2012. már 23.

Bottas a kilencedik finn pilóta az F1-ben, aki versenyhétvégén pályára hajthatott

írta: FormaNet
Bottas a kilencedik finn pilóta az F1-ben, aki versenyhétvégén pályára hajthatott

A Williams tesztpilótája, Valtteri Bottas az első szabadedzésen Bruno Senna helyét foglalhatta el, és végül a 11. helyen végzett, megelőzve kollégáját, Pastor Maldonadót. A finn elégedett a házon belüli csatával, még úgy is, hogy a szabadedzések eredményei nem igazán fontosak.

 
 
Idén a GP3 regnáló bajnoka, Valtteri Bottas volt az első tesztpilóta, aki lehetőséget kapott a péntek délelőtti szabadedzésen. A 22 esztendős pilóta hasonló programot futott, mint Pastor Maldonado, és végül hat századmásodperccel gyorsabbnak bizonyult, az összesítésben pedig a 11. helyen végzett.
 
"A szabadedzéseknek nincs különösebb tétjük, de természetesen jó dolog gyorsabbnak lenni, de nem hasonlítanám össze a köridőket. Szeretek versenyezni, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy adatokat gyűjtsek a csapatnak a különböző beállítások után és, hogy a lehető legkövetkezetesebben teljesítsek, illetve ne hibázzak.”
 
Bottas rendszeresen helyet fog kapni Bruno Senna autójában péntekenként, és célja az, hogy minden egyes alkalommal jól teljesítsen.
 
"Nagyon fontos, számomra, hogy ne hibázzak, mert borzasztó lenne, ha nem mehetnék ki a pályára, és nem teljesíthetném a tervezett programot. Azt hiszem az első edzésem meglehetősen pozitív volt, mindent elvégeztünk, amit terveztünk, és minden jól ment. Minden jól működött és nem volt semmi problémánk. Azonnal fel tudtam venni a megfelelő ritmust, de még mindig nagyon sokat kell tanulnom, úgyhogy ma este még átnézzük a dolgokat.”
 
A Williams ifjú tehetségétől azt is megtudhattuk, hogy ő a Formula-1 történelmének kilencedik finn pilótája, aki nagydíj hétvégén vezethetett a szériában. A hőség ugyan kissé őt is megviselte, de hosszú hetek óta készült erre az alkalomra.
 
„Még csak most tudtam meg, hogy a kilencedik finn vagyok, aki részt vesz egy versenyhétvégén. A barcelonai teszt után erre az alkalomra készültem, és igyekeztem fizikálisan és mentálisan is formába hozni magam úgy, mintha versenyre készülnék. Nagy volt a forróság, ilyen nehéz körülmények között még soha nem vezettem. Vezetés közben még nem is volt annyira vészes, de amint megálltam, azonnal megcsapott a hőség.”
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

Szólj hozzá

f1 williams forma1 maláj nagydíj valterri bottas