2012. máj 13.

F1 A Williams optimista a versenytempót és az eredményt illetően

írta: FormaNet
F1 A Williams optimista a versenytempót és az eredményt illetően

A Williamsnél úgy gondolják, Pastor Maldonado a versenyen is az élen maradhat, bár elismerik, a győzelem nem lesz könnyű feladat.

 

Lewis Hamilton büntetése miatt a Williams F1 Team versenyzője, Pastor Maldonado indulhat pole pozícióból a barcelonai versenyen. Miután a venezuelai teljesítménye egész hétvégén nagyon erős volt, az istálló vezető mérnöke, Mark Gillan úgy véli, hogy a csapat és az autó képes arra, hogy a versenyen is megtartsa ezt a remek formát.


„A győzelem kemény feladat lenne, de az edzéseken tapasztalt versenytempónk alapján határozottan versenyképesek leszünk. Általánosságban véve javítottunk az autón, és nem csak az időmérős teljesítményre összpontosítottunk. Ha az időmérőn egyre jobbak vagyunk, akkor a versenytempónk is egyre jobb lesz. Hogy őszinte legyek, a pénteki napunk is jó volt, így bízhatunk a vasárnapi tempóban is.”
 
Gillan továbbá azt is elárulta, hogy az apróbb fejlesztések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és mivel annyira szoros a mezőny, így egészen kis dolgok is hatalmas különbségeket eredményezhetnek, és jól megkavarhatják a rajtrácsot. Mindemellett a szakember az abroncsoknak is kiemelt jelentőséget tulajdonít, elsősorban abban a tekintetben, hogy végre sikerült gumit spórolniuk a kvalifikáció elején, ami végül a Q3-ban nagyon fontos volt.
 
„Sok apró fejlesztést hoztunk ide, és mondhatom, hogy a többségük bevált. A dolgok annyira szorosak, hogy egy egészen apró különbségek is hatalmas eltérést eredményezhet az időmérős helyezésekben.”
 
„Az abroncsok használata valóban fontos dolog. Nagy lehetőséget jelentett számunkra, hogy a Q3-ra megspórolhattunk egy szett lágy gumit. Idén eddig nem volt meg a tempónk, vagy nem voltunk elég magabiztosak ahhoz, hogy a Q1-ben ezt megtegyük, és sok-sok csapat már itt két szett abroncsot elhasznál. A pénteki nap egy jó előrelépés volt számunkra.”
 
Pastor Maldonado természetesen nagyon elszánt, és minden tőle telhetőt megtesz majd a lehető legjobb eredményért.
 
 
„Ez egy nagy pillanat a csapat számára, és számomra is, hiszen ez az első rajtelsőségem. Remélem egy jó versenyt futhatok. Nem lesz könnyű, de mindent beleadok, és megteszek minden tőlem telhetőt.”
 
És hogy mennyire látja elérhetőnek a győzelmet?
 
„A csapatnak minden lehetséges helyzetre fel kell készülnie, és majd meglátjuk mi lesz. Nagy a motiváció a csapatban, a szerelők is készen állnak arra, hogy mindent megtegyenek a legjobb kiállás érdekében, szóval készen állunk rá.”
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 spanyol nagydíj williams f1 team pastor maldonado