2012. már 23.

Massa: Holnap az autó sokkal versenyképesebb lesz

írta: FormaNet
Massa: Holnap az autó sokkal versenyképesebb lesz

Felipe Massa bízik abban, hogy a szombati időmérőn sikerül megmutatnia, hogy az új karosszéria jelentős javulást eredményezet, még ha ez a pénteki szabadedzéseken nem is volt látványos.

 
 
A maranellói alakulat úgy érkezett meg a szezon második nagydíjának helyszínére, Sepnagba, hogy továbbra is vannak kérdések az F2012 körül, így azon dolgoznak, hogy egyenletesebb teljesítményt sikerüljön kihozni a konstrukcióból. A katasztrofális start után Felipe Massának különösen jól jönne egy sikeres, "hangulatjavító" hétvége, és a brazil bizakodhat, hiszen új karosszériával kezdte meg a hétvégét.
Annak ellenére, hogy a péntek délutáni szabadedzésen Felipe bő egy másodperccel maradt el csapattársától, és csak a 16. helyet szerezte meg, a brazil szerint sokkal jobb az autó, és az erőviszonyok tekintetében a mai eredmények nem tükrözik a valóságot.  
 
"Délelőtt egy teljesen más autóval kezdtem, amiben jól érzetem magam. Teljesen normális volt, majd délután kipróbáltunk néhány különböző dolgot, beleértve azokat is, amiket már Ausztráliában is kipróbáltunk, és ez rossz irány volt. A pozitívum az, hogy így legalább sikerült megtalálnunk az okát, hogy Ausztráliában miért volt annyira nehéz dolgom. Azt hiszem holnap nagyot léphetünk előre, és az autó sokkal versenyképesebb lesz, mint amilyennek a délutáni köridőkből tűnik.”
 
Massa azt is elárulta, hogy továbbra is gőzerővel dolgoznak az autó stabilitásán: "Az autó hátuljának stabilitásával küszködünk, különösen a lassú kanyarokban. Még rengeteg dolgot meg kell értenünk. Nincs túl versenyképes autónk, de remélem minél több pontot gyűjtünk majd. Szeretném ha minden rendben lenne a kocsival, és szeretném a lehető legtöbbet kihozni belőle. Majd holnap meglátjuk mi lesz.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

ferrari f1 formula 1 szabadedzés maláj nagydíj felipe massa sepang