2012. jún 17.

F1 A CVC Capital és Ecclestone menekíti a pénzét a Formula-1-ből?

írta: FormaNet
F1 A CVC Capital és Ecclestone menekíti a pénzét a Formula-1-ből?

Az elmúlt napokban két, látszólag egymással semmiféle összefüggésben nem lévő hír látott napvilágot a Formula-1 ügyeivel foglalkozó médiában, illetve gazdasági szaklapokban. Az egyik híradás arról tudósít, hogy az F1 többségi tulajdonosa a CVC Capital Partners befektetési holding újabb, 500 millió dollár értékű részvénycsomagot értékesített. A másik szerint az F1 2006-os eladásánál segédkező egykori bankár, Gerhard Gribkowsky - akit azzal vádol a német ügyészség, hogy Ecclesstone-tól csúszópénzt elfogadva alulértékelte az F1 részvényeinek árfolyamát – rövidesen vallomást tehet, és ebben Bernie Ecclestone szerepe is más megvilágításba kerülhet.

F1 zászló.jpg

Azért a két hír között annyi összefüggés azonban azonnal felfedezhető, hogy mindkettő a Formula-1 pályán kívül zajló, gazdasági vonatkozásait érintő történésről szól.

A CVC egy hónappal ezelőtt még 67 százalékát tulajdonolta a száguldó cirkusz részvényeinek, ám a cég vezetése hirtelen úgy döntött, hogy - feladva a többségi tulajdonosi státuszt - 1,1 milliárd dollárért értékesít részvényeket.

A május 22-i tranzakcióban három vevő vett részt, a Waddell & Reed csoport és velük kapcsolatban a Norges Bank and BlackRock. Ez a trió most újabb 500 milliós részvénycsomagot vásárolhatott a CVC-től, ezzel jelenleg a száguldó cirkusz részvényeinek 21 százaléka került a tulajdonukba, az eddig összesen kifizetett 1,6 milliárd dollárért. A hírek szerint azonban a részvények megvásárlása egyelőre nem jelent automatikusan szavazati jogot, ami ugyan nem példa nélküli, de ekkora befektetést figyelembe véve mindenképpen különös.

Az ügy pikantériája, hogy az előző többségi tulajdonostól, a német Bayerische Landesbanktól, Gerhard Gribkowsky egykori munkáltatójától, 2006-ben ennyiért vette meg a CVC a 67 százalékos részvénycsomagot.

A CVC, aki tavaly még azt nyilatkozta, hogy mint befektetés, 2018-ig tervezi megtartani F1-es részvényeit, az új eladás kapcsán a következő hivatalos kommünikét tette: "A CVC Capital Partners örömmel jelenti be, hogy a számtalan befektetési alapot kezelő Waddell & Reed Investment Management Company-val, és az Ivy Investment Management Company-val a mai napon újabb befektetésről állapodott meg, mely során a befektetők újabb 500 millió dollár értékben vásárolnak zártkörű értékesítés során az F1 9,1 milliárd összértékű (vállalati érték) részvényeiből. Ezzel összes részesedésük 20,9 százalékra nő."

Az üzlet két héttel azután jött létre, hogy Bernie Ecclestone Kanadában bejelentette, a piaci bizonytalanság miatt (mely a Facebook tőzsdei bevezetése kapcsán kavart nagy vihart a pénzügyi világban) egyelőre elhalasztják az F1 Szingapúri tőzsdére tervezett bevezetését.

Ecclestone és Gribkowsky.jpg

Eközben a Financial Times arról tudósított, hogy a Frankfurti Ügyészség, és a megvesztegetéssel vádolt Gribkowsky között egy megállapodás körvonalazódik, mely alapján az egykori bankár teljes körű feltáró vallomást tenne, amely alapján kiderülhet, hogyan keveredett bele az F1 előző értékesítésébe.

Egy ilyen vallomás rendkívül kellemetlen helyzetet teremthet Ecclestone számára, akit eddig az ügyben csak tanúként hallgatott ki a német ügyészség, és kihallgatásai során egymásnak ellentmondó vallomásokat tett.

Ecclestone először tagadta, hogy bármiféle pénzt fizetett volna az egykori bankárnak, majd miután szembesítették a pénzforgalom tényével, azt nyilatkozta, hogy tanácsadói szerződés alapján történt a 60 millió dollár kifizetése. Ezután egy újabb verzió következett, mely szerint Gribkowsky megzsarolta, hogy hamis indokokkal feljelenti Ecclestone-t a Brit Adóhatóságnál, amire a FOM vezér, ügyvédei tanácsára átutalt 60 millió dollárt.

000 facebook_banner.jpg

A két hír tehát lehetséges, hogy egyáltalán nem független egymástól, és bár végkövetkeztetéseket még korai lenne levonni, egy dolog bizonyos: Nem véletlenül válhatott ennyire sürgőssé az F1 részvények eladása, és az sem lehet véletlen, hogy Ecclestone tanácsadói (bár piaci okokkal indokolták) nem európai tőzsdét javasoltak a részvények bevezetésére. Hogy a CVC eladásai mögött átgondolt gazdasági döntés, avagy pénzkimenekítés áll, minden bizonnyal hónapokon belül kiderül. Egy dolog azonban biztos: A Formula-1 kereskedelmi jogai, mely a legnagyobb érték a teljes portfólióban, még hosszú évtizedekig Bernie Ecclestone és örökösei birtokában maradnak, köszönhetően a fehér lovag jó barátjának, az egykori FIA elnöknek, Max Mosley-nak. A Jean Todt vezette FIA éppen ezért vonakodik aláírni az idén aktuálissá váló új Concorde Egyezményt, mivel szeretnék ezen jogok legalább egy részét visszaszerezni, az FIA pénzügyi helyzetének stabilizálása miatt.

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 fia formula1 bernie ecclestone f1 pénzügyek gerhard gribkowsky cvc capital