2012. sze 19.

F1 Hamilton: Mi folyik itt?!

írta: FormaNet
F1 Hamilton: Mi folyik itt?!

Lewis Hamilton elismerte, hogy most már őt is igencsak zavarba ejti az a rengeteg spekuláció, ami Formula-1-es jövőjével kapcsolatban szinte folyamatosan jelen van a médiában.

Hamilton tagadja a pletykákat.jpg 

Lewis Hamilton hosszú ideje a McLaren csapat pártfogoltja, ám jelenleg a felek még nem egyeztek meg az év végén lejáró szerződésének folytatásáról. Egyes hírforrások úgy vélik, hogy a késleltetés oka mindössze annyi, hogy Hamilton próbál jobb tárgyalási pozícióba kerülni csapatánál, míg mások tudni vélik, hogy a 27 esztendős versenyzőt nagyban befolyásolja menedzsere, Simon Fuller , akinek anyagilag, és egyéb vonatkozásokban is megfelelőbb lenne a gyári Mercedes istálló.

A Hamilton-saga közepette, maga a főszereplő a CNN-nek elárulta, hogy már számára is kellemetlen ez a sok találgatás.

„Nem igazán tudom még mit tartogat számomra a jövő. Olyan sok a spekuláció, és csak az jár a fejemben, hogy: mi folyik itt?! "

 

„De ahogy már mondtam is, jelenleg csak arra koncentrálok, hogy megpróbáljam megnyerni a világbajnokságot. Az elmúlt néhány évben nagyon keményen dolgoztam, de nem nyertem. Most közel vagyok hozzá, így ez a legfontosabb dolog.”

„Nagyon nehéz bármi másnak helyet adni a gondolataimban, szóval ezt azokra az emberekre kell hagynom, akik ezért dolgoznak nekem”- szögezte le a brit, aki most csakis arra fókuszál, hogy elkapja legnagyobb riválisát, Fernando Alonsót.

"Fernando egy kétszeres bajnok, és ő a legjobb a mezőnyben. Szóval óriási feladat lesz őt elkapni és megelőzni, de nem lehetetlen.”

000 facebook_banner.jpg

Hamilton a csapattársával Jenson Buttonnal való kapcsolatáról is beszélt, ami elmondása szerint továbbra is kitűnő.

„Hihetetlenül jól kijövünk egymással. Ő az egyik legkedvesebb srác, akit ismerek, és nagyon nagyon tisztelettudó. Persze tudom, hogy a pályán le akar győzni, és ez teljesen természetes. Én is ugyanezt akarom. A munkakapcsolatunk valóban nagyon jó, és például amikor PR eseményeken veszünk részt együtt, akkor mindig nagyon jól érezzük magunkat. A versenyek persze másként működnek, ő teszi a dolgát, és én is az enyémet. Így kezeljük ezt a dolgot.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

f1 mclaren lewis hamilton formula-1