2012. jún 24.

F1 Hamilton vs Maldonado - ahogy az érintettek látták

írta: FormaNet
F1 Hamilton vs Maldonado - ahogy az érintettek látták

Lewis Hamilton az idei szezonban eddig minden versenyen célba ért, Valenciában azonban az utolsó körökben összeakadt az őt támadó Pastor Maldonadóval, aminek következtében mindketten értékes pontoktól estek el. Hamilton a harmadik helyen autózott, ám az ütközés után véget ért számára a verseny, míg a venezuelai az egy pontot érő 10. helyre csúszott vissza. Maldonado egyértelműen a mclarenest okolja a történtek miatt, míg Hamilton pedig nem igazán emlékszik a részletekre.

Maldonado-valencia.JPG 

Lewis Hamilton és Pastor Maldonado valenciai futam hajrájában történt ütközését a leintést követően vizsgálta a versenybíróság, de Maldonado teljesen biztos abban, hogy a brit hibázott, és az incidens nem történt volna meg, hogy Hamilton elegendő helyet hagy neki.

„Megpróbált kitenni a pályáról. Nem hagyott annyi helyet, hogy elférjek mellette a kanyarban. Megugrottam a rázókövön, és nem tudtam elkerülni a balesetet."

Maldonado szerint Hamiltonnak el kellett volna fogadnia, hogy megelőzik, hiszen a McLaren tempója jelentősen elhalványult.

„Nem tudom miért vezetett így. Már túlságosan küszködött a gumikkal. Teljesen elkerülte a figyelmét, hogy az én tempóm még nagyon jó. Nagyon agresszívan próbált rám mozdulni."

Lewis Hamilton nem szállt harcba a Williams versenyzőjének véleményével, mindössze annyit mondott, hogy nem emlékszik pontosan a történtekre.

„A gumijaim már teljesen elfogytak, és nem tudtam végül hol fejezhetem be a versenyt. Az utolsó körökben már majdnem olyan volt, mintha a hátsó gumik teljesen laposak lettek volna" – ecsetelte szenvedését a brit pilóta, ennek ellenére nem gondolja, hogy harc nélkül el kellett volna engednie támadóját.

„Soha nem engedünk el senkit, aki meg akar előzni. Minden pozícióért harcolunk, amiért csak lehetséges."

Hamilton-valencia_1.jpg  Hamilton nem akart részletekbe belemenni, még úgy sem, hogy Maldonado hajthatatlan abban a tekintetben, hogy nem adott neki elég helyet.

„Hogy őszinte legyek, valóban nem tudom, hogy mi történt. Bementem a kanyarban, de már nem jöttem ki onnan. Minden nagyon gyorsan történt, és valóban nem emlékszem, pontosan hogyan. Arra emlékszem, hogy ülök a falban, pedig már csak egy kör volt hátra."­­

„Szívvel lélekkel tesszük a dolgunkat, és amikor nem úgy jönnek az eredmények, mint ahogy szeretnéd, az nagyon kemény, de ilyen az élet."

A versenybíróság végül Pastor Maldonadót marasztalta el, amiért boxutcaáthajtásos büntetést kiváltó 20 másodperces időbüntetést kapott, így végül a venezuelai a 12. helyre csúszott vissza, az utolsó pontszerző helyet pedig csapattársa, Bruno Senna örökölte meg. A stewardok szerint Maldonado nem biztonságosan tért vissza a pályára, míg közben Hamilton csak védte saját pozícióját.

A valenciai nullázást követően Hamilton 23 pontos hátrányba került a listavezető Fernando Alonsóhoz képest, ugyanakkor kicsit megkönnyebbült, hogy nem ő volt az egyedüli kieső a top pilóták közül.

„Sok pontot veszítettünk, de szerencsénkre néhányan hasonló cipőben járnak, beleértve Sebastian Vettelt, aki szintén nem tudott pontot szerezni."

000 facebook_banner.jpg

A szerencsétlen boxlátogatás után Hamilton továbbra is megvédte csapatát annak ellenére, hogy az újabb kerékcsere baki miatt Alonso és Räikkönen is meg tudta előzni.

„Azt gondolom, hogy az eddigi szezon alatt mienk volt a leggyorsabb boxkiállás az első kerékcserénél, a második egy kicsit szerencsétlenre sikeredett" – nyilatkozta a 2008-as bajnok, ami pedig az autó sebességét illeti, elárulta, hogy a verseny során egyszer sem gondolt a győzelemre.

„Hosszú utat tettünk meg a mai napig. Elvégeztünk sok munkát azért, hogy jobb legyen a tempónk, de valójában ma igencsak küszködtünk."

Hamilton és Maldonado balesete

 

Formanet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

verseny f1 baleset valencia európa nagydíj formula-1 pastor maldonado Lewis hamilton