2012. feb 01.

Massa szerint abszurd a sok fizetős pilóta

írta: FormaNet
Massa szerint abszurd a sok fizetős pilóta

A világgazdasági válság vége még a legnagyobb rálátással bíró szakértők számára is megjósolhatatlan, hatása azonban a gazdaság, a sport, és úgy általában az élet minden területén egyre inkább érzékelhető. A Formula-1, mint a világ egyik, ha nem a legdrágább sportja leginkább az autóiparon keresztül rendkívül kiszolgáltatott a kedvezőtlen pénzügyi folyamatoknak. A széria természetesen igyekszik reagálni és védekezni a negatív jelenségek ellen, ám ezek a reakciók sok esetben éppen a valódi versengés ellen hatnak. Fizetős pilóták ugyan mindig is voltak a száguldó cirkuszban, ám ez a tendencia most erősödni látszik.
 
 
A költségcsökkentés részben érthető, hiszen a 2000-es évek közepére jellemző pazarlás az F1 fenntartható fejlődését kérdőjelezte meg. A csapatok egy részének kvázi mentőövet is jelenthet a költekezési verseny visszafogása, hiszen jelenleg a finanszírozás még az alacsonyabb költségek mellett is számtalan istálló számára okoz problémákat. Ezt támasztja alá a Formula Money megállapítása, mely szerint 2011-ben már mind a 12 csapat jelentős késéssel fizette számláit.  
Az alakulatok költségvetés rendkívül összetett, aminek jelentős részét a támogatók, szponzorok állják. A kis költségvetésű csapatoknál (melyeknek eredményei nem túlzottan vonzóak a szponzorok számára) már régóta bevett gyakorlat a fizetős pilóták alkalmazása, és ez a tendencia mára elérte a középmezőny istállóit is, sőt egyes top csapatoknál is pénzügyi megfontolás állt egyes pilóták leszerződtetése mögött.
Természetesen egy fizetős pilóta is lehet kiváló versenyző, de ez a direkt kiválasztás (pénzügyi alapon) torzítja a versenyt, és az ilyen jellegű szelekció hosszútávon kifejezetten kedvezőtlen hatással lehet a sportra.
 
A versenyzők egy része (akik nem szponzor pénztárcája okán kerültek a király-kategóriában) már hallatta is hangját az ügyben. Nemrégiben Vitantonio Liuzzi a fizetős pilótákkal kapcsolatban panaszkodott.
 
„Ha valaki mögött van egy nagy támogató, máris bekerülhet az F1-be. Szerintem ennek nem így kellene lennie, hiszen ez a király- kategória, ahol elvileg olyan tehetségeknek kellene felsorakozniuk, akik versenyzői karrierük során folyamatosan szállították az eredményeket. Olyan versenyzőknek kellene bekerülniük, akik gyerekkoruk óta bizonyítottak, nem pedig azoknak, akiknek pénzük van. Mostanában nem a tehetség, hanem a pénz számít. A csapatok 60-70 százaléka alkalmaz olyan versenyzőt, aki mögött pénz is van.”
 
Egyetért ezzel a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa is, aki úgy indul neki idei szezonjának, hogy ezt az évet, mint utolsó lehetőséget kapta meg csapatától.
Massa szerint abszurd, hogy már csak a top csapatok engedhetik meg maguknak, hogy tehetség alapján válasszanak.
 
„Már csak négy csapat van a mezőnyben, aki megengedheti magának, hogy a nélkül működjön, hogy a pilóták pénz vinnének. Ezt egy abszurd helyzet, és nem hiszem, hogy jó az F1-nek, különösen a fiatal versenyzőknek. Még ha jó eredményeket is szállítanak, akkor is pénz, vagy óriási szerencse kell ahhoz, hogy ülésük legyen. Ez nem az F1.”
 
A pilóták természetes szelekciója helyett egyre inkább az alakulatok működéséhez szükséges pénz a meghatározó, ami egyrészt érthető, hiszen jelenleg néhány alakulat a fennmaradásért küzd, ám ez a folyamat előrevetíti azt is, hogy a király-kategóriában mezőnye nem feltétlenül a világ legjobb versenyzőiből tevődik össze.
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 

  

 

Szólj hozzá