2012. okt 13.

F1 Vettel már a rajtnál nagy izgalmakra számít - Top3 pilóta nyilatkozata

írta: FormaNet
F1 Vettel már a rajtnál nagy izgalmakra számít - Top3 pilóta nyilatkozata

A Koreai Nagydíj időmérőjén idén először Mark Webber szerezte meg a pole pozíciót, megelőzve csapattársát, Sebastian Vettelt, és a McLarentől az év végén távozó Lewis Hamiltont. Webber ebben az évben második alkalommal rajtolhat az élről, mivel Monacóban Schumacher büntetése miatt az akkori második helye elsőhelyes rajtolást jelentett a számára. Vettel már a rajtnál nagy csatára számít, míg Hamilton szerint a Red Bull nagyot fejlődött, de a McLaren lemaradása nem túlzottan nagy.

Webberé a pole koreában.jpg

Mark Webber: Monacóban kicsit pislogva sikerült a pole, de igazából valóban ez az első pole pozícióm. Silversetone-ban is elég közel voltam, Fernandóhoz, és a legtöbb időmérő nagyon szoros volt, és nagyon örülök neki, hogy ma tisztán sikerült megszereznem. Most tehát meg van a pole, elég tűrhető volt a köröm, és akkor sikerült megcsinálni, amikor kellett. Ez a legfontosabb az időmérő során, így nagyon örülök, hogy holnap az élről indulhatok. Holnap lesz a nagy nap, és nagyon jó, hogy jó helyzetből vághatok neki a versenynek.

Azt gondolom, Szuzuka után sikerült tovább fejlesztenünk a kocsit, de sohasem lehet hátra dőlni. Valenciában jó volt az autónk, de utána kicsit döcögött a dolog. Szuzuka után nyitottak voltunk, tudtuk, hogy az eredményeket nem kapjuk ajándékba, de most nagyon jó az autónk, ami nagyon sokat segít. Nagyon keményen dolgozott mindenki a csapatban, így nyilvánvaló, hogy annak a sok munkának meg lett a gyümölcse. Elsősorban magunkra koncentrálunk, és próbáltunk olyan jó köridőt futni, amilyet csak tudunk. Egyáltalán nem nagy az előnyünk, Lewishoz képest, ezért igyekeznünk kell.

Sebastian Vettel: Azt hiszem, nagyon elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel, az első és második szakaszban is nagyon gyorsak voltunk, és a harmadik etapban is nagyon jó volt az első köröm. Nem hiszem, hogy Felipét kellene okolnom azért, mert az utolsó részben pont előttem volt, bár így nem volt ideális a helyzet, pont amikor kezdtem volna gyorsan futni, akkor kicsit vissza kellett vennem. Igen, a második köröm a Q3-ban így nem sikerült annyira jól, kis időt veszítettem a középső szektorban, de egyébként eddig egész hétvégén minden rendben volt, Amikor már teljesen fel volt gumizva a pálya, nem sikerült kihoznom a maximumot, de azért a második hely egyáltalán nem olyan rossz rajtpozíció. Itt Koreában egyből egy hosszú egyenessel kezdődik a verseny, úgyhogy azt hiszem, rögtön a rajt után izgalmas lehet.

000 facebook_banner.jpg

Lewis Hamilton: A Red Bullokat nagyon nehéz lesz megelőzni, ebben biztos vagyok, és a lehető legjobb pozíciót sikerült kiharcolnom, de ez is elég nehéz volt. Azt gondolom a Red Bull nagy lépést tett előre, az utóbbi két futamon, ezért hajtanunk kell keményen, mert nem vagyunk azért túl messze tőlük. A versenytempónk nagyon jó, ezt Jenson is bizonyította tegnap, Örülök, hogy végül egy tiszta kört sikerült teljesítenem, és az elején sikerült végeznem.

 

FormaNet

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 red bull lewis hamilton formula1 időmérő mark webber sebastian vettel koreai nagydíj