2012. jan 05.

Jos Verstappen elgázolta volt barátnőjét

írta: FormaNet
Jos Verstappen elgázolta volt barátnőjét

Hazájában, Hollandiában letartóztatták a korábbi - utoljára 2003-ban Minardi színekben induló - F1-es versenyzőt, Jos Verstappent.

 
Jos Verstappen elgázolta 24 éves ex barátnőjét, majd elhajtott a helyszínről, de később feladta magát a rendőrségen.
 
A rendőrség megerősítette, hogy a 39 esztendős ex F1-es pilótát az incidens után Roermondban letartóztatták.
 
Meg nem erősített hírek szerint Verstappen szándékosan gázolta el egykori barátnőjét, aki súlyos zúzódásokkal és horzsolásokkal került kórházba.
 
Király-kategóriás pályafutását Michael Schumacher csapattársaként (Benetton Ford Cosworth) kezdő Verstappennek nem ez volt az első ilyen esete. Már korábban is vádolták meg azzal, hogy verte barátnőjét, illetve 2008-ban három hónap felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapot ex felesége bántalmazásáért. Több mint tíz évvel ezelőtt pedig szintén volt egy incidense, amikor egy gokartpályán betörte egy ember fejét.
 
Jos Verstappen több mint 100 nagydíjon állt rajthoz a Formula-1-ben 1994 és 2003 között. Ez alatt az idő alatt kétszer állhatott dobogóra (első dobogós helyezését a Hungaroringen szerezte meg 1994-ben), és összességében 17 pontot gyűjtött a szériában.  
 
Jos Verstappen 1994 - Hungaroring, Benetton Ford Cosworth
 
 
 
FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 jos verstappen