2012. okt 29.

F1 Ecclestone kész már jövőre visszahozni a Francia Nagydíjat

írta: FormaNet
F1 Ecclestone kész már jövőre visszahozni a Francia Nagydíjat

Miközben Bernie Ecclestone több alkalommal is az európai helyszínek csökkentéséről beszélt – utoljára éppen az elmúlt héten – addig úgy tűnik, a szükség számára is nagyúr, miután az indiai paddockban elárulta, hogy kész megállapodni Franciaország visszatéréséről, és azt sem tartja kizártnak, hogy már jövőre is lehet ismét Francia Nagydíj.

bernie ecclestone.JPG

Azt követően, hogy New Jersey bejelentette, egy évvel elhalasztaná a futamot, a franciák azonnal lecsaptak a lehetőségre, és a Paul Ricard pálya vezetője,  Stephane Clair úgy nyilatkozott, hogy 90 százalék esélyt lát arra, hogy a 2013-es szezon tervezett húsz futamából egyet náluk rendezzenek.

Indiában a 82 születésnapját ünneplő Ecclestone tortaszeletelés közben elismerte, a Francia Nagydíj az amerikai helyszín halasztása után szerepel a jövő évi terveiben: „Készek vagyunk arra, hogy aláírjunk.”

„Hogy melyik pályát használjuk majd, az egy dolog (megoldásra vár), és az is, hogy ki fog majd fizetni. Ez most még mellékes.”

Ecclestone nem bírta ki, hogy az őt ünneplők előtt oda ne szúrjon az FIA-nak, most éppen azért, mert az elektromos F1-es széria indítását egyszerű divat ötletnek tartja, és úgy gondolja, egy ilyen sorozat sohasem lesz a Formula-1 konkurenciája.

A brit üzletember szerint aki ilyet állít, az: „hülye”

„Azt gondolom, az ilyenféle dolgok olyanok, mint a fűnyírók” – idézte az F1 nagyurát a PTI hírügynökség.

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória 

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 formula1 bernie ecclestone francia nagydíj