2012. júl 27.

F1 A McLaren a szabályok betartatását várja az FIA-tól

írta: FormaNet
F1 A McLaren a szabályok betartatását várja az FIA-tól

Sam Michael, a McLaren sportigazgatója, kíváncsi arra, hogy az FIA mennyire lesz szigorú a Német Nagydíjon Vettel büntetését eredményező szabály betartásával a Magyar Nagydíjon. A figyelem középpontjába kerülhetnek azok a versenyzők, akik a pályát elhagyva előznek, miután Németországban Sebastian Vettelt megbüntették, mivel szabálytalanul, a pályát négy kerékkel elhagyva előzte meg Jenson Buttont.

mclaren jenson button hockenheim.jpg

A bukótérből tért vissza Vettel, mikor elment a McLaren mellett, s a verseny leintését követően egy bokszutca áthajtásos büntetést kapott, ami a gyakorlatban 20 másodpercet jelentett a németnek. Így a második helyről visszacsúszott az ötödikre. A büntetés némiképpen megosztotta a véleményeket, ám a szabály egyértelmű, és a németországi helyzet nagyon világos volt. Vettel szabályt sértett.

Sam Michael Magyarországon is számít ilyen előzésekre, s kíváncsian várja a versenybírák reakcióját. Ezen a pályán a bukóterek elég szélesek, a versenyzőknek lehetőségük van szélesen futni, ezáltal a gyorsabban venni a kanyarokat.

„Lehet, hogy az emberek arra összpontosítanak főként, ami az előző versenyen történt, de legalább négy ugyanilyen hely van itt is a kifutásra. Érdekes lesz látni, hogy milyen szigorúan alkalmazzák a büntetést, főként az időmérőn. Régen kavicságy volt, vagy amikor keresztülhajtottak a füvön, az is nagyon csúszott, most azonban szilárd a felület, ahol valójában van tapadás."

A Nemzetközi Automobil Szövetség szabályzata szerint nem lehet előnyt szerezni, ha mind a négy kerék elhagyja a pályát, és a fehér vonalon kívülre kerül. Michael elmondta nincs más választása az FIA-nak minthogy, a versenyzőkön tartsa a szemét.

000 facebook_banner.jpg

„Rendet tettek ezzel kapcsolatban, hiszen a pályának is van egy definíciója. Tartani kell a pályát. Nagy kérdés, hogy a pályán kívüli terület felszínének mekkora a tapadása. Ez azért a legnagyobb kérdés, mert olyan felülettel rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy (a kicsúszó) túlélje a kicsúszást, és visszatérjen a pályára, de azt (az FIA) nem szeretnék, ha ez a felület az előnyszerzést is lehetővé tenné."

Reflektálva a Vettel németországi esetére, a szakember elmondta, amennyiben a német visszaengedte volna Buttont, még lehetősége lehetett volna újra megszerezni az így elveszített pozícióját.

„Persze kérdés nélkül visszaadtam volna. Ha előnyt szerzünk amikor kívül vagyunk a pályán, azonnal visszaadnánk a megszerzett pozíciót. Nincs értelme a vitának, ha olyan egyértelmű a szituáció, mint ez volt" – vélekedett Sam Michael, a McLaren sportigazgatója.

Szöveg: FormaNet, Márkus Alexandra

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 magyar nagydíj fia formula1 jenson button sebastian vettel