2012. máj 16.

F1-es autók a drámai változás szélén

írta: FormaNet
F1-es autók a drámai változás szélén

A Forma-1-es autók kinézete a jövőben gyökeres változásokat vehet. A Nemzetközi Automobil Szövetség nyitott pilótafülkékkel foglalkozó csoportja komoly változtatásokon dolgozik, melyek jelentősen megnövelhetik a pilóták biztonságát.

 
A volt F1-es pilóta, Alexander Wurz is tagja a csoportnak, és korábbi tapasztalataira építve úgy véli, „rettentően komolyan” kell venni a pilóták fejének védelmét.
„Átélve Marc Gené repülését, amikor Le Mans-ban (2008-ban – szerk.) egy betonfalnak ütközött az autó tetejével, tisztában vagyok azzal, ha ez nyitott autóban történik, akkor elveszítettem volna egy jó barátot.”
 
Az FIA jelenleg három megoldást tesztel: teljesen zárt tetőt, részleges szélvédőket illetve előre helyezett bukókereteket.
 
Tavaly nyár elején már tesztelésre került a teljes tető. Noha már akkor többen felszólaltak az ellen, hogy az új megoldás árthat a Formula-1 tradícióinak azáltal, hogy zárt pilótafülkét alakít ki, Wurz szerint azonban - minden más szempont előtt - elsősorban a biztonságot kell szem előtt tartani.
 
„Nos, a történelem folyamán sok végzetes baleset kísérte ezt a sportot. Elég csalódott vagyok ezeket a kategorikus megnyilvánulásokat hallva. Bárki, aki a múlthoz kötődik, látogasson el egy múzeumba, és viseljen bőrsisakokat, szemüvegeket és nézzen frontmotoros autókat.”
 
A legutóbbi kísérletek az előre szerelt bukókerettel sikereket hoztak. Egy 20 kg súlyú kereket és gumit lőttek ki nitrogén hajtású ágyúval a bukókeretre, amelyet 100 mm-rel helyeztek el magasabban a sisak fölött. A kereket elterelte a bukócső, a gumi pedig defektet kapott, ami jelentősen csökkentheti annak veszélyét, hogy az abroncs visszapattanjon.
 
 
Ráfutásos balesetek elleni védelem
A munkacsoport jelenlegi kutatási területeinek másik részét a ráfutásos balesetek kockázatának minimalizálása teszi ki. Egy az orr alá rögzített mozgó szárny megakadályozhatná a versenyautók örökös problémáját, amikor azok egy előttük haladó járműre ráfutnak, majd felrepülnek. Hasonló eset történt Mark Webberrel 2010-ben az Európa Nagydíjon.
 
Alan Wilson, pályatervező ötlete egy ívelt panel vagy szárny, amely a pilóta ülésétől az autó elejéig futna és egy hidraulikus repesszel lenne működtethető. Ezeket szenzorok aktiválhatnák, amelyek képesek lennének észlelni  az autó orrának felemelkedése következtében a nyomásértékekben fellépő változásokat. Amikor csökken a nyomás, a panel úgy funkcionálna mint egy hatalmas első szárny, és visszatérítené az autót a talajhoz. Wilson szerint ehhez a megoldáshoz egy olyan rendszert is ki kellene fejleszteni, amely az ilyen balesetek során kontrollálná a motorerőt is.
 
Szöveg: FormaNet, Szabó Balázs

 

                             

 

Szólj hozzá

f1 forma1 pilótafülke f1 technika ráfutásos baleset alexander wurz