2011. nov 28.

A szezonzáró futamon talán a Massa-Hamilton konfliktus is lezárult

írta: FormaNet
A szezonzáró futamon talán a Massa-Hamilton konfliktus is lezárult

A Brazil Nagydíjjal véget ért a Formula-1 62. szezonja, tegnap este óta minden pilóta és csapat már a következő évre összpontosít, természetesen előtte mindenki egy pár hetes szabadságra megy, a hosszú és kemény sorozat után. Vannak ugyan még elvarratlan szálak, elsősorban néhány pilóta jövőjét illetően, ám úgy tűnik, a szezon egészét végig kísérő Massa-Hamilton konfliktus nyugvóponthoz érkezett.

A vasárnapi interlagosi versenyen is megtalálta egymást a kér remek pilóta, ám úgy tűnt, Hamilton vehemenciája most csak addig tartott, hogy ugyan próbálta brazil riválisát megelőzni, ám nem kockáztatott, lehet nem szeretett volna esélyt adni egy újabb konfliktusra.
 
Kettőjük csatája tegnap a brit pilóta autójának váltóhibájával véget ért, ám ezzel még nem zárult le történet, hiszen az egykori két jó barát egy ideje már egyáltalán nem beszél egymással, így arra sem került még sor, hogy az évben számtalanszor előforduló konfliktusokat, ütközéseket végigbeszéljék.
 
Nemrégiben a pilóták csapatfőnökei is megszólaltak az ügyben, és mind Stefano Domenicali, mind Martin Whitmarsh úgy vélte, nem szabad erőltetni a békülést, ezt a két pilótára kell bízni.
 
Tegnap a futam után komoly előrelépés történt a békülés útján, miután Lewis Hamilton meglátogatta Massát a Ferrari motorhome-ban, miközben a brazil interjút adott az újságíróknak. Az ügy kapcsán Felipe Massa így nyilatkozott: "Én semmit sem tettem ellene. Mindig is tiszteltem őt, annak ellenére, ami ebben az évben történt. Azt hiszem, nagyon szép, hogy ide jött hozzám, mivel én sosem tettem semmi rosszat ellene az idén.”
 
Hamilton így értékelte a felemelő pillanatot: "Ez egy hosszú, és nehéz év volt minden pilóta számára, és remélem, mindenkinek kellemes tele lesz. Nagyon jó volt társalogni Felipével a verseny után. Nagyon nagyra tartom őt, és vele együtt már a következő év versenyire tekintek.”
 
 
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali rendkívül elégedettek nyilatkozott a két pilóta kibéküléséről, és dicsérte a McLaren pilótáját a gesztusért: "Azt hiszem, elégedett lehetek ma, mert láttam ahogy Lewis Hamilton eljött hozzánk, és átölelte Felipét. Ez a nap zárásaként sokat jelentett számunkra. Egy nagyon szép gesztus volt, és boldog vagyok, hogy tisztázták a dolgot. Nagyon elégedett vagyok ezért.”
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

 

  

Szólj hozzá

f1 forma1 lewis hamilton brazil nagydíj felipe massa massa hamilton konfliktus