2012. máj 25.

F1 Hamilton reméli, vasárnap a McLaren lesz a monacói szenzáció középpontjában

írta: FormaNet
F1 Hamilton reméli, vasárnap a McLaren lesz a monacói szenzáció középpontjában

Lewis Hamilton második hazai versenyére készül, hiszen Monacóban él, így elég csak lesétálnia az utcára, és máris kezdheti a munkát. Ebben a tekintetben a brit versenyző máris megütötte a főnyereményt, ugyanakkor a csütörtöki szabadedzések nem alakultak zökkenőmentesen. Csapattársa, Jenson Button azért megmutatta, hogy a McLaren Monacóban is gyors, így Hamilton optimistán készül a szezon hatodik versenyére, és reméli, hogy a különleges és izgalmas monacói futam végén csapata lesz a fő szenzáció.


 
Lewis, eddig vagy a harmadik, vagy a nyolcadik helyen értél célba, de nyilván ez nem igazán megfelelő eredmény. Nem kétséges, hogy ezen a hétvégén ezt megváltoztatnád…
 
Lewis Hamilton: Természetesen szeretnék ezen változtatni. De be kell vallanom, hogy már az is jó dolog, hogy a saját ágyamban ébredhetek, csak autózom  egy kicsit és már kezdhetem is a munkát. Gyakran körbefutom ezt a pályát, így szinte minden centiméterét jól ismerem, és ez reménnyel tölt el, hogy egy jó hétvégém lesz nekem is, és a csapatnak is. Persze a nyolcadik helyen végezni nem éppen egy álomszerű eredmény, ugyanakkor ha a másik oldalt nézzük, akkor eddig minden versenyen pontot szereztem, és továbbra is ez a legfontosabb. A győzelem pedig egy bónusz lenne.
 
Eddig igencsak furcsa ez a szezon, bár nyilván a rajongók számára szórakoztató. Te hogy érzed magad, ha körbepillantasz, és látod, hogy új nevek kerültek fel a győztesek listájára, neked pedig még nem volt futamgyőzelmed…
 
LH: Igen, ez valóban szokatlan szezon, olyan győztesekkel, akikre nem is számítottam volna. És igen, ez valóban nagyszerű a rajongóknak, minden verseny igazi thriller. Mint csapat, megmutattuk nagyszerű teljesítményünket. Sajnos nem tudtuk még győzelemre váltani, de most azon vagyunk, hogy hétvégén megpróbáljunk ezen változtatni.
 
Milyenek voltak a csütörtöki első benyomásaid? Elégedett voltál a munkával? A délután nem tűnt túl szerencsésnek…
 
LH: Nos, valójában nem volt túl nagy délutánunk. Próbálgattuk a beállításokat, de a folyton változó körülmények miatt nehéz volt megtudni, hogy működnek-e. De mindemellett szórakoztató volt vezetni. csúszós volt a pálya -  különösen amikor elkezdett esni az eső – de ez Monaco. Persze sokkal jobb ha száraz a pálya - eső nélkül is van itt elég izgalom -, szóval nem szeretnénk nedves körülményeket.  
 
Mivel ez egy utcai pálya, így a hétvége során folyamatosan javulnak a körülmények. De a csütörtöki két edzésen ez nem volt igazán észrevehető…
 
LH: ... azért, mert esett. Ha száraz idő lett volna, akkor valószínűleg most más eredményeket látnánk. Szerintem ha szombaton száraz körülmények lesznek, akkor sokkal gyorsabb köröket láthatunk majd, és drukkolok, hogy száraz idő maradjon. Alig futottunk ma, így még nem sikerült megfelelően hosszút etapot teljesítenünk, és kétlem, hogy erre szombat délelőtt lesz elég időnk, ezért azt hiszem, a gumik tekintetében vakon vágunk bele a kvalifikációba – és talán ugyanígy vakon megyünk bele a versenybe is. Azt hiszem, ez a hétvége mindenki számára tartogat meglepetéseket.
 
Szóval akkor lehetett tanulni valamit a csütörtöki napból, mind a kocsit, mind pedig a riválisok tempóját illetően?
 
LH: Igen, azt hiszem, ma egy kicsit láthattuk, hogy ki milyen gyors. Úgy néz ki, hogy a Lotus elég gyors, és nem vagyok biztos benne, hogy a Red Bull előttük lenne.  A Ferrari is gyorsnak tűnik, és persze mi is. Szóval így elsőre a szokásos esélyesek, de mint ahogy korábban is láthattuk, nem szabad alábecsülni a többieket sem. Az időmérőn kulcsfontosságú lesz a gumik megfelelő hőmérséklete a gyorskörön, illetve a forgalom végzetes lehet itt.
 
 
Ebben a szezonban most kerültek első alkalommal használatba a szuperlágy gumik. Hogy ment?
 
LH: Nem tudom biztosan, mert abban a pillanatban, hogy feltettük, eleredt az eső, és itt vége is volt a dolognak. Szerintem, ha vasárnap száraz idő lesz, akkor a szuperlágy abroncsok még izgalmasabbá teszik majd a versenyt - már ha Monacóban egyáltalán lehetséges fokozni az izgalmakat. Biztosan ínycsiklandozó verseny lesz - és remélhetőleg mi leszünk a szenzáció központjában!(Nevet)
 

 

FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 mclaren monaco formula 1 lewis hamilton