2012. ápr 13.

Hivatalos: Az FIA ma bejelentette, megrendezik a Bahreini Nagydíjat

írta: FormaNet
Hivatalos: Az FIA ma bejelentette, megrendezik a Bahreini Nagydíjat

Véget értek a hetek-, sőt hónapok óta tartó találgatások, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség a mai napon bejelentette, hogy a tervek szerint, a jövő hét végén megrendezésre kerül a Bahreini Nagydíj.

  
A mai döntést az FIA azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan figyelemmel kisérték az arab államban zajló eseményeket, és az ellentmondásos jelentésekből azt a következtetést szűrték le, hogy a térségben garantált a biztonság. Ezzel véget értek a futam körüli spekulációk.
 
A döntés előtt a Kínai Nagydíj paddockjában tárgyalásokra került sor a kereskedelmi jogok tulajdonosa, Bernie Ecclestone, a csapatok és az irányítótestület között, ahol az FIA képviselője elmondta, nem látnak okot arra, hogy biztonsági problémák miatt törölni kelljen a futamot.
 
"Az aktuális információkat alapul véve az FIA jelenleg meggyőződött arról, hogy minden tekintetben megfelelőek az érvényben levő biztonsági intézkedések, a Formula-1-es világbajnokság bahreini futamával kapcsolatosan. Ezért az FIA megerősíti, hogy az F1 Gulf Air Bahreini Nagydíj a tervezett időpontban megrendezésre kerül”- áll a hivatalos közleményben.
 
Az irányítótestület megerősítette, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan figyelemmel kísérte az országban folyó eseményeket, és az ott látottak alapján nincs ok az aggodalomra.
 
"Az FIA a motorsportok irányító testülete, így az F1-é is. Mint olyan, meghatározza az éves programot, a kereskedelmi jogok tulajdonosának javaslata alapján, összhangban a helyi, nemzeti hatóságokkal, és mindenféle biztonsági kérdés figyelembevételével.”
 
"Ebben az összefüggésben az FIA biztosítja, hogy minden esemény, mely része az FIA világbajnokságának, megfelel az FIA alapszabályzatának, és a lényeges sport és technikai szabályoknak, és így a közönség, a tisztviselők, pilóták és a csapatok biztonsága az esemény teljes ideje alatt biztosított.”

 
"Az FIA-nak ésszerű döntést kellett hoznia a rendelkezésre álló információk alapján, melyeket a bahreini hatóságok nyújtottak számunkra, és a kereskedelmi jogok tulajdonosa számára. Mindemellett törekedtünk arra, hogy értékeljük a jelenlegi helyzetet Bahreinben."
 
Az irányító testület továbbá megerősítette, hogy sem a csapatok, sem pedig a kereskedelmi jogok tulajdonosa, Bernie Ecclestone számára nem volt kérdés, hogy elhalasszák, vagy akár töröljék a futamot.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

Szólj hozzá

f1 formula 1 fia bahreini nagydíj