2012. már 16.

Button sajnálja, hogy Barrichellót nem tudták elbúcsúztatni

írta: FormaNet
Button sajnálja, hogy Barrichellót nem tudták elbúcsúztatni

Jenson Button sajnálja, hogy egykori csapattársa, Rubens Barrichello már nincs a mezőnyben, és azt is, hogy nem tudtak méltó búcsúztatót rendezni a brazil veterán 19. F1-es idényének a végén.

 
 
Jenson Button és Rubens Barrichello 2006-2009-ig, négy szezonon keresztül voltak csapattársak, előbb a Hondánál, majd ezt követően a Brawn GP-nél, ahol világbajnoki címet ünnepelhettek együtt.  
A brit versenyzőnek hiányozni fog a király-kategória legtapasztaltabb versenyzője, és nagyon sajnálja, hogy tavaly az évadzáró Brazil Nagydíjon nem tudtak egy nagy búcsú bulit rendezni Rubensnek, hiszen ekkor a 39 esztendős veterán még nem adta fel a 20. F1-es szezonjáért folytatott harcot.    
 
"Ő a barátom, négy évig együtt dolgoztunk, és minden tekintetben nagyra tartom” – felelt Button arra a kérdésre, hogy hiányzik-e a paddockból Rubens Barrichello.
 
"Azt gondolom, hogy mindannyian nagyon csalódottak vagyunk amiatt, hogy idén már nem versenyzik, és csalódottak vagyunk azért is, mert Rubens még harcolt, hogy az F1-ben maradhasson, így nem volt lehetőség arra, hogy tavaly év végén Braziliában egy nagy búcsú bulit rendezzünk számára. De Rubens egy versenyző, és még mindig imádja ezt. Már közel 40 éves, több futamon vett részt, mint bárki más, de még mindig versenyezni akar, sikerre éhes és még mindig gyors. Az autó beállításai tekintetében ő az egyik legjobb a szakmában. Most új karriert kezd az IndyCarban, ami nagy bátorságra vall, és Rubens minden bizonnyal ott is nagyon erős lesz.”
 
Bár Barrichello akarata ellenére hagyta el a szériát, ugyanakkor Button szerint Kimi Räikkönen és  Michael Schumacher visszatérése jó tanmese lehet azon versenyzők számára, akik elgondolkodnak a visszavonuláson.
 
 
"Mindez megmutatja, hogy nem szabad túl korán feladni ezt a sportot. Nyilván mint minden foglalkozásnál, vannak bizonyos dolgok, amiket kevésbé kedvelünk, de nekünk van a legjobb munkánk a világon. Ezt mutatja Michael (Schumacher) vagy éppen Kimi (Räikkönen) kilépése és visszatérése. Ezért óvatosnak kell lennünk abban a tekintetben, hogy mikor döntünk a visszavonulásról. Jó, hogy Kimi visszatért, ő egy érdekes karakter, és remek versenyző.”
 
Rubens Barrichello 19 F1-es szezon után a 2012-es szezon legelső szabadedzését csak távolról, kanapén ülve követhette nyomon, és a brazil ennek hangot is adott a twitteren:
"Furcsa érzés, hogy ilyen messziről figyelem az autókat, ahogy Melbourne-ben köröznek” - írta a brazil.
 
FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 

Szólj hozzá

f1 forma1 brawn gp jenson button rubens barrichello