2012. feb 11.

A Caterhamnél minden a tervek szerint halad

írta: FormaNet
A Caterhamnél minden a tervek szerint halad

A Caterham, a 2010-ben belépett új csapatok közül egyedüliként vett részt a 2012-es autójával a jerezi teszteken, és az alakulatnál úgy vélik, eredményes négy napon vannak túl. Így gondolja ez az istálló technikai igazgatója, Mike Gascoyne is, aki odáig ment, hogy a héten zajló teszt volt pályafutása legjobb első tesztsorozata.

 
A Caterham még januárban elsőként mutatta be idei autóját, így a nagyközönség a CT01 leleplezésekor szembesülhetett az idei trenddel, már ami a lépcsős orrkialakítást illeti. Gascoyne nagy eredménynek tartja, hogy a januárban bemutatott autóval a jerezi teszthét pénteki napján Jarno Trulli 117 kört tett meg, és a szakember szerint a négy nap alatt minden tökéletesen a tervek szerint haladt.
 
„Azt hiszem, nagyon elégedett lehetek azzal, ahogy az első teszt lement. Az első napon, az autó indulásától eltekintve minden tökéletesen kifogástalan volt a teljes teszt alatt, amihez az egész csapat jelentősen hozzájárult munkájával. Végrehajtottuk a teljes tesztprogramot, első alkalommal dolgoztunk a KERS-szel, és valószínű, hogy ez volt számomra eddigi karrierem legjobb első tesztje.”
 
Az utolsó napon Trulli két másodperccel volt lassabb az előtte végzett Bruno Sennánál, ám Gascoyne elmondta, a csapat egyelőre nem törekedett a teljes erőbedobásra, nem volt cél minden teljesítményt kihozni az autóból.
 
 
„Évek óta visszafogottan futtatjuk az autónkat Jerezben, de a következő tesztre már aerodinamikai frissítéseket is viszünk, és a harmadik teszten már a végső versenybeállításokat vizsgáljuk. Összefoglalva, sokkal jobb helyzetben megyünk bele az idei szezonba, mint eddig előtte bármikor, és remélem elérjük célunkat, az első pontot” -bizakodott Mike Gascoyne, a Caterham technikai igazgatója.
 
 
Szöveg: FormaNet
 
Szólj hozzá

f1 forma1 autósport motorsport caterham jerezi teszt mike gascoyne