F1 Számok tükrében - A Pirelli jelentőset lépett előre 2011-hez képest
Az idei szezon egyik legvitatottabb kérdése, a Pirelli abroncsok túlzott befolyása a versenyek eredményeinek tekintetében. A kiszámíthatatlan erőviszonyok, a kilenc futamon hét futamgyőztes némiképp megosztják a véleményeket, egy azonban bizonyos, a hétvégén senki sem ül le úgy a tv elé, hogy csak valamennyire is bizonyos legyen a vasárnapi befutó sorrendjét illetően. Pedig a Pirelli gumik az idei évben sokkal jobban teljesítenek, talán annak is köszönhetően, hogy az istállók egyre jobban kiismerik az olasz cég abroncsait.
Érdekes statisztika készült az elmúlt három év gumicseréiről, boxkiállásairól, ami egyértelműen azt mutatja, hogy ebben az évben már jóval kevesebb a gumik kopásából adódó boxkiállás a futamokon.
A 2010-es szezonban, amikor még a japán Brigdestone szállította az abroncsokat, átlagosan versenyenként, 1-2 boxkiállásra volt szüksége a pilótáknak a versenytávok teljesítéséhez. A japán cég utolsó szezonjában, az első kilenc versenyen, összesen 304-szer álltak ki a 12 csapat pilótái kereket cserélni
A Pirelli visszatérésének első évében, 2011-ben az a szám az első kilenc versenyen jelentősen megnőtt, 560 alkalommal hajtottak ki a pilóták. Ennek ellenbére a Red Bull dominanciája kissé unalmassá tette a szezont, bár a versenyek rengeteg izgalmat hoztak.
Az idei évben a silverstone-i versenyt követő összegzés szerint, ami szintén a kilencedik futam volt, 466-szor cseréltek kereket a versenyzők az eddigi futamokon. Ez igen jelentős különbség tavalyhoz képest.
Jól illusztrálja továbbá a gumik erősödését, hogy amíg 2011-ben Valenciában 65 alkalommal álltak ki az autók abroncs cserére, addig idén csak 49-szer. Silverstone-ban tavaly 54 kiállás volt, míg idén mindössze 43.
A helyzet tovább változhat jövőre, hiszen a Pirelli már a Német Nagydíj pénteki napján teszteli azt új keveréket, mely, a cég motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint, még használhatóbb lesz a jövőben.
Michael Schmidt úgy véli a boxkiállások csökkenésének okai viszonylag egyszerűek: „Mind a csapatok, mind pedig a Pirelli tanult."