2012. ápr 11.

Alonso nem vár csodát a kínai versenyhétvégétől

írta: FormaNet
Alonso nem vár csodát a kínai versenyhétvégétől

Fernando Alonso szokásos, versenyhétvége előtti blogbejegyzésében elmondta, hogy bár csapata készül néhány frissítéssel a soron következő Kínai Nagydíjra, ettől függetlenül továbbra sem számít jelentős előrelépésre. 

 
 
"Itt vagyunk Sanghajban, és kezdetét veszi az év harmadik versenyhétvégéje. Az biztos, hogy nem számítottam arra, hogy a bajnokság vezetőjeként érkezem Kínába, legalábbis a téli teszteken nyújtott teljesítményünk alapján. Mindez azt jelenti, hogy jó munkát végeztünk, és mindent kihoztunk abból, ami a rendelkezésünkre állt, illetve a lehetőségeinkhez képest a legtöbbet nyújtottuk.”
 
"2010-es Maranellóba érkezésem óta látom, hogy a csapat minden területen sokat fejlődik, legyen az stratégia, a garázsban végzett munka, vagy éppen a kiállások. Tudom, hogy egy nagyon erős gárdára számíthatok, ami nagyon fontos. Tudjuk, hogy az autónk nem azon a szinten van, amit szerettünk volna, de mindenki nagyon jól reagált, és mindenki nagyon egységes, vagyis egy igazi csapat, amely azt akarja, hogy elérje kitűzött céljait."
 
A bajnokság éllovasa nem számít arra, hogy az eddig látottakhoz képest sokkal versenyképesebb lesz az F2012. Néhány fejlesztés ugyan lesz az autón, de Alonso szerint ezek nem annyira jelentősek. 
 
"Ahhoz képest, amit Ausztráliában és Malajziában láttunk, nem számítok különösebb meglepetésre a hétvégi versenyen. Lesz néhány kisebb frissítésünk, de semmi olyan ami különösen jelentős lenne, és persze arra számítunk, hogy a többiek is hoznak néhány új alkatrészt. Ezért változatlan megközelítéssel készülünk a nagydíjra: ha lehetőségünk adódik a jó eredményre, akkor összpontosítanunk kell a tökéletességre és minden egyes lehetőséget ki kell használnunk, ami az utunkba kerül. Nem akarok olyan célokat kitűzni, hogy ilyen vagy olyan helyezést akarunk elérni. A legjobbat kell nyújtanunk, és a lehető legtöbb pontot begyűjteni: kicsit olyan ez mint a hangyáknál, akik a nap kezdetén hozzálátnak a munkához és tudják, hogy a jövőben ebből valami értékes lesz.”

 
A spanyol beszámolt arról is, hogy rendkívül lelkes rajongótábor fogadta a repülőtéren: "Kína nagyon fontos ország a Ferrari, valamint a műszaki és kereskedelmi partnerek számára, és a Formula-1-es nagydíj páratlan lehetőséget jelent, amit nem lehet kihagyni. Végül ha egy következtetést kellene levonnom abból amit az elmúlt 24 órában láttam, azt mondanám, hogy a helyiek nagyon lelkesek, különösen a fiatalok. Hatalmas tömeg fogadott a repülőtéren és a hotelnél is. Mindig jó érzés megtapasztalni a rajongók lelkesedését, különösen egy olyan országban, ahol a Formula-1 nem része a történelemnek. Ez azt jelenti, hogy még mindig nagyon vonzó az a látvány és izgalom, amit a sportunk biztosít.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 
 
Szólj hozzá

blog f1 formula 1 fernando alonso kínai nagydíj