2012. okt 30.

F1 Indiai Nagydíj - Statisztikák, érdekességek

írta: FormaNet
F1 Indiai Nagydíj - Statisztikák, érdekességek

A tavaly debütáló Indiai Nagydíjon eddig csak Sebastian Vettelt láthatta a dobogó legfelső fokán ünnepelni a közönség, ráadásul a Red Bull német klasszisa mindkét alkalommal rajt-cél győzelemmel vihette el a legnagyobb trófeát.

indiai nagydíj 2012.jpg  

- A szezonhajrában Sebastian Vettel ismét tavalyi dominanciáját mutatja, és zsinórban negyedik alkalommal nyerte meg a versenyt, a Red Bull autói pedig sorozatban harmadjára bérelték ki az első sort a 2012-es szezon 17. állomásán, Indiában. Még a tavalyi fölényes idényében sem fordult elő, hogy Vettel egymás után négyszer is elsőként szelje át a célvonalat, bár ha nem egy szezont nézünk, akkor 2010 és 2011 között egyszer már sikerült elérnie ezt a bravúrt. Akkor a 2010-es év utolsó két nagydíját, és a 2011-es év első két nagydíját nyerte meg. Vettel nem titkoltan Abu Dzabiban behúzná az ötödiket is, amivel igazán elit csapatba kerülne ebben a statisztikában is, hiszen a Formula-1 történelmében mindössze öt versenyzőnek sikerült öt-, vagy annál több versenyt egymás után megnyernie.

Alberto Ascari: 9              1952. Belga Nagydíj – 1953. Belga Nagydíj

Michael Schumacher: 7    2004. Európai Nagydíj – 2004. Magyar Nagydíj

Michael Schumacher: 6    2000. Olasz Nagydíj – 2001. Maláj Nagydíj

Jack Brabham: 5             1960. Holland Nagydíj - 1960. Portugál Nagydíj

Jim Clark: 5                    1965. Belga Nagydíj - 1965. Német Nagydíj

Nigel Mansell: 5              1992. Dél-Afrikai Nagydíj – 1992. San Marinói Nagydíj

A 25 esztendős kétszeres bajnokot ráadásul zsinórban a harmadik verseny nem sikerült egy riválisnak sem megelőznie egy pillanatra sem, azaz Japánban, Dél-Koreában és Indiában is rajt-cél győzelmet aratott. Legutóbb ilyen 1989-ben történt, amikor Ayrton Senna San Marinóban, Monacóban, majd Mexikóban is minden egyes körben az élen autózott. Vettel egyébként a Szingapúri Nagydíj 23. köre óta (amikor Hamilton technikai okok miatt kiesett az élről), nem adta át senkinek az első helyet, így azóta sorozatban összesen 205 töltött az élen. Az összesített statisztikákban ennél mindössze négy hosszabb sorozat történt: Alberto Ascari (1952) Ayrton Senna ( 1988 és 1989), Nigel Mansell (1992).

A német F1-es pályafutásában ez volt a hetedik alkalom, hogy rajt-cél győzelmet ünnepelhetett. Az örökranglistán nála többször csak öt pilótának sikerült ezt elérnie.

Ayrton Senna: 19

Jim Clark: 13

Jackie Stewart: 11

Michael Schumacher: 11

Nigel Mansell: 9

Alberto Ascari, Alain Prost, Sebastian Vettel: 7

- Az indiai domináns hétvégéből egyedül a verseny leggyorsabb köre hiányzik Seb számlájáról, bár mindent elkövetett, hogy ezt is magához ragadja. A legutolsó körben azonban Fernando Alonso, Bruno Senna, majd végül Jenson Button is túlszárnyalta, így csak a negyedik leggyorsabb kör lett a futamgyőztesé.

- A Red Bull Racing háromszor egymás után indulhatott az első két rajtkockából, ami eddig még nem fordult elő az utóbbi két év legjobb istállójának történelmében. Az utolsó csapat aki ezt elérte, az a McLaren volt 2007-ben, amikor Monacóban, Kanadában majd az Amerikai Nagydíjon is mindkét autóval az első sorból kezdhette meg a versenyt.

- Jenson Buttonnak köszönhetően a McLaren 150. versenyen megfutott leggyorsabb körét jegyezte, a brit pilótának pedig ez volt a nyolcadik, ezzel az örökranglistán James Hunt, Gilles Villeneuve és Ralf Schumacher nyomdokaiba lépett. Button 2010-es érkezése óta a csapat minden egyes versenyen pontot szerzett legalább az egyik autóval, így Indiában beállították a Ferrari rekordját. (erről bővebben itt olvashattok).

- Kevésbé örömteljes egyedi statisztikát jegyez Paul di Resta, aki a legutóbbi versenyen zsinórban harmadjára is a 12. helyen végzett – ez az első alkalom, hogy ilyen stat bekerül  az F1 történelmébe, ugyanis eddig még nem fordult elő, hogy egy pilóta egymás után három futamon is 12-ként érjen célba.

- Lewis Hamilton szerződtetése eddig még nem hozott szerencsét a Mercedesnek, ugyanis amióta bejelentették a brit érkezését, azóta minden egyes nagydíjon nulláztak. A megállapodás bejelentése még a Japán Nagydíj előtt történt, ezt követően sem Szuzukábam, sem Dél-Koreában, majd Indiában sem sikerült pontot szereznie a német gyártónak. Sergio Pérez ugyanezt elmondhatja magáról. Amióta hivatalos, hogy a mexikói jövőre Button csapattársaként folytatja F1-es karrierét, azóta egyetlen egy pontot sem gyűjtött jelenlegi csapatának, a Saubernek.

000 facebook_banner.jpg

- Michael Schumacher ismét egy felejthető versenyhétvégén van túl, ugyanakkor egy újabb rekordot megdöntött, mégpedig a Formula-1-ben teljesített legtöbb kört illetően. Ezt az előkelő helyet eddig Rubens Barrichello birtokolta 16.631 körrel, Schumacher pedig most 16.644 körével vette át a vezetést az örökranglistán. A jelenlegi mezőnyből Jenson Button az, aki a legközelebb áll ehhez a rekordhoz, a 2009-es világbajnok eddigi nagydíjai alatt 11. 826 kört teljesített.

- Az első hat helyen a Red Bull, a Ferrari és a McLaren autói végeztek, ami önmagában nem meglepő, hiszen a három top csapatról van szó. Mégis igazán kevés alkalommal fordul ez elő - legutóbb a tavalyi Koreai Nagydíjon, előtte pedig összesen háromszor: 2011-ben Valenciában és Magyarországon, illetve 2010-ben Németországban.

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 formula-1 indiai nagydíj f1-statisztika