthont a riói létesítmény, a pole-t pedig a Lotusban ülő ifjú brazil, Ayrton Senna szerezte meg, méghozzá nem is akármilyen előnnyel. Közel nyolc tizedmásodpercet vert a második legjobb köridőt autózó honfitársára, a már Frank Williams csapatát erősítő Piquet-re, míg Nelson csapattársánál, a harmadik rajtkockát megszerző Nigel Mansellnél, már több mint egy másodperccel volt gyorsabb. Ha a kvalifikáción nem is, de a versenyen már a rutinosabb brazilnak állt a zászló, bár a rajtot Mansell kapta el a legjobban, sőt támadásba is lendült az első helyért, de Senna becsukta előtte a kaput, a brit kísérletének pedig a szalagkorlát vetett véget. A versenyben maradt másik Williamst Sennának már nem sikerült kiiktatnia, Piquet a második körben lazán körbeautózta a Lotust, és nagyjából másfél órával később megnyerte hazai versenyét. Sennát másodikként intette le a kockás zászló, így 1975 után újra kettős brazil sikert ünnepelhetett a közönség.
Ayrton Senna (1991, 1993)
Ayrton Senna 161 versenyen állhatott rajthoz a király-kategóriában, ebből 41-szer elsőként szelte át a célvonalat, és bár korai F1-es éveiben indult már a pole-ból hazai versenyén (1986-ban a Lotusszal, majd 1988-ban első mclarenes rajtelsőségét is Brazíliában szerezte meg), de viszonylag későn, 1991-ben, valamint pályafutásának utolsó teljes évében, 1993-ban sikerült hazájában megszereznie az első helyért járó trófeát.
1991 májusában már újra Interlagos fogadta a szériát (pontosabban 1990-től).
Az időmérőn a McLaren és a Williams versenyzői vívták meg a rajtelsőségért zajló csatát, és vasárnap Senna, Patrese, Mansell és Gerhard Berger négyes foglalta el az első két sort. Ayrton tökéletesen rajtolt, ám Mansell elől nem sikerült meglépnie. A futam nagy részében a brit pilóta Senna nyakában loholt, de nagyjából 10 körrel a leintés előtt a (szezon elején igencsak megbízhatatlan) Williams váltója felmondta a szolgálatot, így Patrese örökölte a második helyet. Senna sem könnyebbülhetett meg, mert az ő autójában is rakoncátlankodni kezdett a váltó, sőt az utolsó hét kört hatos sebességi fokozatban teljesítette, végül az eleredő esőben így is majd három másodperces előnnyel szelte át a célvonalat a Williams-Renault olasz versenyzője előtt, míg csapattársa, Gerhard Berger harmadikként ért célba. Senna kimerülten és könnyek között ünnepelt a pódiumon.
Utolsó mclarenes idényében, 1993-ban a Ford motorral hajtott MP4/8 nem könnyítette meg Senna dolgát, de öt futamgyőzelmet így is szerzett csapatának, ezek közül az elsőt Brazíliában. Az időmérőn nagyon kikapott Wiliams-Renault pilótáitól, így csak a harmadik helyről, Alain Prost és Damon Hill mögül vághatott neki a szezon második versenyének. A rajtot követően Ayrton felzárkózott nagy riválisa mögé, ám ezt követően a Professzornak sikerült meglépnie. A 23. körben érkező özönvízszerű égi áldás azonban megkeverte a lapokat, és több „áldozatot” is követelt. A búcsúzók között volt a győzelem felé száguldó Alain Prost is. A kerékcseréknél Hillnek jött ki jobban a lépés, így a francia csapattárs kiesését követően átvette a vezetést. Az időközben felszáradó aszfalton azonban Senna rálépett a gázra, és a 41. körben bravúrosan faképnél hagyta a Williamst, és másodjára is a dobogó tetején pezsgőzhetett hatalmas szurkolótábora előtt.
Felipe Massa (2006, 2008)
Senna második hazai sikere után 13 évet váratott magára a következő brazil győztes.
A 2006-os szezon fináléján, miközben a Felipe Massa csapattársa, Micheal Schumacher parádés „búcsúbulit” tartott a versenypályán, a brazil pole-ból rajtolva, magabiztos versenyzéssel F1-es pályafutásának második futamgyőzelmét ünnepelhette a Ferarival. A következő évben, 2007-ben szintén megnyerte az időmérőt, és senkitől nem zavartatva vezette a versenyt, de mivel csapattársa, Kimi Räikkönen világbajnoki címe volt a tét, így nem volt kérdés, hogy Felipe átengedi helyét finn kollégájának.
2008-ban Massa zsinórban harmadjára is megkaparintotta az első rajtkockát, és nem volt más választása, nyernie kellett, hiszen a világbajnokság egyik esélyeseként érkezett a szezon utolsó megmérettetésére. A brazil mindent megtett a végső siker érdekében, hiszen a 71 körös futamon mindössze a kerékcserék alatt, 2-2 kör erejéig adta ki kezéből az irányítást, ám második hazai győzelme végül kevésnek bizonyult a bajnoki címhez.
Az eső itt is főszerepet kapott, sőt a Formula-1 történelmének egyik legdrámaibb végjátékát produkálta. Lewis Hamiltonnak (McLaren) az ötödik hely is elég volt a végső győzelemhez, de az eleredő esőben, leintés előtt három körrel, Sebastian Vettel (Toro Rosso) elhomályosította a brit bajnoki álmait. Vettel előzése ugyanis Massa kezére játszott olyannyira, hogy világbajnokként szelte át a célvonalat, a Ferrari ünnepelt. Az öröm azonban korainak bizonyult, az utolsó pillanatban Hamilton meg tudta előzni az egyre jobban eleredő esőben szárazpályás gumikon csúszkáló Timo Glock Toyotáját, és ez pont elég volt ahhoz, hogy Damon Hill után újra brit bajnokot avasson a széria.
FormaNet, Varga Viktória, Molnár Szabó Edina
