2012. júl 23.

F1 Újabb világrekordot állított fel a McLaren istálló

írta: FormaNet
F1 Újabb világrekordot állított fel a McLaren istálló

A McLaren új Formula-1-es rekordot állított fel, Jenson Button boxkiállása során a vasárnapi Német Nagydíjon. A szerelők a brit autójának a kerekeit, hihetetlen gyorsasággal, egészen pontosan 2,31 másodperc alatt cserélték le az MP4-27-es konstrukción.

mclaren hockenheim.JPG 

A 2012-es szezonban a McLaren pilótáinak boxkiállásai nem voltak éppen gördülékenyek, éppen ezért rengeteg kritikát kapott a wokingi istálló. Most azonban egyre inkább úgy néz ki, hogy jó úton járnak. Az Európa Nagydíjon, Valenciában villantottak először, mikor is Lewis Hamilton autóján a szerelők, 2,32 másodperc alatt cserélték le a Pirelli abroncsait. Ezzel már akkor új rekordot állítottak fel. Ennek ellenére a valenciai verseny sem volt teljesen hibátlan, hisz a második kiállásnál, 2008 világbajnoka 10 másodpercet veszített az emelő hibája miatt.

A Német Nagydíjon, amikor is Jenson Buttont kihívták, a csapat olyannyira gyorsan dolgozott - akkor még nem is sejthették-,  hogy ezzel a kerékcserével, sikerült a spanyol pályán felállított csúcsot megdönteniük.

Hockenheimben a szerelőgárda olyan hibátlanul, gyorsan és profi módon teljesített a boxban, mint eddig még soha.  Egy pillanat műve volt az egész és Button már ott sem volt.
Mindemellett a csapat ezen boxkiállása elősegítette, hogy nem sokkal a verseny vége előtt Button éppen hogy, de Sebastian (Vettel) elé jöjjön vissza, ezzel megszerezve a második helyet.
Mindez várható is volt, hisz Button 16,832 másodpercet, míg Vettel kicsivel többet, 17,859 másodpercet töltött összesen a boxutcában.

Jenson kerékcseréje 2,31 másodperc volt. Fantasztikus munkát végzett a csapat. Nagyon büszke vagyok a srácokra” – nyilatkozta boldogan a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.

000 facebook_banner.jpg

Marc Surer, tv-kommentátor és a Motorsport-Total szakértője egyetértett a brittel: „Jenson kerékcseréje, egy új világrekord. Pontosan ezek a másodpercek okozták a különbséget” - vélte Surer.

Köszönet a McLarennek, akik rengeteg boxkiálláson vannak már túl. Ezzel egy helyet tudtak javítani” – nyilatkozta az egykori Formula-1-es versenyző, aki hozzátette azt is, hogy Valenciáig bizony, nem ment ilyen gördülékenyen.

Akkor valóban ők voltak a leggyorsabbak (Valencia), azonban nem volt hibátlan kiállásuk.
Ez alkalommal, viszont minden tökéletes volt. Büszkék lehetnek rá” – zárta elismerően az ex pilóta.


Top10 kerékcsere a Német Nagydíjon:

Versenyző             Csapat        Boxutcában töltött idő    Különbség      Kör

1 J.Button             McLaren              16.831                                       40

2 M.Webber        Red Bull                17.290                   0.459            40

3 S.Vettel             Red Bull                17.512                   0.681           20

4 F. Alonso            Ferrari                 17.570                    0.739           18

5  L. Hamilton       McLaren               17.598                   0.767           31

6 K. Räikkönen      Lotus                   17.735                   0.904            38

7  C. Pic                Marussia              17.821                   0.990            21

8 S. Vettel             Red Bull               17.859                   1.028             41

9 J. Button             McLaren              17.867                   1.036            19

10 N. Rosberg      Mercedes           17.894                      1.063            32


FormaNet, Németh Dániel

 001_fórum logo.png

hotel phonix banner gif.gif

Szólj hozzá

f1 mclaren német nagydíj formula-1 boxkiállás