2012. ápr 10.

A Ferrari öt frissítéssel készül a Kínai Nagydíjra

írta: FormaNet
A Ferrari öt frissítéssel készül a Kínai Nagydíjra

Annak ellenére, hogy a malajziai kaotikus versenyen a Ferrari behúzta idei első győzelmét, a csapat tisztában van azzal, hogy továbbra is van lemaradásuk az élen állókhoz képest. A technikai igazgató, Pat Fry szerint száraz körülmények között nagyjából nyolc tizedmásodperces hátrányt kell ledolgoznia a csapatnak, így a háromhetes szünetben is gőzerővel folyt a munka Maranellóban.

 
 
A legutóbbi versenyhétvégén, a változó időjárási körülményekhez Fernando Alonso és csapata, a Ferrari alkalmazkodott a legjobban, az időmérőn azonban a spanyol valamivel több mint egy másodperccel maradt el az első sort kibérelő McLarenektől.
 
A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry elismerte, hogy még mindig vannak megoldandó kérdések, amiket a lehető legrövidebb időn belül igyekeznek megoldani.  
 
"Egészen biztosan nem számítottam arra, hogy a mi versenyzőnk vezeti majd a bajnokságot. A téli tesztek legelejétől kezdődően felmerült jó néhány kérdés, amik mind megoldásra vártak. Mindezen keményen dolgozunk a gyárban, és még mindig hosszú út áll előttünk. Azt gondolom, hogy a száraz körülmények közötti időmérő teljesítményünk még mindig nyolc tizeddel van elmaradva a legjobbaktól, holott szeretnénk a leggyorsabbak lenni. Nedves, alacsony tapadást igénylő körülmények között az autó megfelelő annak ellenére is, hogy az F2012-nél vannak még kérdéses területek. Ezt láthattuk Melbourne-ben a pénteki napon, illetve a malajziai versenyen.”
 
Fry elárulta, hogy a Ferrari néhány frissítéssel készül annak érdekében, hogy Sanghajban növelni tudják a teljesítményt, de hozzátette, hogy a jelentősebb fejlesztésekre az első európai versenyhétvégéig, a Spanyol Nagydíjig várni kell.
 
"Folyamatosan igyekszünk megoldani a felmerülő kérdéseket. Lesznek új alkatrészeink, melyek segítségével megpróbáljuk növelni a sebességünket, amennyire csak lehetséges.
Kínába öt frissítéssel készülünk, melyek közül némelyik látható lesz, míg némelyik kevésbé. Ezt követően a nagyobb fejlesztési csomag Spanyolországra lesz meg. Jó lenne ha korábban kész lenne, és néhány részt ezek közül előrébb hoztunk, és már Kínában használni fogjuk.”
 
Természetes Fry a jelenleg tapasztalt erőviszonyokról is beszélt: "Egy kicsit meglepett a Red Bull viszonylagos sebesség hiánya. A McLaren viszonylag gyors, de ha egy hónappal ezelőtt kérdeznek meg erről, akkor éppen fordítva képzeltem volna el. A Mercedes szintén gyorsnak tűnik, de úgy ahogy a múltban, most is a hátsó abroncsok túlzott kopásával küzdenek, és amíg az időmérőkön jól teljesítenek, addig a versenytempójuk már kevésbé jó. A Lotus szintén jó munkát végzett, és már az első teszt óta gyorsnak tűnnek.”

 
Miközben Fernando Alonso a bajnokság éllovasaként érkezik meg Kínába, addig csapattársának, Felipe Massának idén még nem sikerült pontot szereznie. Fry szerint az F2012-t bizonyítottan nehéz vezetni, és a csapatnak még nem sikerült az autó egyensúlyát úgy megoldania, hogy az a brazil versenyzőnek is megfeleljen.
 

"Az autót meglehetősen nehéz vezetni, és bár Fernandónak sikerült a lehető legtöbbet kihozni belőle, de Felipénél még nem találtuk meg a megfelelő egyensúlyt, amivel boldogulhat. Mindemellett Felipének a piros zászló után raktuk fel az intermediate gumikat, amitől az autó alulkormányzott lett, így kockáztattunk egy újabb bokszkiállással, ami nem jött össze. Tény, hogy a gumik csak szemcsésedtek és nem koptak el, ami annak volt betudható, hogy rosszul hajtottuk végre a kiállást. Ez is egyike volt azon szerencsétlen körülményeknek, melyek visszavetették Felipe teljesítményét.” 

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

ferrari f1 fejlesztések sanghaj formula 1 kínai nagydíj