2012. feb 01.

Sutil: Hamilton egy gyáva ember

írta: FormaNet
Sutil: Hamilton egy gyáva ember

A Müncheni Bíróság kedden meghozott ítélete, amely súlyos testi sértés bűntette miatt elmarasztalta Adrian Sutilt, minden bizonnyal komoly változást hoz a Force India egykori pilótájának életében. A 18 hónap felfüggesztett szabadságvesztés sportemberi megítélésében, emberi kapcsolataiban, és úgy általában a jövőjére nézve is problémákat okozhat. Az egyik nyilvánvaló változás már rögtön a tárgyalás után egyértelművé vált, miután a német pilóta egykori jó barátja, a tanúként beidézett Lewis Hamilton nem jelent meg a tárgyaláson.
 
 
Lewis Hamilton tanúvallomásával segíthette volna Adrian Sutilt, hiszen a tavalyi Kínai Nagydíj hétvégéjén történt incidens idején a brit pilóta is Sutil társaságában tartózkodott.
Hamilton már a tárgyalás előtti héten levélben jelezte a Müncheni Bíróság felé, hogy szakmai elfoglaltsága miatt nem kíván részt venni a meghallgatáson, mert a McLaren autóbemutatója túlzottan közel esik a tárgyalás időpontjához, ami nem teszi lehetővé számára, hogy elutazzon Németországba. Mindemellett levélben tett vallomásában elmondta, hogy a dulakodás részleteire nem emlékszik, kérdéses pillanatban (amikor Sutil megvágta Erix Lux nyakát) pedig éppen másfelé fordult.
 
A mclarenes versenyző tanúvallomása erősíthette volna Sutil azon állítását, mely szerint a német nem sérülést akart okozni Eric Lux-nak, csupán arcon akarta önteni egy pohár pezsgővel, és a sérülés szerencsétlen véletlennek köszönhető. Így azonban Sutil magára maradt vallomásával, bár a bíróság az esetet végül nem minősítette szándékosnak.
 
Hamilton hozzáállását Sutil igen kategorikusan véleményezte: "Lewis egy gyáva ember. Nem akarok barátságban lenni egy olyan emberrel, mint ő. Ha engem kérdeznek, akkor azt mondom, hogy nem férfi, hiszen még az édesapja is küldött nekem egy üzenetet, melyben sok szerencsét kívánt a tárgyalásra. Lewistól semmit nem kaptam. Még a telefonszámát is megváltoztatta, szóval még elérni sem tudtam.”
 
Az ítélet (ami ellen még lehetőség van fellebbezni) értékelhető úgy is, hoyg Sutil örülhet annak,  hogy nem letöltendő börtönbüntetést kapott, a következményekkel kapcsolatban azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. A német versenyző menedzsere, Manfred Zimmerman mindenesetre úgy gondolja, hogy az FIA nem alkalmaz semmiféle szankciót védence ellen.
Ez igaz is lehet, mivel jelenleg Sutilnak nincs szerződése az idei évre, ezért az FIA által tavaly hozott szabályt (mely szerint visszavonható annak a pilótának a szuperlicence, aki akár a civil életben is viselkedésével, tetteivel a sport rossz hírnevét kelti) sem sérti.
Nagy kérdés azonban, hogy amennyiben Sutil 2012-ben is aktív pilóta lenne, abban az esetben az irányító testület hogyan viszonyulna a tegnapi ítélethez.
 
A menedzser ugyanakkor azt is elismerte, hogy már semmi esély nincs arra, hogy a német pilóta 2012-ben bármilyen formában is a száguldó cirkusz része legyen.  
 
Sutil a tárgyalás végén még elmondta: "Az egyetlen pozitívum, hogy végre rendeztük a dolgainkat Lux Úrral. Lehet, hogy tartok egy kis szünetet, és az is lehet, hogy valami egészen más fogok csinálni a jövőben.”
 

FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

Szólj hozzá

f1 tárgyalás formula 1 lewis hamilton adrian sutil