2012. júl 26.

F1 A Sauber tiltakozik a parc fermé szabály kiterjesztése ellen

írta: FormaNet
F1 A Sauber tiltakozik a parc fermé szabály kiterjesztése ellen

A Formula-1-ben évek óta törekednek a költségek csökkentésére. Egy új javaslat szerint, pénteken is „parkoló zárat” vezetnének be, vagyis a 180 perces gyakorlást követően, nem lehetne módosítani az autók beállításán.

f1 parc fermé.JPG 

A Sabuer és több kisebb csapat visszautasította a parc fermé szabály kiterjesztését a szabadedzéseket követő időszakra, hiszen így gyakorlatilag a pénteki gyakorlásokat követően, a mérnökök nem dolgozhatnának az autókon.

A kisebb csapatok álláspontja szerint, szükségük van a pénteki edzéseket követő időszakra, az új alkatrészek kipróbálása, és az eredmények feldolgozása érdekében.

Emellett az élcsapatokkal ellentétben, nem rendelkeznek magas színvonalú szimulációs technológiával, amely miatt kiemelkedően fontos a pénteki tesztek sikere.

A javaslat szerint, a csapatok létszáma csökkenne, 60 főről 50 főre, amellyel jelentős költségmegtakarítást érhetnének el.

Beat Zehnder, a Sauber istálló menedzsere szerint, fölösleges bevezetni a szabályt, emellett nem érti a nagy csapatokat.

„Mi Hockenheimben 47 emberrel dolgoztunk, és a tesztünk eredményes volt. Nem értem a nagy csapatokat, hogy miért is van szükségük 60 emberre.”

Feltehetően több, kevesebb erőforrással rendelkező istálló életét nehezítené meg az új szabály, ami növelné a szakadékot az él csapatok, és a mezőny hátsó régiója között.

FormaNet, Kiss Róbert

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

Szólj hozzá

f1 sauber formula-1 park fermé szabály