2012. ápr 14.

Két McLaren az élen az időmérő előtt

írta: FormaNet
Két McLaren az élen az időmérő előtt

Lewis Hamilton a hétvége eddigi legjobb köridejével végzett az élen a kvalifikáció előtti egyórás szabadedzésen. Mögötte csapattársa, Jenson Button, illetve a két mercedeses pilóta, Nico Rosberg és Michael Schumacher sorakozott fel a legjobb négyben. 

 
 
Ahogy a csapatok arra számítottak is, szombaton nagyjából 5-6 fokkal melegebb hőmérséklet fogata a mezőnyt, aminek a gumikezelés szempontjából nagy jelentősége van. Több csapat is fejlesztésekkel érkezett a kínai helyszínre, többek között a Lotus F1 Team előzetesen két tizedmásodperces javulást várt az új első szárnytól, motorborítástól és padlólemeztől, de pénteken ez a javulás még nem igazán látszott, mert a hűvös időjárási körülmények között nem tudták megfelelően kezelni az abroncsokat.
 
Az első mért kört Narain Karthikeyan jegyezte, és 20 perc után már csak a két Ferrari és a két McLaren hiányzott a listáról. Mindkét csapat új hátsó szárnyat tesztelt pénteken, és a hétvége további részében is ezt használják, míg például a Red Bull egyelőre a korábbi verzió mellett tette le a voksát, a tegnap kipróbált új elem helyett. Az energiaitalosok a kipufogórendszerrel is kísérleteztek, a két RB8-ason két különböző rendszert teszteltek az első napon, végül Mark Webber az új kipufogóval vág neki a hétvégének, de csapattársa, Sebastian Vettel úgy döntött, hogy marad az előzőnél. 
 
Félidőnél már hiánytalan volt a tabella, melynek első három helyén Mark Webber, Nico Rosberg, Lewis Hamilton foglalt helyet. A közepes Pirelliket az edzés utolsó negyed órájában váltotta le az opciós keverék, amivel először a két Mercedes ugrott az élre Rosberg és Schumacher sorrendben, majd tíz perccel az egy órás edzés vége előtt Jenson Button 1:36.262-vel vette át a vezetést.
A brit következő körén tovább javított, de még mindig elmaradt Schumacher pénteki legjobbjától. Csapattársa, Hamilton az utolsó percekben hajtott ki a lágy abroncsokon, és első nekifutásra egy tizedet vert Buttonra, és 1:35.940-es idővel megfutotta a hétvége eddigi leggyorsabb körét.

 
A két McLarent a két Mercedes követte, a Red Bullok az 5. illetve a 9. helyet foglalták el, míg a Ferrarik a lágy gumikon is csak a 15. és 18. helyen végeztek. Alonso 15. helyre elegendő ideje másfél másodperccel volt rosszabb az élen álló McLareneknél, míg Massa már majdnem két másodpercet kapott Hamiltontól.
A Lotusok egy 10. és egy 12. helyet értek el, Kimi Räikkönen még éppen befért a top 10-be, a Mclarenek, a Mercedesek és a Red Bullok mellett még a két Sauber, illetve a 6. leggyorsabb kört jegyző williamses Pastor Maldonado előzte meg a finnt.
 
 
Harmadik szabadedzés eredménye: 
 
 
FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 lewis hamilton kínai nagydíj harmadik szabadedzés