2012. jún 12.

F1 Schumacher hite nem ingott meg

írta: FormaNet
F1 Schumacher hite nem ingott meg

Folyamatos pechszériája, és sokadik műszaki problémája ellenére Michael Schumacher továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem hibáztatja csapatát, és nem veszítette a Mercedesben való hitét.

schumi-monaco.JPG

 

Michael Schumacher az eddigi hét versenyhétvégéből mindössze két alkalommal láthatta meg a kockáz zászlót, és öt kieséséből négyszer műszaki problémák, vagy rosszul sikerült kerékcsere miatt kellett feladnia versenyét. A megbízhatatlanság eredményeként jelenleg mindössze két pont árválkodik a neve mellett, miközben csapattársa, Nico Rosberg eddig mind a hét nagydíjon célba ért, és összesen 67 pontot gyűjtött csapatának.

Schumacherrel legutóbb a DRS babrált ki, ami után a csapatfőnök, Ross Brawn elnézést kért a hétszeres bajnoktól, aki továbbra is megérti, hogy olykor mindenhol felmerülhetnek bizonyos problémák, és badarság lenne ezekre a szerencsétlen esetekre alapozni az esetleges nyugdíjba vonulása körüli spekulációkat. A 43 esztendős német ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is rendületlenül hisz a Mercedesben.

"Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a Formula-1-es autók prototípusok, melyekben több száz alkatrész speciális gyártású. Számomra teljesen evidens, hogy időről-időre valami elromlik” - ecsetelte Schumacher saját weboldalán.

"Természetesen a montreali eredmény csalódáskeltő, de továbbra sem fogom elveszíteni hitemet a csapatban. Még mindig hiszem, hogy valami különleges dolgot fogunk elérni a Mercedsszel együtt."

Schumacher azt is egyértelművé tette, hogy senkit nem hibáztat, és a verseny után rögtön leült a mérnökeivel annak érdekében, hogy a jövőben lehetőleg elkerüljék a műszaki gondokat.

"Nincs okom arra, hogy bárkit is hibáztassak, hiszen ezek a szerencsétlen körülmények is hozzátartoznak az autóversenyzéshez. Sőt abban is biztos vagyok, hogy a srácok magukkal szemben sokkal keményebben bánnak. Éppen ezért a verseny után leültem a mérnökeimmel, hogy megvitassuk hogyan lépjünk előre a következő versenyen, és azt is megbeszéltük, hogy a következő napokban is tartjuk a kapcsolatot.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes f1 formula michael schumacher kanadai nagydíj