2012. jan 18.

Köszönjük Rubens!

írta: FormaNet
Köszönjük Rubens!

Tegnap óta már bizonyos, hogy a brazil Rubens Barrichelo nem folytathatja F1-es pályafutását a Williamsnél, és egyre kisebb az esély arra, hogy idén nekivághat 20. Formula-1-es szezonjának. A veterán pilóta az utolsó pillanatig bizakodó volt abban a tekintetben, hogy további lehetőséget kap Sir Frank Williamstől, a remény azonban a keddi bejelentéssel - mely szerint a grove-i alakulat Bruno Sennát választotta - szertefoszlott. Hogy Barrichello hol folytatja pályafutását, még nem tudható, mint ahogy az sem, hogy végleg szögre akasztja-e bukósisakját. A számtalan rekordot jegyző pilóta azonban annyit mindenképp megérdemel, hogy röviden visszatekintsünk a száguldó cirkuszban eltöltött éveire.

Barrichello 1993-ban csatlakozott a Formula-1 mezőnyéhez, a Jordan csapat pilótájaként. Első pontjait még ebben az évben, az utolsó előtti futamon, a Japán Nagydíjon megszerezte, amikor ötödikként szelte át a célvonalat.
 
A következő évben is a Jordannél folytatta, és azon a bizonyos tragikus San Marinói Nagydíj (ahol szombaton Roland Ratzenbergert, majd vasárnap honfitársát és egyben mentorát, Ayrton Sennát halálos baleset érte) pénteki szabadedzésén súlyos balesetet szenvedett.
Balesete után már a következő futamon felállt a rajtrácsra, és még abban az évben, a Belga Nagydíj változékony időjárási körülmények között zajló időmérőjén megszerezte élete első pole pozícióját. Akkor ő volt a Formula-1 történelmének legfiatalabb versenyzője, aki pole pozícióból indulhatott. Második szezonjában 19 pontot gyűjtött, ezzel a pilóták pontversenyében a hatodik helyen végzett.
 
1995-ben egyetlen említésre méltó eredménye született, amikor a Kanadai Nagydíjon a kilencedik helyről indulva a második helyen ért célba a Jordan-Peugeot-val, Jean Alesi Ferrarija mögött.
 
A következő éve még szintén a Jordannél telt, ám a Peugeot motorok, melyek már az előző évben is hajtották az autókat, jelentősen korlátozták a Jordanek versenyképességét, így Barrichello 1996 végén elhagyta az alakulatot.
 
1997-től három éven keresztül a Stewart csapat Ford motorral hajtott versenyautóit vezette. Ez az időszak komolyabb eredmények nélkül telt el (kivétel 1997, Monaco 2. hely), ám az 1999-es évben megszerzett három harmadik helyezése arra éppen jó volt, hogy a Ferrari felfigyeljen a brazil pilótára.
2000-től már a maranellói istálló színeiben indulhatott Michael Schumacher csapattársaként, és első F1-es futamgyőzelmét ebben az évben ünnepelhette a Német Nagydíjnak otthont adó Hockenheimring dobogóján.
 
Az első éve a legendás csapattal jelentős eredményeket hozott számára, és bár az élen harcolók (Schumacher-Häkkinen ) csatájába nem tudott érdemben bele szólni, egyenletes teljesítményével ( egy futamgyőzelem, négy második, és négy harmadik hely) összességében 62 pontot gyűjtött, és mindössze 11 egységgel maradt el a bajnoki tabella "bronzérmesétől", a mclarenes David Coulthardtól. Ezzel az eredménnyel Barrichello is jelentősen hozzájárult a Ferrari 10. konstruktőri világbajnoki címéhez.
 
A következő, 2001-es év futamgyőzelem nélkül telt, bár Monacóban komoly esélye volt rá, de egy lassú boxkiállás miatt végül csak a második lett Schumacher után. A pontversenyben ebben az évben is Coulthard volt a fő riválisa, és bár skót ellenfelét most sem sikerült legyőznie, de Ralf Schumachert (BMW Williams) és Mika Häkkinent (McLaren-Mercedes) megelőzve harmadik lett a pilóták versenyében. Ebben az évben Barrichello ötször ért célba a második helyen, és szintén ötször a harmadik helyen.
 
A 2002-ben összességében négy futamgyőzelmet könyvelhetett el (Németországban, Magyarországon, Olaszországban, és az USA-ban) sikerült diadalmaskodnia. A sikerek mellett azonban az is egyértelművé vált számára, hogy Schumacher csapattársaként csak második számú pilóta lehet a Ferrarinál. A történet mindenki számára ismerős: az Osztrák Nagydíjon a csapat utasításba adta Barrichellónak, hogy engedje el német csapattársát. Az élen haladó brazil vonakodva ugyan, de az utolsó pillanatokban végül engedelmeskedett. Ez a jelenet hatalmas botrányt kavart, és az FIA ekkor tiltotta be a csapatutasítást, ami 2011-től már újra engedélyezett. A bajnokságban Barrichello ismét egyel feljebb lépett, és Schumacher mögött a második lett, míg csapata óriási fölénnyel (129 pont különbséggel) nyerte meg a világbajnokságot a Williams BMW előtt. 
 
A következő két ferraris évében két-két győzelemmel, és számtalan dobogós helyezéssel gyarapította statisztikáit, de valójában nem tudott kilépni Schumacher árnyékából. 2003-ban a negyedik helyen zárt ( a mclarenes Kimi Räikkönen és a williamses Juan Pablo Montoya is megelőzte), míg 2004-ben ismét sikerült a második helyet megszereznie csapattársa mögött.
 
A 2005-ös év kiábrándító volt mind a Ferrari, mind Rubens számára. Véget ért a nagy sikerszéria, a főszerep a Renault-é, és Fernando Alonsóé volt. A csapat visszaesett a harmadik helyre, a Renault és a McLaren mögé. Schumacher a harmadik lett, míg Barrichellónak mindössze 38 pont, ezzel együtt egy nyolcadik hely jutott a tabellán. 
 
2006-tól már a Hondánál folytatta pályafutását, Jenson Button csapattársaként. Az elkövetkező három év eredmények nélkül telt, egyetlen említésre méltó esemény a 2008-as Brit Nagydíj, ahol a 16. helyről indulva harmadikként ért célba, Lewis Hamilton, és Nick Heidfeld mögött. Ebben az évben Barrichello egy rekordot is beállított, melyet addig Ricardo Patrese tudhatott magáénak (256 nagydíj), és ettől kezdődően ő volt a legtöbb nagydíjon rajthoz álló pilóta, amit az elmúlt években, egészen a 2011-es Brazil Nagydíjig tovább növelt.
 
A Honda 2008 év végi kivonulása bizonytalanná tette mind Button, mind Barrichello további pályafutását, ám a csapatvezető, Ross Brawn felvásárolta az alakulatot, és egy hihetetlen szezon vette kezdetét, a Brawn GP színeiben. Az új csapatnál Button bizonyult jobbnak, és bár Barrichello is visszatérhetett két alkalommal a dobogó legtetejére (Európa Nagydíj, és az Olasz Nagydíj) végül brit kollégája és a Red Bull ifjú titánja, Sebastian Vettel mögött csak a harmadik helyet tudta megszerezni a bajnoki pontversenyben. 
 
A Brawn GP sikertörténete egy év után véget ért, az alakulatot felvásárolta az a Mercedes, mely gyári csapatként 1955 után tért vissza a száguldó cirkuszba. A német gárda német pilótákat hozott a csapathoz (miután Button a McLaren mellett döntött), így Barrichellóra nem volt szükség. A brazil a hanyatló Williamshez igazolt.
 
Utolsó (?) két éve teljesen eredménytelenül telt, ami nem csoda, hiszen a Williams olyan pénzügyi és ezáltal konstruktőri válságba került, hogy talán a legtehetségesebb pilóta sem lett volna képes bármiféle eredményt felmutatni. A pénzügyi gondok oda vezettek, hogy a csapatnak még egy fizetős pilóta után kellett néznie, és bár Bruno Senna úgy gondolja, hogy nem a pénz miatt kerül végül Barrichello helyére, de a mögötte álló szponzorok támogatása,  nagyságrendekkel nagyobb, mint amit a veterán pilóta fel tudott mutatni.
 
Rubens Barrichello F1-es pályafutás számokban:
 
Debütálás: 1993 - Dél-Afrikai Nagydíj
Nagydíjak száma: 323
Csapatok száma: 6
Győzelmek száma: 11
Pole pozíciók száma: 14
Dobogós helyezések száma: 68
Pontjainak száma: 658
Élen töltött körök száma: 854 (4152 km)
Versenyeken megtett összes kilométer: 80.607 km
 
Jelenleg nagyon kevés az esély arra, hogy Barrichello folytatni tudná F1-es pályafutását. Idén májusban már 40. születésnapját ünneplő versenyző talán kissé kiöregedett a szériából. Sokan most azonnal Schumacherrel példálózhatnának, ám ne felejtsük el, az F1 egy hatalmas üzlet, és a Mercedes számára a hétszeres világbajnok jelenléte jelentős támogatás az utcai autók eladása kapcsán. Barrichellónak közel nincs ekkora marketing értéke, ezért nem tudta megvédeni a folytatással kapcsolatos terveit.

 
Hogy a veterán brazil pilóta versenyzés iránti szenvedélye túl mutat-e a száguldó cirkuszon egyelőre még nem tudható, szavaiból mindenesetre sejteni lehet, hogy valószínűleg láthatjuk még rajthoz állni valamelyik szériában.
 
"Azt hiszem egy ideig semmit nem fogok keresni, egy évig valószínűleg csak a családommal leszek, de utána lehetséges, hogy a sebesség iránti szenvedélyem nem engedi meg, hogy megálljak. Egy biztos, amerikai ovál versenyeken nem fogok rajthoz állni, mert megígértem a feleségemnek, és ezt tiszteletben tartom" - nyilatkozta Barrichello, akit jó barátja, és egyik gyermekének keresztapja, az IndyCarban versenyző Tony Kanaan szívesen látott volna a népszerű amerikai szériában. 
 
Amennyiben Rubens végleg elköszön, nekünk, F1 rajongóknak csak egyetlen feladatunk marad, megköszönni a kedves, az egész boxutca által szeretett és tisztelt brazil srácnak a hosszú éveket, amit a Formula-1-ben töltött.
 
Köszönjük Rubens!
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória      
   
Szólj hozzá

ferrari honda f1 williams forma1 brawn gp rubens barrichello