2012. aug 25.

F1 Boullier: Jó lenne egy győzelem, de a bajnokság fontosabb

írta: FormaNet
F1 Boullier: Jó lenne egy győzelem, de a bajnokság fontosabb

A Lotus F1 Team elégedetten kezdhette meg a nyári szünetet, hiszen kettős dobogós eredménnyel távoztak a Hungaroringről. Éppen ezért Eric Boullier csapatfőnök szerint a folytatás is nagyon biztatónak tűnik, már csak azért is, mert Budapesten úgy tűnt, hogy az eddigi kvalifikációs hiányosságokon is sikerült javítani. Ami a további célokat illeti, Boullier természetesen boldog lenne egy futamgyőzelemmel, ugyanakkor a világbajnokságban elfoglalt pozíciót sokkal fontosabbnak tartja, főleg egy ilyen erős mezőnyben.

kimi hungaroring.JPG  

11 verseny telt el, még 9 van hátra, és egy gyors autóval versenyeznek. Elég jól alakulnak a dolgok Lotus F1 Team számára?

Eric Boullier: Azt hiszem, hogy mindannyian elégedettek lehetünk azzal, amit a szezon első felében elértünk, főleg a nehéz 2011-es év után. Mindez megmutatja, hogy Enstone-ban mindenki nagyon elszánt. Készítettünk egy remek autót, amely úgy tűnik, hogy a szezon előrehaladtával egyre csak jobb, és reméljük, ez a tendencia folytatódik. Az is igaz, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a pontokat, amiket különböző okok miatt elvesztettük, ezért az év hátralévő részében tovább kell javulnunk.

A győzelem hiánya - a sok pont ellenére - fájdalmas a csapat számára?

EB: Semmi kétség, jó lenne egy győzelem. Hiszen különböző pályákon már közel voltunk hozzá, viszont bajnokság szempontjából jól állunk, és ez fontosabb, mint egy egyszerű győzelem. Természetesen továbbra is azon vagyunk, hogy az autó gyorsabb legyen. Budapesten nagyon jó helyzetben voltunk, hiszen a második-harmadik helyen végeztünk. Egy olyan pályán, ahol több előzési lehetőség van, akár nyerhettünk is volna.

000 facebook_banner.jpg

Mit gondol, megfelelő mértékben javult a csapat kvalifikációs teljesítménye?

EB: A Formula-1-ben sosem lehet eleget javulni, de elmondhatjuk, hogy előreléptünk. Budapesten mindkét autónk az első ötben volt. Ha még egy kicsivel jobb teljesítményt sikerül elérnünk, akkor olyan helyzetben leszünk, hogy a győzelemért harcolhatunk.

eric boullier hungaroring.JPG

Mi történik a színfalak mögött a csapatnál?

EB: Nagyon ígéretesen alakulnak a dolgok. A nyári szünet alatt egy átfogó karbantartást és korszerűsítést végeztünk. Ez magába foglalja számos berendezés fejlesztését, ami nem kis befektetés. Fejlesztettük a szélcsatornát, és egy új sebességváltó próbapad is épül. Ezek mind nagyon fontos lépések a teljesítményjavulás érdekében, és azért, hogy az egyik legjobb csapatként pozicionáljuk magunkat ebben a rendkívül versenyképes sportban.

Változott valamit a csapat törekvése?

EB: A cél ugyanaz, hogy jobbak legyünk, mint az előző évben. Viszont ha továbbra is ilyen erőteljes tempót tudunk diktálni a versenyeket, akkor felül fogjuk vizsgálni ambícióinkat.

Úgy tűnik, hogy mindkét pilóta magára vonzotta más csapatok figyelmét…

EB: Meg tudom érteni, hogy miért érdeklődnek más csapatok. Kimi és Romain is nagyon jól teljesít idén. Kimi olyan, mintha egy évet sem hagyott volna ki, Romain pedig egy természetes tehetség, és nagyon gyors ütemben fejlődik. Jó látni a csapatok érdeklődését, de ha őszinte akarok lenni, valószínűleg csak az idejüket vesztegetik. Nincs olyan ok, amiért Kimi és Romain el akarna menni, és azt hiszem, hogy mindketten nagyon élvezik a sikereket velünk.

Szöveg és fotó: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

Szólj hozzá

f1 lotus eric boullier formula-1