2012. sze 19.

F1 A Mercedes legújabb fejlesztése zöld utat kapott Szingapúrra

írta: FormaNet
F1 A Mercedes legújabb fejlesztése zöld utat kapott Szingapúrra

Michael Schumacher és Nico Rosberg teljesítménye az elmúlt futamokon nem volt túl reményteli, most azonban remélik, hogy végre sikerül előrébb lépniük a soron következő versenyeken. A Mercedes ugyanis a fiatal pilóták háromnapos tesztjét követően úgy döntött, hogy Szingapúrban, a pénteki szabadedzéseken is teszteli új kipufogórendszerét,mellyel az egyik legfontosabb aerodinamikai alkalmazást érhetik el. Amennyiben most is sikeresnek bizonyul az alkalmazás, úgy a hétvége további részében sem nélkülözik.

mercedes.JPG 

Az elmúlt héten megrendezett Magny Cours-i teszt keretein belül fiatal versenyzők ülhettek a W03-as Mercedes volánja mögé, ezáltal a brackley-i bázisú csapat tesztelni tudta új kipufogórendszerét, amelytől nagy előrelépést vár. Ezt a koncepciót már több csapat, többek között a Ferrari, a McLaren és a Sauber is használja, a visszajelzések alapján beváltnak tekinthető.

Coanda-effektusként emlegetik azt az aerodinamikai hatást, melyet ki tudnak váltani vele. A lényege a következő: egy szilárd test felszínét az őt körüláramló levegő követi egy pontig, ahol majd az áramlat elválik a testtől. A testre "ráhajló" levegő görbült áramvonalai miatt megnövekedik a nyomáskülönbség a testtől távolabb levő ponthoz képest, így létrejön egy ezen a nyomáskülönbségen alapuló, a test felületén ható felhajtóerő, vagy éppen leszorítóerő. Ez az F1-ben az aerodinamika egyik legfontosabb alkalmazása.

A fejlesztést három napon keresztül, több mint 1000 kilométeren tesztelte Sam Bird és Brendon Hartley. A visszajelzések és a csapat forrásai is azt igazolták, hogy az autót nagymértékű teljesítménynövekedésre ösztönözte az alkalmazás.

A Mercedes most úgy tervezi, hogy a Szingapúri Nagydíj pénteki szabadedzésein Michael Schumacher és Nico Rosberg autóján is bevetik, és amennyiben ott is sikeresnek mutatkozik a teszt, úgy a hétvégi futamon már ezzel szállhat harcba a két pilóta.

 

Ross Brawn csapatfőnök az Autosportnak adott nyilatkozatában még múlt héten elmondta, hogy Szingapúrban, az alacsony sebességű kanyarok miatt alkalmas lehet a kipufogó ezen elrendezésének-  és az ezt kiváltó hatásoknak a kivitelezése.

„Úgy gondoltuk ez kiemelkedően fontos lehet az alacsonyabb sebesség miatt” – mondta el véleményét a Coanda kipufogókról Brawn.

„A kipufogó hatása jelentősebb az alacsonyabb sebességnél, mint a magasabbnál, sőt még az egyensúlyeloszlásban is segít, ami pedig rendkívül fontos a hátsó abroncsokra nézve.”

Brawn már az Olasz Nagydíjon is elismerte, hogy csapata túl sok időt pazarolt a gumik kiismerésére, és kevesebbet foglalkozott az olyan fejlesztésekkel, mint például ez a kipufogórendszer, melyet néhány csapat már alkalmaz egy ideje.

000 facebook_banner.jpg

Emellett a Mercedes is tesztelgette Magny-Cours-ban a Lotuséhoz hasonló dupla DRS-ét, de egyelőre annak bevetése még várat magára. A csapat állítása szerint a múlt heti teszten jelentős előrelépést ért el a versenygépük, azonban a pénteki eredmények fogják csak eldönteni, hogy a versenyen is bevetik-e legújabb fejlesztésüket.

Az Autosport kiderítette azt is, hogy miért jelent meg a cápauszony a W03-on a teszt zárónapján. Értesüléseik szerint, ez nem az idei teljesítmény javítása érdekében került fel, hanem az FIA által támogatott új programnak köszönhetően, melynek célja, hogy a rajongók könnyebben tudják azonosítani az autóban ülő versenyzőket. 

FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

mercedes f1 formula-1 szingapúri nagydíj kipufogórendszer